11. nap: Nestor-palota, Gialova, Voϊdokilia beach, Paleokastro, Nestor-barlang (110 km)

A tenger melletti ébredésnél kevés jobb dolog van a világon. A nyitott erkélyajtón behozza a sós illatot a reggeli szellő, és idáig hallatszik a hullámok lágy, ütemes partmenti loccsanása. A tegnap esti életnek nyoma sincs, minden csendes, a hotel, a strand, a bár, a víz.

A szálloda előtti partrész:

Búcsúzás következik Elistől, mostantól Messinia útjait fogjuk járni. Filiatrában a főút melletti téren egy kicsinyített, 26 m magas Eiffel-torony áll, amit az egyik környékbeli faluból származó, az USÁba kivándorolt, majd onnét hazatért Haris Fournarakis állíttatott. (De nem ez a legfurább alkotása, hanem egy tengerparti mesekastély, ami pár km-re innét, Agrilisban áll. Igen meghökkentően néz ki, bár ezt csak fotók alapján tudom mondani, mert nem akartam miatta kitérőt tenni.) Egy kis eltévedést is beleszámítva kb. egy órás az út a Hora nevű falu közelében lévő Nestor-palotáig.

Erről a feltárásról rögtön az jutott eszembe, hogy ha valakivel meg szeretném ismertetni a történelem, a régészet világát, legyen az gyerek vagy egy kevéssé érdeklődő felnőtt, biztosan ide hoznám először. Ennek van egy sor praktikus oka, pl. az, hogy a palota nagyon kicsi. Azt hiszem, a legkisebb görögországi ásatás, amit eddig láttam. Ezenkívül gyakorlatilag az egész felett egy tető van, ami azt jelenti, hogy nem a tűző napon kell ácsorogni, hanem árnyékban lehet végignézni mindent. És ami pedig sokkal izgalmasabb, az az, hogy ez a legépebben meglévő mükénéi palota. Nagyon sok minden megmaradt magából az épületből is, és rengeteg leletet is találtak a helyszínen. Itt nincsenek találgatások, homályos pontok, (majdnem) minden teremről pontosan tudni, hogy mi célt szolgált. A raktárakban és a különböző termekben számtalan freskót, vázát, edényt, poharat stb. találtak, az irattárban pedig ezer lineáris B írásos agyagtáblát.

A trójai háború legidősebb hőse, a bölcs Nestor király palotája helyén már 4000 évvel ezelőtt is egy település volt, de maga az épület i. e. 1300 körül készült el. Ezek után sokáig nem maradt fent, mert száz év múlva egy tűzvészben elpusztult. A maradványok közül a leglátványosabb termek egyike a megaron, amelynek közepén egy nagy, kerek tűzhely állt. Alapjának szélén még most is látszanak az eredeti díszítések.

A tűzhelytől jobbra állt a trón, ennek helye ma is jól látszik. Mellette furcsa alakú mélyedés van a padlóba vájva, ezt a király használta italáldozatok bemutatásához.

A megaront számos raktár, folyosó, udvar, magánlakosztály veszi körül, s van egy olyan fürdő is, amelyben megmaradt az eredeti kád.

A hely olyan kicsi, hogy akinek nincs könyve, valószínűleg nem tölt itt átlagosan negyedóránál többet. De nekem van könyvem :), ami részletesen, teremről teremre végigvezet a palotán, elmagyarázva, hogy melyik milyen célt szolgált, és szinte leltárszerűen felsorolva, hogy hol mit találtak. Így mire jó alaposan végignézek mindent, beletelik vagy ötven percbe.

Sajnos emellett nem kevésbé emlékezetes a környékbeli szálláskeresés sem. Tegnap már azt hittem, vége az ünnepi hétvégének, és ezzel minden probléma megoldódott, de lent a tengerparton hamar rá kell jönnöm, hogy Nestor király birodalma még mindig nagyon népszerű, mert itt az apartmanokat aranyárban mérik. Igaz, most már a jól védhető kikötő és egyéb divatjamúlt szempontok helyett valószínűleg inkább a Navarino-öböl északi végében hosszan elnyúló, gyönyörű, tiszta vizű, finomhomokos Divari strand, és a mellette lévő lagúna túloldalán a hasonló adottságokkal rendelkező, szabályos félkör alakú Voϊdokilia beach jelenti a fő vonzerőt.

Először a Voϊdokilia-öböl környékén próbálkozom a szálláskereséssel, de nemigen találok helyet. Közben sikerül betévedni a strandhoz is, és ha már ott vagyunk, akkor kiszállok megnézni, hogy milyen. Hát első pillantásra azt kell mondjam, hogy nem túl vonzó. Ha nem tudnám fényképekről, hogy milyen szép a vize, és milyen gyönyörű látványt nyújt fentről, akkor biztos, hogy szó nélkül továbbállnék, és nem is akarnék visszajönni többet, mert innét, a parkolóhoz legközelebb eső részről nézve egyáltalán semmi különleges nem látszik rajta, viszont jó sokan vannak.


(Kattints a panorámaképre, ha nagyban szeretnéd látni.)

A strand másik oldalán a Navarino-öblöt és a lagúnát elválasztó hosszúkás, vékony földcsík kezdeténél, ahonnét a Paleokastróba erről lankásabb útról lehet felmenni, kint van egy tábla, ami így szól: „The Castle of Old Navarino is closed due to serious danger” - azaz, hogy a vár súlyosan megrongálódott állapota miatt zárva van. Ennek láttán leteszek a kastro meghódításának tervéről, és inkább Gialova felé indulunk.

Útközben benézek az Erodios Campingbe, amely nagy betűkkel hirdeti több táblán is, hogy bungallókat is adnak ki. Ennek ellenére szóban azt közlik, hogy csak sátorhelyük van. Gialovában, ami nem egy különösebben vonzó üdülőhely, valószínűleg csak a fent említett közeli strandoknak köszönheti népszerűségét, egy telt házas érdeklődés után másodjára adódik egy nagyon kellemes helyen lévő, igényes berendezésű, igazán szép stúdió (Maria Thamos vagy valami hasonló neve volt, a főútról ki van táblázva), csak az a baj, hogy horribilis 70 eurót kérnek érte. Próbálnék alkudni 60-ra, a fiatal lány beszalad a házba megkérdezni az apját, de sajnos nemleges válasszal tér vissza. Erre én is megmakacsolom magam, ha nem, hát nem. Kétlem, hogy a mai nap még olyan sokan jönnének erre, akiknek ki tudja adni, hiszen már délután van, de ezek szerint nemigen hiányzik neki még 60 euró.

Még egy telt házas válasz után nem túl lelkesen bemegyek egy főút melletti kertbe, amelyik a benzinkúttal szemben van, és a szokásos táblán hirdeti a kiadó szobákat. Nem valami eszményi elhelyezkedés, meg nem is valami tetszetős, de ez legalább olcsó lesz. Gondolom én. De aztán egy nagy nehezen előkerített néni elmondja, hogy 50 euró, ami tekintve az elhelyezkedést és az időközben megtekintett belsőt, túl soknak tűnik. A néni rávesz, hogy hívjam fel telefonon a tulajdonost, de az sem a 40, sem a 45 eurós ajánlatot nem fogadja el. Nagyon bús nem vagyok miatta.

Még két helyen próbálkozom, az egyik a Villa Panos nevezetű hely előtti ház, ahol lenne üres hely egy kétszobás apartmanban 80 euróért. A másik pedig a Hotel Navarino, ahol egy szoba szintén 80 €. Alkudni lehetetlen. Kezdem magam szinte úgy érezni, mintha Mykonoson lennék – legalábbis az árakat tekintve... tényleg ilyen árfelhajtó ereje van ennek a pár strandnak errefelé? Vagy valami más, általam nem ismert különlegesség van itt, hogy minden ennyibe kerül? Mintha ide nem jutott volna el még csak a híre sem annak a görög gazdasági válságnak, amivel a világsajtó hónapok óta tele van…

Gialovát ezek után feladom - indulás Pylos felé. Legutolsó próbálkozásom – már minden meggyőződés nélkül - a főút mentén lévő faluvégi ház. Kedves, idős házaspár jön elő a köszönésre, és mutatnak egy szép, tágas, emeleti apartmant. Kifogástalan, maga a tökély, olyan felszerelt konyharésszel, amilyet még sosem láttam. Egyetlen szépséghibája, ami engem zavar, hogy a főút mellett van. De mindegy, lássuk az árát. A kérdésemre visszakérdeznek, hogy én mennyit gondolok. Ilyen sem volt még, hogy én mondjam az első árat, de legyen. Figyelembe véve az eddigi tapasztalatokat 50 euróval indítom a licitet. Nagyon keveslik, így végül kiegyezünk 60-ban. Szeretnének meggyőzni, hogy legyen inkább két éjszaka (az eddig sem szolgált sehol előnyként, hogy csak egy éjszakára kell a szállás), de nem akarok ilyen sokáig a környéken maradni.

A szálláskeresés után irány vissza a Voϊdokilia beachre. A parkoló és a strand bejárata az öböl északi felén van, itt vannak a legtöbben. A túloldalon a Koryphasion-hegy zárja le a partot, tetején azzal a Paleokastróval, amelyikbe a másik oldalról - a tábla miatt - nem mentünk fel. Lehet, hogy a másik oldalról le van zárva a vár, de hogy innét fel lehet menni, azt biztosan tudom, alaposan kitárgyaltuk már a fórumon. :) El is indulok rögtön arrafelé. A part végig finom, puha homokos, feküdni jó rajta, de menni nem annyira; főleg, hogy olyan forró, hogy mezítláb nem is lehetne kibírni. A túloldalon, ahol az emelkedő kezdődik, az első szakasz is ugyanilyen homokban folytatódik, néhol bokáig süllyed benne az ember. A növényvilágot alacsony bokrok képviselik, amelyeknek takarásában néhányan vadkempingeznek.

Kicsit feljebb végre szilárd talajt érek, és rendesen járható ösvényen folytatódik az út tovább. Innét már jól látszik a hegy felső, sziklás része, tetején a Paleokastro cakkos falmaradványával, alatta pedig egy barlang nyílásával, amelyet Nestor barlangjának tartanak. Mert ez a környék még mindig Nestor király birodalma, erre volt a kikötője, s ebben a barlangban rejtegette a marháit. S nemcsak ő, hanem Hermész is, csak ő természetéhez híven nem a sajátjait, hanem az Apollótól megfújtakat. :) Állítólag. Bár ez esetben mindezeknek az állatoknak szárnyas vagy hegymászásra kiképzett marháknak kellett lenniük, mint azt a barlang előtti utolsó, meredekebbé váló szakaszon megállapítom. :)

Most viszont nincs a barlangban semmi, csak sötét és elég, khm, kellemetlen szagok, úgyhogy nem is tartózkodom bent sokáig. Sokkal jobb előle körülnézni. Innét már nagyon szép rálátás esik a környékre. Jól érvényesül a strandnak az a szabályos félkör alakja, ami olyan, mintha körzővel húzták volna meg a partvonalát. S belátni nem csak a Voϊdokiliát, hanem az egész lagúnát, s azon túl a Navarino-öblöt, amelynek túloldali bejáratát Pylos őrzi.


(Kattints a panorámaképre, ha nagyban szeretnéd látni.)

Fel vagyok készülve egy komolyabb mászásra, amivel egy előttem itt járt kedves fórumtárs kecsegtetett, de a várt gyökerekbe kapaszkodós, nehezen járható útvonal helyett kellemes meglepetés ér: huzalokból korlátott készítettek, s a lépcsőzetes sziklákba néhol fogantyúkat vertek bele, hogy kényelmesebben lehessen le-föl járni.

Amíg felfelé megyek, azon morfondírozom, hogy ugyan mi logika lehet abban, hogy egyik oldalon kiírják, hogy a vár annyira veszélyes, hogy le van zárva, a másik, nehezebben járható oldalon pedig majdhogynem vörös szőnyeget terítenek az ember lába elé.

Azt gondolná az ember, hogy a kutya sem jár erre, de augusztusban még itt is szinte tömeg van. :) A sokaságot jelen esetben egy francia házaspár képviseli. Kicsit szuggerálom a vizesüvegüket, mert én nagy okosan nem hoztam magammal innivalót, pedig most már igencsak elkelne… De aztán túlteszem magam ezen a problémán, sőt, hamarosan el is felejtem egy időre az egészet, annyira lefoglal a nézelődés. Gyönyörű a strand innét fentről, de nem csak az, hanem az egész táj! Innen még messzebb el lehet látni, mint a barlangtól, messze túl az öblön.

Nemsokára egyedül maradok, ekkor elsétálok egy kicsit beljebb a várban, már ha egyáltalán lehet még várnak nevezni a maradványokat. Veszélyesnek ugyan cseppet sem tűnik, de látványosnak sem igen mondható. Valójában csak a leomlott falak vannak meg itt-ott, s belül is inkább kisebb-nagyobb kőhalmok mutatják, hogy itt valamikor valamilyen épület állt. Ez a valamikor a XIII. században volt, amikor a frankok az antik Pylos helyén megépítették a várat. Ezt foglalták el mintegy száz évvel később a navarrai spanyolok, akikről a Navarino-öböl kapta a nevét. A vár bejárati részén túl (ahová már nem megyek el, megelégszem az innenső felével), a háttérben Sfaktiria szigete magasodik ki a vízből.

Lefelé szinte szaladok, űz a szomjúság. Izzadtan, kipirultan alig várom, hogy a víz közelébe érjek, menet közben lekapom a szandálomat, és egyből belegázolok a vízbe. Nincs is értelme visszamenni a partra, sokkal jobban esik itt a sekély vízben keresztülvágni.