7. nap: Lefkada IV.
(Agiofili beach, Rouda beach, Lefkada város) (128 km)


A mai kora reggelre kiszemelt strand Agiofili. Ez a strand más lesz, mint az eddig meglátogatott partszakaszok, nem a kékségével fog lenyűgözni. Nem is a nyugati parton fekszik, hanem a déli oldalon. Vasiliki keleti végéből indul egy autóval is jól járható földút, amin egy nem túl hosszú szakasz megtétele után egyszer csak egy kerítésbe ütközik az ember keresztben az úton. Innét már csak gyalogosan vagy motorral lehet továbbmenni. Nem nagyon, de folyamatosan lejt az út (visszafelé értelemszerűn majd emelkedő lesz), viszont pár kanyar után számomra meglepően hamar véget ér. Valahogy hosszabbra számítottam az internetes leírások alapján.

Ez a strand egy pici öböl, méreteit nem lehet összevetni az eddigi hosszú és széles partszakaszokkal. Most - olyan negyed tíz tájt - még az egész árnyékban van, csak a nyugati oldalának szikláit kezdi éppenhogy sütni a nap.

Egyetlen korai társaságot leszámítva nincs is itt még senki. A víz itt nem világoskék, hanem kristálytisztán ragyogó, átlátszó – és teljesen hullámmentes. Egy szóval összefoglalva: gyönyörű! :)

A szépsége akkor érvényesül igazán, amikor a nap eléri a vízet. Nézni is élvezet, hát még fürdeni benne!

A partot nagyobb szemű, gömbölyded, nem éles, fehér kavicsok borítják. Emiatt is olyan ellenállhatatlan a víz színe.

Nagyon tetszik ez a hely, talán a sziget legszebb strandja - Egremnivel holtversenyben. Mindkettő káprázatos a maga kategóriájában!

Időközben érkezik néhány újabb strandoló, majd egy motorcsónak is, de a part továbbra is békés, csendes. A motorcsónakosról kiderül, hogy ő a napágyak felelőse, szép komótosan elkezdi szétpakolászni őket, bár egyelőre nem úgy néz ki, hogy sok jelentkező lenne rájuk. A helyzet akkor változik meg gyökeresen, amikor befut az első vízitaxi. Ebben az egyben hasonlít Agiofili a nyugati oldal nagy strandjaira... A Vasilikiből érkező "daily trips" feliratú kishajó tömve van emberekkel, akik hamarosan kiszállnak, és ellepik a partot.

Illetve az első adag még nem teljesen, de innentől kezdve az utánpótlás folyamatos. A következő szállítmánnyal együtt már lesznek annyian, hogy kialakul a zsúfoltabb strandok zsibongó hangulata.

Visszafelé a strandról: a földút végénél, Vasiliki előtt nagyon szép a panoráma,

és újabb, Agiofilihez hasonló szépségű miniöblöcskék sorakoznak, egyik a másik után.

A vízalatti növények miatt itt legalább háromszínűnek látszik a víz, nagyon vonzó látvány, meg kell hagyni! :)

A Rouda beach pár öböllel arrébb, kelet felé található. Vonzó fotókat láttam innét is, úgyhogy hajt a kíváncsiság, hogy lássam élőben. Poros faluig sima az út, onnantól viszont irtó kanyargósan ereszkedik lefelé. Végül csak elérjük a partot – de ez korántsem jár nagy megkönnyebbüléssel, sőt, a neheze csak most következik. Képtelenség parkolni. Minden talpalatnyi hely foglalt. Araszolunk. Folyton szembe jön valaki. Kerülgetjük egymást a szembejövőkkel. Kész idegbaj.

Lemegyek a vízhez, persze az már messziről is látszott, hogy sokan vannak, de közelről hátha azt is megértem, hogy miért. De közelről sem igazán nyűgöz le a látvány, nem olyan szép a víz.

Később újra Lefkada városában: mivel Lefkada sziget lakói mindig elég szegények voltak, s a hódítók sem foglalkoztak a várossal túlzottan, itt nem alakult ki nagyon látványos óvárosi rész, de attól még nagyon is kellemeset lehet sétálni a pasztellszínű egy-két emeletes házakkal teli szűk utcácskákban. Soknak egyszerű hullámpala teteje van, s mivel komoly földrengések is gyakran sújtották a vidéket, utánuk a maradványokra sokszor fából vagy akár bádoglemezekből építkeztek – így olcsóbb és biztonságosabb is volt. Ilyen házakat még most is látni, főleg a felső szintek készültek ilyen módon.

A főutca persze itt is a "szokásos" képet mutatja: a turistáknak szánt kirakodóvásárban lehet bogarászni vég nélkül. Én gyorsan be is szerzek egy könyvet Lefkadáról, ami itt és most rögtön hasznos is lesz, mert rögvest eligazít a városka érdekes templomai között. Lépten-nyomon egy-egy ilyen mellett megy el az ember, úgyhogy úgyis látja szinte az összeset, ha akarja, ha nem. A Pantocrator pl. a főutcán van, így többek között ezt is biztosan. Kiderül, hogy furcsamód itt sok templom, mint ez is, magántulajdonban van. (Emiatt zárva van és benézni sem lehet.)

A pici, torony nélküli templomok a XVII-XVIII. században épültek, velencei minták nyomán, így kívül-belül sok nyugatias hatás fedezhető fel rajtuk, pl. az épületek díszítésein vagy az ikonokon. A földrengések sokat megkárosítottak, s végül ezek miatt alakult ki az a szokás, hogy vasból építettek melléjük különálló harangtornyokat, mint pl. az Agios Nikolaos esetében. És ez a templom nyitva is van (gondolom, ez éppen nem magántulajdon), így be is lehet menni, mint ahogy a helyiek is teszik. Az ő életüknek ez annyira természetes része, hogy a dolgaik intézése közben is úton-útfélen be-betérnek pár percre. Most éppen egy család ment befelé, a kisgyereküket ölbe kapva, a babakocsit meg kint hagyva a kapu előtt az utcán. Itt nem tűnik el semmi, fel sem merül senkiben ilyesmi. Babakocsi, bicikli, motor, autó - minden maradhat őrizetlenül.


A a főutca végefelé az Agios Minas-templom:

S most már abbahagyom a templomokról való értekezést, csak még egy kép a Mária bemutatása (Presentation of the Virgin) nevet viselő templom harangtornyáról, amely kivételesen kőből épült:

Ahogy lapozgatom a könyvet, látom, hogy mennyi látnivaló lenne még ezen az oreganó- és kakukkfűillatú zöld szigeten: vidéki templomok, édes kis falvak, elhagyott remetelak, monostorok... mekkorákat lehetne itt barangolni a hegyek között! Mmost látom csak, hogy ez a sziget nem csak egy kék strandok sorával rendelkező turistasziget, mint ahogy azt az interneten talált anyagok alapján előzetesen gondoltam, hanem annál sokkal több!