3. nap: Utazás Lefkadára
(Kalamitsi, Kavalikefta beach) (254 km)


Irány Lefkada, a következő szűk egy hét helyszíne!

Az út a Korinthoszi-öböl déli partján vezet Rióig, ahol 2004 óta egy Charilaos Trikoupis XIX. századi miniszterelnökről elnevezett híd köti össze a Peloponnészoszt Közép-Görögországgal. (Nevezett miniszterelnök volt a híd első megálmodója, innen a névadás.) A híd túloldalán Antirio település már Közép-Görögországhoz tartozik.

Katouna és Vonitsa érintésével vezet az út Lefkada felé. A szigetre bejutni viszont nem könnyű, mert előtte több kilométeres sor áll. Húsz percbe telik megtenni a „bejáratig”, azaz a hídig hátralévő 3 km-t. Lefkada ugyanis olyan sziget, ahová a szárazföldről autóval lehet eljutni, nincs szükség kompra vagy repülőre. A hídon már megszűnik a torlódás, s az Agia Mavra erőd romjai mellett a lagúnán keresztül érkezünk a túloldalra, Lefkada városába, összesen három és fél órás út után.

De ez még nem a végállomás, csak egy tankolás erejéig kell időzni, ugyanis a sziget nyugati oldalán, ahol szállást foglaltam, nincsen benzinkút. (De az egy tank benzin bőven elég lesz az egész lefkadai tartózkodás idejére.)

Izgalmas dolog megérkezni egy szigetre. Eleve egy ismeretlen helyre érkezni izgalmas, de ha az az új hely egy sziget, akkor valamiképpen még fokozottabb várakozásai vannak az embernek. Talán azért, mert egy sziget a világos partvonalaival, vízmosta határaival, mindig elzártabb, intimebb, mint a szárazföldi települések; egy különálló kis világ, egy felfedezésre váró mikrokozmosz. Persze a mai utas érzései aligha foghatók ahhoz, amit akár húsz, vagy pláne ötven-száz vagy még több évvel ezelőtt érezhettek az elődök, hiszen mióta létezik az internet és a Google Earth, a kitartó és lelkes készülődés közben az ember előre bejárhatja a sziget minden zeg-zugát, fotókat, videókat nézhet, s már egészen biztosan nincs messze az az idő sem, amikor háromdimenziós, komplett virtuális utazásokat is tehetünk majd. Mindez sokat levon az újdonság erejéből, aligha érzi magát valaki valódi felfedezőnek, mikor a lába (vagy pláne az autójának kereke :)) először érinti a partot, de azért az első pillantás öröme mindenkinek megmarad, a valódi megérkezés perceit többszáz előre megnézett fotó sem veheti el tőlünk.

Vajon milyen lesz élőben Lefkada? - zakatol most is bennem a kérdés, és kíváncsian tekintgetek körbe. Az egész sziget nem nagy, alig pár óra alatt teljesen meg lehet kerülni autóval. Egyelőre annyit tudok róla, amit az internetről sikerült összeszedegetni. Ezekből az információkból egyetlen dolog kristályosodott ki markánsan: a meredek partokkal szegélyezett nyugati oldalon vannak azok a híres, álomkék vizű strandok, amelyek a legtöbb nyaralót idevonzzák. Nincsenek illúzióim, tudom, hogy sok turistára számíthatunk majd, főként az olaszoknak kényelmes és vonzó célpont a sziget, de más nemzetek képviselői is előfordulnak szép számmal.

A mai végállomás Kalamitsi, egy békés kis falu a híres nyugati oldalon, de odáig még bő félórát kell autózni a partvonal mentén. A földrajzi adottságok miatt felemás szigeten igaz, hogy ez a nyugati oldal a látványosabb, viszont turisztikailag a könnyebben járható keleti a fejlettebb.

A sziget főútja keskeny, néhol kanyargós, kétsávos út, a két oldalán macskaszemekkel, amelyek éjjel jó szolgálatot tesznek. Ezen az oldalon magasan a tengerszint felett halad, erdős-fás környezetben. Útközben néhol már meg-megpillantható az a különleges kék színű tenger, amelyet a következő napokban még annyiszor lehet majd csodálni.

Kalamitsi egy hegygerincen húzódó kis település. Nyugodt, csendes helységbe, ahol lassan folydogál az élet a maga medrében.

Egyszerű, minden flancot nélkülöző, jórészt kopottas, régi házakkal teli eredeti falu ez, ahol az emberek a régen megszokott módon élik mindennapjaikat.

Pár kisebb szálláshely, három taverna (ebből kettő a faluszélen) és két vegyesbolt szolgálja ki az itt lakókat és azt a néhány turistát, aki úgy dönt, hogy itt száll meg. Nincsenek sokan, a legtöbb nyaraló figyelemre sem méltatja a helységet, csak átutazik rajta – ittléte alatt akár többször is -, mivel a sziget főútvonala erre visz. Na nem kell valami sztrádára gondolni :) – éppen ellenkezőleg, a fent említett kétsávos út itt néhol másfél sávnyira szűkül. Pár évszázaddal ezelőtt a helyieknek eszük ágában sem volt, hogy itt valamikor majd autós turistaáradat lesz, úgyhogy girbegurba és néhol igen szűk utcákat létrehozva építkeztek – teljesen figyelmen kívül hagyva a mostani nyarak jelentős áthaladó forgalmát. :)

Emiatt napközben még dugók is elő szoktak fordulni, sőt egyik nap egy koccanás után egy igazi színielőadást produkáltak a lefkadaiak. :) A két autóból kipattantak a sofőrök, a tavernában kávézgatók közül odajött egy kibic és elkezdett beszólogatni, utána a vétkes kocsiból kiszállt két vérmes görög asszonyság és akkora patáliát csapott, hogy a végén majdnem verekedés lett belőle. :D A két sofőr végül békés egyetértésben próbálta visszatuszkolni a két feldühödött fehérnépet a kocsiba, akik már épp ütlegelni kezdték volna a kibicet, aztán mindenki ment a dolgára. Az autókkal senki nem foglalkozott, néhány horpadás szemmel láthatóan valójában senkit nem zavart... :)

A szállás felé gondosan kihelyezett táblák igazítanak útba. A csendes falu legcsendesebb csücskében az utolsó rövid szakaszt egy olyan földúton kell megtenni, ahol egyszerre csak egy autó fér el.

A falu utolsó házán túl már nincs semmi, egyfelől csak a meredek hegyoldal és a tenger, a másik oldalról pedig egy kis erdő kezdődik. Igazi világtól elvonulós hely, a béke szigete.

A szoba szép tágas balkonjáról gyönyörű a végtelen tenger látványa.

A faluközpontban egymás mellett van a Taverna Ionio és egy mini market:

Muszaka, tiropita és horiatiki a Taverna Ionióban:

A Kavalikefta beach itt van a falu alatt. Egy négy km-es, keskeny, kanyargós, erdei szerpentinen lehet elérni a meredek fal aljában lévő partot. Már maga a lefelé tartó út is élmény; főleg, mikor az út végefelé az egyik kanyarban feltárul a tenger látványa! Hiába látott az ember már rengeteg hasonló képet, a valóság semmihez sem fogható! A világ összes fotója elbújhat az igazi látvány mellett, a hatás az első pillanatban a szó szoros értelmében lélegzetelállító. A sötétkék víz a part közelében jól kivehető foltokban világoskékké, a partra érve pedig hófehér tajtékká változik. Azt mondják, a színváltozás oka az, hogy a mészkő, amiből a fehér sziklafalak állnak, belemosódik a vízbe, s főleg szél esetén a hullámok, a felkavarodó víz alakítja ki a különböző kékek csodálatos kavalkádját.

Este lévén már könnyű parkolóhelyet találni az út mentén (napközben nem ez a helyzet). Lentről, a büfé parkolójából szép a kilátás a strandra. A kavicsos part mentén végig hatalmas sziklatömbök sorakoznak, és a folyamatosan érkező hullámok hatalmas robajjal csapódnak neki ezeknek a köveknek. A víz néhol akár több méter magasra is felszökik - a látvány és a hangzás együttese lenyűgöző.

Persze ezen a strandon a hagyományos fürdés szóba sem jöhet! Úgy látom, itt az a bevált módszer, hogy az emberek ácsorognak a parton, maximum a bokáig-térdig érő vízmélységig merészkedve, és várják, hogy az érkező hullámok tetőtől-talpig beterítsék őket.

Naplemente a szállás erkélyéről: