2. nap: Córdoba (421 km)

Másnap reggel felhős, esős időre ébredünk. A teraszról most már jól látszik a tenger, ami ezúttal az égbolttal együtt téliesen szürke a nyári kék helyett. Ez mondjuk nem ér minket nagy meglepetésként, néztük még otthon a várható időjárást, sajnos pont ezt jósolták. Azért reménykedünk, hogy párszáz km-rel arrébb és kicsit később talán javul a helyzet és elindulunk Córdoba irányába. A kocsiban már tűkön ülök, mormolom magamban a Lorca-verset, és alig várom, hogy megérkezzünk. Ez két óra múlva következik be, és akkor már látjuk, hogy az időjárásra vonatkozó reményeink hiú ábrándok maradnak, és beletörődünk, hogy kapucniban-esernyőkkel fogjuk a városkát meghódítani. De én akkor már nem bánom ezt sem, csak ujjongok magamban hogy végre elkezdődik az utazás legjobb része, a lényege, és látni fogjuk azt, amire már hónapok-hetek óta készülök-készülünk. :)

A Puente Romano (Római Híd) körül sikerül parkolóhelyet találnunk. Kiszállva a kocsiból a nagy szürkeségben rögtön felvidítanak minket a naranccsal teli fák. Eléggé el nem ítélhető módon egy narancsot rögtön le is vadászunk :), majd utána elindulunk a híd innenső végében álló Torre de la Calahorra felé. A XIV. században egy mór erőd romjaira épült a miniváracska, amelyben az (úti)könyvek szerint a granadai mecset és az Alhambra makettje is megtalálható.

Mindenesetre mi most nem megyünk be, hanem elindulunk a római időkben épült hídon át a Guadalquivir folyó felett. A híd közepén Córdoba védőszentjének, Rafael arkangyalnak a szobra áll; a hídról lefelé nézve pedig a parton lévő arab malmok romjait és egy vízimalom helyreállított kerekét is látni. Maga a folyó amúgy eléggé sekélyke (legalábbis itt a híd körül), sűrűn vannak benne szigetpadok, és jónéhány gázló- és egyéb madár is lakik itt, elnézegetjük őket egy darabig. A híd másik végében a Puerta del Puentén (Hídkapu) túl jól látszik a Mezquita, Córdoba fő nevezetessége.

A túloldalon először mégsem arra vesszük az irányt, hanem a zsidónegyed felé, ugyanis a Synergikonban :) az áll, hogy azok közül, amiket meg szeretnénk nézni, legelőször a zsinagóga zár be.

Ezt egyébként egy turistainformációs bódét éppen belakatoló hölgy is megerősíti, úgyhogy sietős léptekkel elindulunk a jelzett irányba. Próbáljuk minél rövidebb úton elérni a zsinagógát, ami nem is olyan egyszerű a kis utcácskák labirintusában. Esőben rohanni, térképezni, nézni és fényképezni egyszerre nehéz, mégha meg is oszlanak ezek a feladatok kis csoportunk tagjai között. :) A végén egy helyitől kérünk útbaigazítást, és aztán csak megtaláljuk azt a zsinagógát. Picike helyiség, előtte még kisebb patióval. Itt látunk először mudéjar stukkódíszítést, azaz azokat a csodálatos, aprólékos, csipkeszerűen díszített falakat, amelyekhez hasonlóakat később még bőven látni fogunk - na de akkor is ez az első, és mint ilyet, jól megnézegetjük.

A zsinagóga után végre igazi sétára váltunk a zsidónegyedben, most már van idő ráérősebben nézelődni.

Igazi fehérházas, kovácsoltvas erkélyes, macskaköves, szűk, kanyargó utcácskás belvárosban vagyunk,

beleshetünk a növényekkel teli patiókba, nagyon hangulatos, pont ilyesmiről álmodoztam, úgyhogy szemeim isszák a látványt. :)

Némi bóklászás után elindulunk a következő nemsokára bezáró látványosság felé, ez pedig az Alcázar de los Reyes Cristianos (Katolikus királyok várkastélya) .

Ahogy a neve is sugallja, itt volt a Katolikus Királyok és az inkvizícó székhelye, szerencsére ez utóbbira semmi sem utal, viszont a kert az nagyon szép még most, télen is – gondolom, hogy nyáron, napsütésben még elbűvölőbb lehet.

Szépen nyírt fák, hatalmas bokrok, szökőkutak, naranccsal, citrommal, grapefruittal teli fák, néhol pedig egy-egy pálmafa.

A kert végében Kolombusz tesz jelentést a királyi párnak szobor formájában,

az odavezető úton pedig az itt lakott mindenféle királyok bújkálnak a nagy bokrok között. A végefelé van egy-két üres talapzat is, olyan, mintha végül mégsem lakott volna itt annyi király, mint amennyire eredetileg számítottak. :) Mindenesetre van, akiket megihletnek a szobrok és az üres talapzatok, és a bokrok között lévő alacsonyabb kövekre felállva megindul a további király(nők) fotózása. :)

Az épület belseje nem különösebben látványos, szép viszont a mozaikos terem, ahol néhány nagyméretű római mozaik található a második és a harmadik századból.

A várból kijövet már mindenki éhes, így körülnézünk, hogy mit is ehetnénk. Megkóstolnánk néhány fajta tapast, ha már itt vagyunk; ki is van írva mindenhol, de a helyiségek annyira picik és annyira tele vannak, hogy teljesen esélytelen, hogy a társaságunk beférjen a nekünk legjobban tetsző helyekre, úgyhogy végül választunk egy olyat, ahol hátul van még pár szabad szék. (El nem tudom képzelni, hogy mi lehet itt jó időben, nyáron, főszezonban!)

A leggazdaságosabb ajánlat az ötféle tapast tartalmazó tál, úgyhogy mindenki olyat kér. Mondjuk nem mi válogathatjuk össze, hogy melyik legyen az az ötféle tapas, de amit kézzel-lábbal felsorolnak, az rendben lévőnek tűnik. Pár perc múlva hozzák is a tálakat, egy-egy öt részre osztott tányéron vannak kis adagok a következőkből: valamilyen kolbászdarabkák, tenger gyümölcsei saláta, hússaláta, vese és valamilyen krumplisaláta. Kenyeret is hoznak hozzá, és teljesen jóllakunk vele, bár azért nem egy díjnyertes ételkompozíció.

Evés után továbbsétálunk, benézünk néhány bőrholmit áruló boltba (van belőlük itt is és később máshol is sok) is, majd elindulunk a Mezquita (Nagymecset) felé.

Így utólag azt mondhatom, hogy tipikusan egy kaptafára épült Andalúziában az összes jelentős nevezetesség, mivel mindenhol van egy régi romokra épült mór építmény, amelynek (legalább az egyik) bejárata mindenhol a Puerta del Perdón (Megbocsátás kapuja), mindenhol van egy Patio de los Naranjos (Narancsudvar) a rituális tisztálkodásra szolgáló szökőkúttal a közepén, majd következik a mecset, amelyet később félig vagy egészében leromboltak a katolikus királyok vagy utódaik, és a helyébe építettek egy katedrálist, ezzel demonstrálva a kereszténység diadalát az iszlám felett.

(Ennél bővebben nem térek ki a Mezquita – és később a többi nevezetesség – leírására sem, mert csak a Synergikonban majd öt oldal kivonatot sikerült összeollóznom róla... :) Aki szereti a művészettörténetet és érdeklik a történelmi összefüggések, valamint az, hogy mi is az pontosan, amit lát, annak nagyon tudom ajánlani az Andalúziáról szóló Művészeti lexikont - pontos adatok a könyvről az utolsó fejezetben -, amit én is olvastam az út előtt/közben/után.)

Kétszer is körbejárjuk a vörös-fehér boltíves, félhomályos oszloperdőt, annyi a látnivaló, hogy hirtelen be sem tudja fogadni az ember. Még otthon úgy gondoltam, hogy majd sétálgatás és bámészkodás közben mindig elolvasom, hogy mit ír a könyv az egyes részletekről, de most mégsem így történik, egyrészt mert nincs annyi szabad kezem, másrészt elég sötét is van, harmadrészt nincs türelmem hozzá, mert inkább nézni szeretnék, negyedrészt pedig ahogy meglátom a dolgokat, úgy idéződnek fel bennem a leírtak, a könyvre már nincs is szükség.

Nem tudom, mennyi idő múlva érünk ki újra a narancsfákkal teli udvarra, de rövid tanakodás után úgy dönt a társaság, hogy további séta helyett inkább induljunk hazafelé, úgyhogy visszabandukolunk a kocsikhoz a hídon át.

A visszafele út mintha hosszabb lenne, legalábbis vagy jó húsz perccel tovább tart, mint reggel odafelé, de azért csak megérkezünk Calahondába, ahol a többiek reggel már kinéztek egy büférendszerben működő éttermet, azaz ahol fix összegért lehet a svédasztalról válogatni. Ez a mai vacsora színhelye, ahol mindenki alaposan degeszre tömi magát. Az előző napi jó emlékek folytán rástartolunk a sárgadinnye-sonka kombinációra, de muszáj megkóstolni a salátákat, a lazacot, a rákot, és a gyümölcstálon lévő görögdinnyének, mézédes szőlőnek és ananásznak sem lehet ellenállni. Evés után hazagurulunk :) és még beszélgetünk egy kicsit. Közben felbontjuk a reggel zsákmányolt narancsot is, de borzasztó savanyú, nagyjából olyan, mintha citromot enne az ember, egyáltalán nem finom. :) Nem sokkal később elmegyünk aludni, mert másnap koránkelés lesz, mivel úticélunk - elvileg - az innen elég messze eső Sevilla lenne.