1. nap: Érkezés Gdańskba és séta a belvárosban I.

Gdańsk nem egy szokványos hétvégi kiruccanós úti cél, főleg nem télen, mert ki az az őrült, aki a hidegből a még hidegebbe megy? :) Én sem magamtól találtam ki éppen a leghidegebb évszak kellős közepére ezt a helyet, hanem ott van dolgom. De ha már így esett, akkor semmi pénzért nem hagynám ki, hogy ne nézzek egy kicsit körül, így két napot az út elé toldva már péntek este útnak indulok. Vagy legalábbis nagy naivan még a reptéren ülve is ebben a hitben ringatom magam, pedig már kiírták, hogy késik egy órát az indulás. De ekkor még nem gyanakszom, hiszen ez nem olyan szokatlan... aztán mikor egyre több járatot törölnek, már kezdek nyugtalanul fészkelődni, és végül amikor a rossz időjárási viszonyok miatt a reptér felfüggeszti az összes indítást és fogadást, már nem is lepődöm meg… A következő órák a zúgolódó tömegben való sorbanállással telnek, de egyszer ennek is vége szakad, és valamikor késő éjjel én is át tudom íratni a jegyem a legközelebbi járatra.

A két teljes napos hétvégémnek sajnos már lőttek, de azért amit még ki lehet, hozzuk ki belőle: a preferenciám az, hogy a körülményekhez képest minél hamarabb Gdańskba érjek, nem számít, hogy hogyan. Ez a kívánságom azt a megoldást eredményezi, hogy másnap hajnalban (azaz alig pár óra múlva…) újra itt kell lennem, és reménykedni abban, hogy a kinézett kora reggeli gép talán már felszáll – na nem Gdańsk felé, hanem egyelőre csak München irányába. Aztán, ha minden jól megy, akkor majd onnét tovább.

És lőn. Másnap hajnalban félálomban támolygok ki újra a reptérre, ahol úgy tűnik, hogy helyreállt a rend. Szerencsére tényleg így van, a gépem – mint ahogy az összes többi is – felszáll gond nélkül. Az átszállós cikcakk miatt így is csak kora délután érkezem Gdańskba. A reptérről a kijáratnál várakozó taxik egyikével megyek a lefoglalt belvárosi szállodához, ahol egy gyors bejelentkezés és felcuccolás után késlekedés nélkül elkezdek beöltözni hóembernek :) – kint ugyanis -13 fok van... A megfelelő mennyiségűnek ítélt ruhatömeg felvétele után aztán kimerészkedem a hidegbe.

Lássuk tehát Észak-Európa egyik legszebb városát! Gdańsk a Balti-tenger fontos kikötője és egyben az észak-lengyelországi Pomeránia székhelye. A szomszédos Gdyniával és Sopottal egybenőve alkotja a Trójmiastót, azaz a Hármasvárost. Persze a megmaradt másfél napomon én csak Gdańskra fogok koncentrálni, sőt, annak is csak a belvárosára. De van is itt bőven néznivaló, hiszen a XIV. században a Hanza-szövetség tagjaként gazdag város volt. Igaz, a II. világháborúban szinte porig rombolták… de aztán újjáépítették, majdnem teljesen olyannak, amilyen azelőtt volt.

A hotel eszményi kiindulópont a nézelődéshez, pont itt kezdődik a legszebb városrész. (A hotelről bővebben az utolsó, "Adatok, információk" oldalon írok - .) Kisétálok a főutca kezdete előtti részre, ahol a XVI. századi Felsőkapu áll. A kapu tetejét többek között Lengyelország és Gdańsk címere díszíti. Az előbbin lévő sast két angyal tartja, az utóbbit többek között oroszlán őrzi.

Rögtön utána a következő épület a Börtöntorony, amit a XIV-XVI. század között építettek-alakítottak mostani formájára. Nevéből is sejthető egykori funkciója, de nem csak börtön volt, hanem egyben ítélőszék és kínzókamra is. Brrr. Hál’ istennek az útikönyv által írt kínzóeszköz-kiállítás helyett a 2006-ban megnyílt Muzeum Brusztynut, azaz a Borostyánmúzeumot találom itt. De még ennek a kapujában is bizonytalankodom kissé, mert a súlyos faajtón se egy tábla, se semmi, meg amúgy is, sehol egy teremtett lélek – nyitva van ez most egyáltalán? Azért megpróbálkozom, és hát persze nyílik. (Mondjuk nem is tudom, mire számítottam, -13 fokban nyilván nem tárt kapuval fogják várni a látogatókat. :P)

Gdańsk a borostyán fellegvára. Ez az ásvány (más néven szukcinit vagy gyantakő) egy ötvenmillió évvel ezelőtti fenyőfafajta megkövesedett gyantája. (Érdekesség, hogy az ógörögök elektronnak nevezték a borostyánt, mert dörzsölésre elektromossággal töltődik fel. Innen ered az elektromosság szavunk.) A legjobb minőségben és a leggyakrabban itt, a Balti-tenger partvidékén fordul elő, így nem csoda, hogy itt jöttek létre a világhírű borostyánműhelyek.

A múzeumban csodaszép dolgokat lehet látni. Az ódon falak között elhelyezett vitrinekben először a különböző borostyánfajtákkal lehet megismerkedni. Sokban lehet látni bennragadt, épségben megőrzött növényeket vagy állatokat, jellemzően kisebb bogarakat. A felsőbb emeleteken pedig gyönyörűséges használati és dísztárgyakat állítottak ki. Tollak, dobozok, órák, ékszerek, sakk-készlet vagy akár hajómodell is készült borostyánból:

Egy külön kis ficakban, üvegajtó mögött egy míves lámpa és egy gitár is látható. Sajnos a feliratok csak lengyel nyelvűek, így számomra a tárgyakról nem derül ki semmilyen pluszinformáció. De a lényeg úgyis a gyönyörködés!

Lent, az udvarban a XX. században kőfaragó műhely létesült, az egyik falba épített domborművek nyilván onnét származnak. A másik oldalon pedig egy borostyánüzlet van, ahol a manapság készített ékszerek között lehet nézelődni - és persze vásárolni is. Ez utóbbit kihagyom, inkább lassan továbbindulok.

A következő kapu a XVII. századi Aranykapu. Igazából egyébként szürke, de a könyv azt írja, hogy nevét a homlokzatán lévő aranyozásról kapta. Ez jelzi a fő utca, az Ulica Długa (Hosszú utca) kezdetét. (A kapu mellé van építve a XV. századi Szt. György-ház, ami a kapun túlról már nemigen látszik.)

Innentől kezdve a sétálóutcát mindkét oldalon a gyönyörű, jellegzetes, keskeny, színes, gdański házak kísérik, amelyektől olyan szép és hangulatos a belváros.

Legtöbbjük a Hanza-korból való, legalábbis eredetileg akkor épült. A II. világháború pusztításai azonban majdnem mindet tönkretették. Az utána következő helyreállítások során csak néhány épület – a legszebbek - kapták vissza száz százalékban az eredeti formájukat, a többit modernizálták, így ma már nem láthatóak pl. a bejáratok előtti lépcsős teraszok.

Pár lépés múlva máris elérem a XVIII. századi Dom Uphagenát, azaz az Uphagen-házat, ami egy tehetős kereskedő klasszicista és rokokó jegyeket hordozó, múzeummá alakított háza. A kapu feletti nagy, díszes A betű a tulajdonos feleségének, Abigélnek a kezdőbetűjét mintázza.

Belül a rokokó hatás már egyértelmű: a sok, gazdag, finom díszítés a bútorokon és a falakon, virágokkal, madarakkal díszített panelek stb. A legszebb az első emeleti, utcára néző, fehér és arany díszítésű terem, ahol egy eredeti kályha is megmaradt.

Legalul láthatjuk a konyhát és az annak idején használatos nyílt tűzhelyet és edényeket is.

Az Uphagen-ház után már jól látszik a nem messze lévő Ratusz Głównego Miasta (Városháza) magas tornya. A XIV-től a XVII. századig építették, alakították az eredetileg gótikus épületet. Az útikönyvem szerint Észak-Európa legszebb városháza, belül gazdag díszítésekkel (a korszak legjelesebb festői és kézművesei dolgoztak rajta), de sajnos felújítás miatt éppen zárva van, úgyhogy ez nekem most kimarad.

Innentől a sétálóutcából egy nagy tér lesz - Długi Targ, azaz Hosszú piac néven. Ez a belváros szíve, és nyáron korántsem olyan üres, mint most. És igaz, hogy most nincs napsütés, de szépnek most is nagyon szép, s legalább nem a tömegben kell sasszézni. :)

Pár héttel karácsony után vagyunk, ezért a díszkivilágítás, és a hatalmas, feldíszített fenyőfa a téren. Mellette látható a Neptun-kút:

A kút mögött pedig a XV. században egy tűz után újjáépített Dwór Artusa (Artus-udvar) áll, amely régen a gazdag polgárok találkozóhelye volt, akik itt gyűltek össze egy kis trécselésre, meg nagy sörivásokra. :)

Ma már múzeum, úgyhogy meg lehet csodálni dekoratív freskóit, XVIII. századi hajómodelleit és egy XVI. századi csodaszép, reneszánsz cserépkályhát is.

Az Artus-udvarban egyirányú a közlekedés: a kijárat a főtérrel párhuzamos hátsó utcára vezet, ahonnét már csak pár lépés a Kościół Mariacki (Mária-templom), amely a legnagyobb téglából épült középkori templom Európában. A XV. században fejezték be az építését, de a II. világháborúnak ez is áldozatul esett, tehát a mostani már az újjáépített változat.

Saját fotóm nincs róla kívülről, egyrészt mert az eleje tetőtől talpig fel volt állványozva, másrészt azért, mert annyira körbe van építve, hogy szinte csak ilyen légifelvételt lehet róla készíteni, mint amit a lengyel Wikipedia látható oldaláról csentem:

A gótikus templom 1945-ig protestáns templom volt, akkor katolikussá alakították át. Beltere tágas és világos, s néhány nagyon szép kézműves munka látható benne, mint pl. az egyik oszlopon lévő gyönyörűen faragott szentségtartó.

A templom után visszamegyek a főtérre, amely a XVI. századi manierista stílusú Zöldkapuval végződik.

A kapun túl a Motława folyó partjára jutok, ami nagyon hangulatos hely – csak nagyon hideg. Bár eddig sem volt melegem, de a „megfagyok” gondolata az itteni süvítő szélben hirtelen átértékelődik.

A befagyott folyón egybefüggő, vastag jégréteg, partján szűz hó. A halvendéglők sea food feliratai, amelyek automatikusan a nyár emlékképeit vetítik elém, sehogy sem illenek ebbe a környezetbe.

Kimegyek a Zielony Mostra (Zöld-híd) körülnézni egy kicsit, de ott még jobban tombol a szél.

Igyekszem gyorsabbra fogni a tempót, hogy ne vacogjak annyira, s közben arra gondolok, hogy itt nyáron rengetegen korzóznak fel-alá, miközben sülő hal illata száll a vendéglőkből… :)

Azért még a híres gdański daruig, a város jelképéig csak elmegyek; itt van mindjárt, már messziről látni. Fából épült a XIV. században, és a XV. században átalakították át mostani formájára. Két kerek, bástyaformájú téglaépületrész közé van beékelve, így városkapu és daru is egyben. Taposómalmot hajtó emberek működtették, s így emeltek fel akár 2 tonnát is vele. Mint oly’ sok más építménynek, az eredetije ennek is elpusztult a II. világháborúban, utána építették újra a most látható darut.

A daruban ma a Tengerészeti Múzeum üzemel. Persze ilyenkor este már nincs nyitva, úgyhogy esélyem sincs bemenni. A darun kívül még a túloldalon lévő raktárépületek is a múzeumhoz tartoznak. A két part között egy kis komppal lehet átkelni (itt van egyedül feltörve a folyó jege, ahol a komp közlekedik). A raktárak előtt horgonyzó hajó pedig a Sołdek, amelyet 1948-ban építettek, s amiben szintén kiállításokat tartanak.

Innét már visszafelé indulok. Nem ugyanazon az úton, ahogy eddig jöttem, hanem a fő utcával párhuzamosan. A daruhoz közeli Mariacka-kapunál rátérek a város legbájosabb, legfestőibb utcájának tartott Ulica Mariackára. Meg is tettek mindent azért, hogy ilyen maradjon, a háború utáni újjáépítésnél itt nem maradtak el a házak előtti teraszok sem.

Itt és most igazán jó, hogy nincs nyár, mert olyankor biztos tömve van turistával, nem utolsósorban azért, mert rengeteg borostyánékszert árusító üzlet is van itt. Egy-két bolt most is nyitva tart, de a forgalom elenyésző, néhány ember cselleng csak errefelé.

Kis idő múlva az utolsó léptek zaja is megszűnik, egyedül maradok. Néhány ajándék perc a lámpák fényétől félhomályos utcában, amelynek a végében a Mária-templom kivilágított hátsó része látszik.

Mire a rövidke utca végéhez érek, egyre fázósabban haladok el egy díszes, rószaszín, XVII. századi épület előtt. Ez a Kaplica Królewska, azaz a Királyi kápolna, amelyet Sobieski III. János építtetett a katolikusoknak, amikor a Mariacka még protestáns templomként működött.

Innét aztán most már sietek vissza a hotelbe a lehető legrövidebb úton. A szobában egy kicsit átmelegszem: egy gyors forró zuhany, és utána lemegyek vacsorázni a hotel éttermébe. Sajnos túl sokáig húzódott ez a beszámolóírás ahhoz, hogy pontosan emlékezzek arra, hogy mi is volt az a vacsora, csak egy biztos: a menü a jól ismert „céklalevessel”, egy forró borsccsal kezdődött... :)