10. nap:
Andritsena, Bassae, Kalo Nero, Kakovatos beach (112 km)


Andritsena egy hegyoldalba épült helyes kis falu. Elsétálni a főutca mentén az egyik végéből a másikba - nem nagy távolság. Közben sok a kedves utcarészlet, és valahogy az egész település kellemes benyomást kelt. A hotelek ellenére egyáltalán nem tűnik turistásnak, itt más a mérték, mint a tengerparti üdülőhelyeken.

A házak között egy-egy helyen szép kilátás nyílik az Alfios-folyó völgyébe. Aranyosak a faerkélyes épületekkel szegélyezett, kövezett mellékutcák,

és itt is szép példáját látjuk annak, hogy néhány cserép növény még egy elég megkérdőjelezhető állapotban lévő házat is vonzóvá tud varázsolni.

A főtéren a kafenio már tele van, sokan múlatják itt az idejüket beszélgetéssel, kávézgatással. Középen egy nagy platánfa áll, mint sok más görög faluban, de ez valamiben mégis különbözik a többitől: elképzelni sem tudom, hogy hogyan oldották meg, de ez nem csak fa, hanem egyben kút is, egy csövön keresztül folyik belőle a friss víz.

Itt van a tér sarkában az a kis hotel is, amit az LP ajánl, csak tegnap este nem tűnt fel. Mondjuk lehet, hogy úgysem lett volna szobájuk, mert elég picinek tűnik. Mindenesetre a kilátás szép lefelé a völgybe.

A falu másik végében egy tavernából étvágygerjesztő illatok szállnak, s közelebb érvén kiderül, hogy itt is ünnepi nyársak forognak, két kecske és egy malacka sül szép lassan.

De a kecske elkészültéig még vagy másfél óra van hátra, így marad a gyros a templom melletti kis téren, ahol az árnyas fák alá vannak kitéve a szemben lévő taverna asztalai.

Frappé:

A faluvégi szálloda mögött vezet fel az út a könyvtárhoz. Sajnos ma éppen zárva van, úgyhogy csak egy hűsölő macskacsaládot lehet megszemlélni a könyvek helyett, pedig azt írják, hogy a XIX. században élt Nikolopoulos nevű úriember 4000 kötetes adományával alapított könyvtárban még XVI. századi könyv, meg egy értékes XVII. századi Biblia is látható.

Az útról visszafelé nézve még utoljára feltárul az egész falu panorámája a hegyoldalban.


(Kattints a panorámaképre, ha nagyban szeretnéd látni.)

Kanyargós hegyi utak következnek.

Bassae (vagy Vasses, írják többféleképpen is) a következő állomás. Itt van az az i. e. V. századi Apollo Epicouriosnak szentelt templom, amelyben először fordult elő a korinthoszi oszlopfő. Sajnos azt már látni nem lehet, mert csak egyetlen darab volt belőle, és azt még a feltáráskor ellopták. Amik maradtak, azok a külső dór oszlopok, és a belső falon lévő ión féloszlopok, azonban ez utóbbiakból sem sokat látni, mert az egész építmény eléggé karbantartás alatti állapotokat idéz mindenféle állványozással és egyéb – nyilván állagmegóvó - eszközzel, és emiatt nem lehet körbejárni rendesen.

Sokat levon a hatásból az is, hogy egy védősátrat emeltek a templom fölé, de még így is ország egyik legfontosabb és legjobb állapotában lévő templomának mondják, nyilván ezért is került fel az UNESCO világörökségi listájára (bár valószínűleg sokkal kevesebben hallottak róla, mint pl. Olympiáról, ami persze szintén fent van a listán). A sátor melletti ligetes területen teraszokat alakítottak ki, ahol a különböző épületmaradványokat, de legfőképpen a mind a négy oldalon végigfutó dór frízt próbálják típus szerint szortírozni.

Az ünnepnapra való tekintettel nem kell belépőjegyet venni. Bent vetítenek egy filmet is a templomról, így legalább lehet látni azt is, hogy milyen volt a sátor nélküli állapot (szebb). A hátsó részen egy helyen még be lehet nézni az állványok és mindenféle szerszámok közé, de itt még inkább építési területre hasonlít a helyzet. Valahol azt olvastam, hogy ez az egyik legromantikusabb helyen lévő templom, és ez igaz is lehet, de ebben az állapotában hiába a szép környezet, kintről csak a sátor látszik, bent pedig éppen csak annyi hely van, hogy a rom elférjen, s csak egy keskeny folyosót hagytak a nézelődőknek.

Innét most már újra vissza a tengerpartra, Kalo Nero felé. Kalo Nero falu igazán semmi különös, egy kicsi, minden jellegzetesség nélküli, tipikus tengerparti üdülőhely. Viszont mintha a tegnapi szálláskeresés mára csupán egy rossz álom lenne: most első próbálkozásra kerül egy tengerre néző szoba egy kis hotelben. Igaz, az ára lehetne kissé szerényebb is, de egy jottányit sem hajlandóak engedni a 65 euróból. De legalább a szállás kérdése öt perc alatt meg lett oldva.

Az itteni tengerpart nem tetszik annyira, mert köves és nem is túl nagy, meg valami borzasztó zenét játszó bár is üzemel rajta, úgyhogy a nem túl messze lévő Kakovatos lesz inkább a strandolás színhelye. Nem telik bele húsz perc, és máris az ottani hosszú, puha homokos parton vagyunk. Itt aztán nincs tömegnyomor, csak nagy ritkán van egy-egy napernyő vagy törülköző letéve, az emberek tisztes távolságban telepednek le egymástól. Igaz, hogy a víz itt nem olyan kék, mint Lefkadán, de aki a nyugalmat keres, az itt megtalálja – még ilyenkor, főszezonban is.

De nem csak a part másmilyen, mint Lefkadán, hanem a víz is. Feltűnő a nagy hőmérsékletbeli különbség, itt a tenger sokkal melegebb - és sokkal sekélyebb is, csak lassan és fokozatosan mélyül.

Lehetne tökéletes tengerpart is, csak az zavaró egy kicsit, hogy néhol a partmenti homokdűnék aljában itt-ott szemetes. Szerencsére azért ha az ember nem foglalkozik vele, akkor nem feltűnő, néhány eldobott palacktól még jól érzi magát az ember, csak hát mégis...

Este a vacsora színhelye már újból Kalo Nero; mégpedig a szálloda előtti, vízparti taverna.

Az első fogás a naplemente. :) Már az erkélyről is gyönyörű, de lentről a tavernából még szebb, mert nem lóg bele semmilyen villanydrót, ami fentről igen. :)

Utána pedig hamarosan hozzák is az ételeinket. Tengeri herkentyűs vacsora lesz, egy adag rákkal,

meg grillezett polippal – és persze az elmaradhatatlan görög salátával. :)