2. nap: Séta a belvárosban II.

A következő napon a hotelbeli reggeli után megint nyakamba veszem a várost, csak most más irányba indulok, mint tegnap. Mindjárt a szálloda közelében egy igen-igen díszes épület, a XVII. századi manierista stílusú Fegyvertár áll.

Ez még a tegnap bejárt legbelvárosibb részen van, ahonnét most egy pár utcával arrébb megyek, a fő sétálóutcától déli irányba. Na azért nem valami messzire, szerencsére itt minden egy helyen van, úgyhogy két napot (pláne másfelet…) bőven el lehet úgy tölteni, hogy nincs szükség semmilyen közlekedési eszközre. Most a Muzeum Narodowe (Nemzeti Múzeum) a célom. A múzeumoknak a legtöbbször már az épülete is szép és érdekes, ez pl. egy XV. századi gótikus ferences kolostor volt.

Odabent nem mondhatni, hogy tömeg van, egyes-egyedül én kötöm le a teremőr nénik figyelmét. Egymással beszélgetnek, amit csak akkor szakítanak félbe, amikor bemegyek egy-egy terembe, ilyenkor az illetékes gyorsan bejön utánam őrizni. :) Az alsó szinten kerámiák, aranyékszerek, bútorok stb. vannak, a felső emeleten pedig lengyel festők képei. Itt látható a múzeum büszkesége is, amely a lépcső mellett egy saját, külön termet kapott. Ez pedig Az utolsó ítélet című szárnyasoltár a flamand Hans Memlingtől a XV. századból.

Kifelé jövet megkerülve az épületet rábukkanok a kedves kis Szt. Anna-kápolnára. Ha nyár lenne, biztos kellemes lenne elücsörögni azon az előtte lévő padon, de most valahogy nem fűlik a fogam hozzá. :)

A mögötte lévő nagy épület a XIV-XV. századi Kościół Świętej Trójcy (Szentháromság-templom), aminek eddig még nem sikerült megtalálnom a bejáratát, pedig a múzeum felé igyekezve már egyik oldalról megkerültem. Fotózgatni ezt sem nagyon lehet, főleg, hogy előtte valami elkerített részen építkeznek éppen, a másik oldalról ennyit sikerült:

Viszont a bejárata csak megvan végre! Cseles a dolog, mert a kápolna utáni XVII. századi fagalériás ház udvarába kell bemenni.

Ez a templom is világos, tágas belülről, s nagyon szép helyi kézműves alkotások találhatók benne, mint pl. a legrégebbi fennmaradt gdański szószék (1541-ből), vagy pedig a szintén XVI. századi gyönyörű gótikus kórus:

A templom után visszasétálok a fő utca felé, keresztülvágok rajta, és ezúttal a másik irányba indulok, az onnét északra levő területet kezdem feltérképezni, amit a könyvem Raduna-csatorna összefoglaló néven említ, az itt lévő mesterséges folyócskáról, amit annak idején azért ástak ki, hogy az itteni malmokat hajtsák.

Az útikönyv nyomám megkeresem a szebb épületeket. Először a XVI. századi Régi Városházát találom meg, ami eléggé visszafogott díszítésű. Úgy olvasom, hogy belül is érdekes lehet körülnézni, de amikor bemerészkedem a kapun, nagy forgatagot, készülődést találok, mindenki fel-alá rohangál, mintha valami rendezvény készülődne, nem úgy tűnik a helyzet, mintha itt most alkalmas lenne a helyszín nézelődésre, úgyhogy inkább továbbállok.

Egy-egy sarokkal arrébb elsétálok a XV. századi Szt. József-templom,

és Szt. Erzsébet-templom felé. Ezekbe sem megyek be, az előbbibe azért nem, mert zárva van, az utóbbiba pedig a hívek igyekeznek befelé, és inkább nem szeretnék zavarni.

A csatorna mellett újabb szép manierista stílusú építmény áll; díszes, de azért nem túlzásokba esően. Pelpin apát házának írja a könyv, bárki volt is ő. :P

A víz mentén arrébb sétálva eljutunk a magas nyeregtetős, téglából épült Kis Malomhoz

és a Nagy Malomhoz. Persze ezek ma már csak a nevükben malmok. Az utóbbiban ma bevásárlóközpont működik, miután a háború után ezt a XIV. századi épületet is újjáemelték.

Átellenben a Kościół Św Katarzyny (Szt. Katalin-templom) áll, ami az óváros legrégebbi középkori temploma. Már aligha kelt meglepetést, hogy ez is újjáépített… Az útikönyv azzal szédít, hogy fel lehet menni a toronyba, ahonnét szép a kilátás, de sajnos a valóságban nem így van. (Mármint a kilátás nyilván szép lenne, de nem úgy tűnik, hogy fel lehet menni.)

A XVI. századi, gótikus Kościół Św Brygidy (Szt. Brigitta-templom) kicsit odébb van. Ennek a belseje más, mint az eddigi templomoké. Az oltár modern, a hajókat vastag, téglával falazott oszlopok választják el egymástól. Ez volt a szent helye a Szolidaritás Szakszervezet tagjainak, akikhez a következő helyszín is kapcsolódik.

A hajógyárról van szó, ami innét még kintebb van. Az időmből kitelik, így elsétálok arrafelé. Itt alakult meg 1980-ban a függetlenségért harcoló Szolidaritás Szakszervezet. A kapu előtt áll a Hajógyári munkások emlékműve, amit a szakszervezet az 1970-es sztrájkok leverésekor meghaltak emlékére emeltetett. Az emlékművet művészek és hajógyáriak közösen tervezték, s néhány munkás építette fel.

Lassan visszabandukolok a belváros felé. Útközben elnézegetem a lengyel lányokat, akik fittyet hányva a mínuszoknak, vígan járnak-kelnek szoknyában harisnyában, és csöppet sem úgy tűnik, mintha meg akarnának fagyni. Gondolom, nyáron meg ugyanilyen gondtalanul fürdenek a kb. 18 fokos tengerben… Minden csak megszokás kérdése. :)

Az egyik sarkon egy szép, vöröstéglás épület áll, ez ugyan nincs benne semmilyen könyvben, de a a rajta lévő felirat egyértelmű: Biblioteka Gdańska, azaz ez itt a gdański könyvtár. Szép helyet találtak neki.

Kimegyek a Motława partjára, s itt sétálok végig a belváros felé. Halvendéglők és borostyánüzletek váltják egymást, de persze szinte minden zárva. Most – vasárnap délután – többen kószálnak itt, mint tegnap este.

Elmegyek a daru előtt megint, aztán betérek újra a Mariacka utcába - ezúttal még világosban. Majd újra a főtér, s ezután a kanyar után visszamegyek a folyópartra, ahol most már célzottan egy vendéglőt keresek. Pontosabban keresnék. A könyvem ajánl egy Kubicki nevűt itt a folyóparton, ami nem is túl drága, de úgy tűnik, mintha zárva lenne. Fura, mert égnek a lámpák, de mégsincs embernek nyoma sem. Na mindegy. Még szerencse, hogy a mellette lévő Przystań Gdańska nevű hely viszont működik. Bár nem is tudom, hogy megéri-e nyitva tartani így télen, mert valószínűleg a villanyszámlájuk több, mint a bevétel. Most például én vagyok az egyetlen vendég. Kedves, fiatal lány a pincérnő, aki nagyon profin beszél angolul – legalábbis a rendelésfelvétel az hibátlanul megy neki. Ezen felbuzdulva megpróbálok vele beszédbe elegyedni, de akkor kiderül, hogy az már nem megy. Marad a jelbeszéd, azért így is megértjük egymást. Nemsokára bejön hozzá a férje is a kisgyerekükkel, úgyhogy egészen családias légkör alakul ki. :)

Itt örömmel fedezem fel az étlapon a lengyel levesek között a żurek névre hallgatót. Könyvem szerint „rozslisztből főzött leves gombával, kolbásszal és keménytojással”. A saját hozzáfűznivalóm mindehhez, hogy nagyon finom és laktató. :) Jó sokáig elidőzök itt, megszemlélem a halászhálós dizájnt, de legfőképpen alaposan átmelegszem. A leves után még egy forró teát is magamba döntök, majd imigyen felkészülve megyek ki újra az utcára egy kis levezető sétára.

Időközben már besötétedett. Nagyon szépen ki vannak világítva az épületek, hangulatosat lehet sétálni. Most mintha még a szél sem fújna annyira, vagy csak sikerült tényleg jól átmelegedni az elmúlt órában. :) Mindenesetre most átmegyek a hídon a túloldalra, a Spichlerze-szigetre. Ez a sziget régen a szárazföldhöz tartozott, később azért hozták létre, hogy az itteni gabonatárolókat védje a tűztől és a tolvajoktól.

A híd után rögtön elhaladok egy nagy kerek toronyszerű épület mellett, amiről a könyvem azt írja, hogy egy XVI. századi, gótikus kastély bástyája, ami még a II. világháborút is túlélte. Stągwie Mleczne, azaz Tejköpülő névre hallgat.

Erről a partról nagyon szép látvány esik a túlsóra. A gdański darut szemből igazából csak innét lehet jól látni:

Hamarosan azért megfordulok, s elindulok visszafelé. Útközben készül még egy-egy kép az esti kivilágításban a legszebb részekről, pl. a Zöldkapuról – ezúttal a híd felől -,

vagy a Városházáról.

Végezetül pedig a sétálóutcában még egy cukrászdába is betérek, ahol ínycsiklandó sütik várják, hogy beteljesedjen a sorsuk. :) Nem is lehetne jobb befejezése ennek a hétvégének!

A következő napokban már nem volt idő városnézésre, viszont részt vettem egy nagyon jó vacsorán, véletlenül (vagy talán éppen nem véletlenül :)) pont abban az étteremben, a főtér mellett, amelyik az útikönyvemben is szerepel az ajánlottak között. Ez pedig a Tawerna (amelynek a honlapja látható). Bár nem a legolcsóbb árfekvésű, de ha valaki rászán annyit, akkor valóban megéri az árát. Igazi gasztronómiai élmény, az ételek és a kiszolgálás is első osztályú, csak ajánlani tudom.

Mindent összevetve Gdańsk igazán gyönyörű város, egy kis ékszerdoboz, úgyhogy nagyon örülök, hogy láthattam. Még így, a téli mínuszokban is van varázsa – de még mennyire! - s bizonyára nyáron még inkább, amikor a főtér megtelik virágokkal, az éttermek, kávézók asztalaival, székeivel és a nézelődők, sétálók forgatagával.