Diósjenő 2011

Diósjenő a Börzsöny keleti lábánál fekszik. Az alábbiakban a falu és a mellette magasodó Csehvárhoz vivő, rövid, kb. 7 km-es körtúra kerül bemutatásra. A túra indulópontja a Kámor Fogadó (a szálláshelyről az információkat ld. az oldal alján), amely Diósjenő szélén található.

A fogadó mögött rögvest ez a panoráma fogad:

Innét egy rövid kezdőszakaszon még a falu szélső házai mellett haladunk el. Itt az egyik kertben érik a késő őszi alma és körte:

Az erdőhöz érve egy tábla hívja fel a figyelmet a közeli tanösvényre,

de utunk egyelőre nem arra vezet, hanem a piros X-en felfelé egy emelkedős szakaszon.

Az alábbi képen már majdnem a hegy tetején járunk, ahol a piros L (vár) jelzés mutatja az elágazást az 523 m magasan fekvő Csehvár felé.

A "várhoz" felérve sok minden nem látszik, csak néhány dombocska, hiszen már régóta nem áll itt semmi. Eredetileg az Árpád-korban építettek itt erődítményt, majd valószínűleg később elhagyatottá vált, és a XV. században építtette újjá - talán - a Lévai Cseh család, és róluk is nevezhették el.

A vártól a zöld jelzésen lejőve a tanösvény útjába csatlakozunk be.

Diósjenő fő látnivalói közül az egyik az 1791-ben épült késő barokk református temploma (amely eredetileg katolikus templom volt):

A templom falán egy tábla tanúskodik arról, hogy Kossuth Lajost tiszteletbeli bírónak választották:

Ugyanott egy másik tábla pedig a '48-as szabadságharc helyi származású hőseire emlékszik:

És a két világháború is nagy veszteségeket okozott Diósjenőnek, amelyről a világháborús emlékmű tanúskodik:

A református templom mellett 1850 körül épült a késő klasszicista parókiaépület:

A katolikus templom eredete a XV. századra nyúlik vissza, de a mostani épület 1789-es, késő barokk alkotás:

A község mellett található a Jenői-tó, annak partján pedig egy Marcus Aurelius római császár itteni csatájára emlékeztető követ is felállítottak:



Szállás:

Diósjenő, Kámor Fogadó
http://www.kamor.hu/ - link

Elhelyezkedés: Diósjenő szélén, kellemes, csendes helyen.

Leírás: Hangulatos gerendaépületben lévő barátságos szobák. Törülközőt adnak.

Értékelés: Minden alapkövetelménynek igazán megfelelő szálláshely; jutányos áron egyszerűbb félpanzió is kérhető.

Képek:

A félpanziós vacsora (a bort nem beleértve ;)):

A szoba:

A fürdőszoba:

A szobák előtt:

A panzió kívülről:


Útikönyv:

Börzsöny és az Ipoly völgye
turistakalauz térképpel
Cartographia, 2011