7. nap: Lerna, Argosz, Tirünsz, Nemea, Mükéné, Loutro Elenis (159 km)

Reggel végre lehet élvezni a tenger látványát - akár a szélesre tárt teraszajtóból is. Este sajnos nem lehetett, mert sokan korzóztak errefelé, és nagy zaj is szűrődött ide a közeli tavernákból. Most viszont csend van és egy lélek sem kószál erre. A nap pont szemben kelt fel, de már magasan jár az égen. Sétálok egyet a strandon, ahonnan nézve most pont úgy néz ki a kis falu a reggeli nyugalomban, ahogy az interneten megtetszett, aztán hamarosan elindulunk Argosz felé.

Ma és holnap romokban, mitológiában és történelemben bővelkedő napunk lesz, felkeressük többek között Héraklész, Agamemnón, Klütaimnésztra, a Danaidák és még rengeteg más mitológiai alak tetteinek és uralkodásának színhelyeit.

Miliben az út mentén ki van táblázva a lernai régészeti lelőhely, lekanyarodunk arra. Zárt kapuk fogadnak, a nyitásig még van kb. tíz perc. Megvárjuk, ne várjuk? Tíz percen igazán nem múlik semmi, megvárjuk. Pontosan tíz perc múlva érkezik mögénk egy másik autó, a kiszálló görög férfi kinyitja a kaput, megvesszük nála a jegyeket, és elindulunk befelé, ő pedig fogja magát, visszaül a kocsiba, és megy a dolgára... :)

Ez az ásatás nem túl nagy. Több rétegben építkeztek egymás fölé az i.e. VI. és I. évezred között, amelyekből több-kevesebb rom maradt meg. A leghíresebb közülük a cserepek háza, amely állítólag rögtön az építése után leégett. A falmaradványokban lehet látni az egymásra sorjázott cserepeket.

A Goole Earth-ön láttam errefelé egy piramist is, úgyhogy emiatt teszünk még egy kitérőt Elliniko falu felé. Persze nem egy óriási piramis ez, hanem csak egy kicsi, és annak is már csak az alsó romjai vannak meg. Rendeltetése ismeretlen.

Argoszba érve leparkolunk az ásatási terület közelében. Ebben az ókori városban is van egy színház, az odavezető úton pedig fürdőépületek romjai.

A bejáratnál tábla mutatja, hogy mit láthatunk még ezen a területen: felgyalogolva a színház csúszós lépcsőin egy ösvény vezet el minket egy kődarabba rajzolt lovagot ábrázoló képig, majd egy Hadrianus által építtetett hatalmas szökőkútnak a maradványáig. Innen újra a mostani város utcái közé jutunk, ahol vissza tudunk sétálni a színházzal szemben lévő agórához. Itt eléggé nehezen beazonosítható és kevéssé látványos romok vannak. A régi város jó része egyébként még most is feltáratlan, mert a modern Argosz házai ráépültek.

Az agóráról már látszik a Larissa-hegy tetején emelkedő vár, amelyet a középkorban építettek a már addig is ott lévő ókori erőd építőanyagainak a felhasználásával. A franciák, a velenceiek és a törökök is hozzátoldották a magukét.

Beülünk az autóba, és a városban a barna táblákat követve hamar feljutunk a vár kapujához. A vár bejáratától lelátni egy nagy kolostorépületre.

A kapun túl jobbra alattunk terül el Argosz városa, mögötte a nagy síkság és az Argoliszi-öböl látszik.

A vár másik oldalán szintén síkság terül el, de a háttérben már hegyek látszanak. A gyönyörű panorámán és a várfalmaradványokon kívül nincs itt más semmi.

A mai napon eddig nem panaszodhatunk, hogy túlzsúfolt helyeken jártunk volna, a színházon kívül mindenhol csak mi voltunk az egyedüli látogatók. Itt sincs más rajtunk kívül, egyedül vagyunk az egész hegyen.

Hamarosan elindulunk a küklopszfalairól híres Tirünszbe. Argoszban kb. két óra hossza alatt bejártunk mindent, Tirünszben pedig talán ha egy órát időzünk. Itt a valóban elképzelhetetlenül hatalmas kövekből épült falakon belül is van egy palotamaradvány.

A jegyet egy kedves, mosolygós férfi adja, és amikor adom a kiírtak szerint előkészített összeget, csak rázza a fejét, és egy euróval kevesebbet kér. Nem tudjuk, miért ez a maga módján való kedvesség, de jólesik, és egyáltalán nem az egy euró miatt. Végigmegyünk a körbejárható részeken. Nem sok látszik már itt a palotából, de mégis jelentős hely volt. Eszembe jutnak az itt talált freskók, amiket az athéni múzeumban láttunk. Egyértelműen krétai ihletésű falfestmények, még bikaugrós is van köztük. A sziget nagy hatással volt erre a területre (is), ez egy csomó leletből nyilvánvaló.

Tirünsz után még három helyre lenne jó eljutni. Az egyik egy közeli Heraion, amiről az interneten is olvastam, állítólag egy nagyon szép helyen lévő ásatás. És innen is láttunk Athénban leleteket, és különben is, a könyv szerint a görög világ egyik legrégebbi és leghíresebb Héra-szentélye. Olyan jó lenne látni... :) De utána még Mükénébe és Nemeába szeretnénk menni.

Az időnkbe bőven beleférne mindhárom, de ha ebben a sorrendben megyünk (mert földrajzilag így lenne logikus, így jönnek egymás után), akkor Nemeát már nem látjuk, mert az háromkor bezár. Most egy óra körül van. Így tehát nem a térkép szerinti sorrendben megyünk, hanem azokat vesszük előre, amik hamar bezárnak, és akkor mindent meg tudunk nézni. Igaz, hogy akkor előbb el kell menni a távolabb lévő Nemeába és onnan pedig majd újra visszajönni Mükénéhez, ami pedig már itt van elég közel, de nem baj, az időnkből kitelik. A Heraiont pedig valószínűleg nem tudjuk majd teljes egészében bejárni (bár akkor még nem tudjuk, hogy mekkora lesz az ásatás), de jobb így, mintha egyáltalán nem mennénk oda.

Indulunk is rögtön a Heraionhoz. Szerencsére nem tévedünk el, bár az elején cikázni kell egy kicsit a falvak között, de onnantól, hogy elérjük a Mükéné felé vezető utat, már nyert ügyünk van, és itt gyorsabban is lehet menni. Erről az útról egy kisebb mellékút vezet a szentélyhez. Jó, hogy nem hagytuk ki. Látszik, hogy különös gonddal választottak területet a legfőbb istennő templomának, amelynek romjaitól a kilátás fantasztikus. Misztikus hely, és méginkább az lehetett, amikor a monumentális lépcsősoron felfelé haladt az argoszi körmenet, élén Héra papnőjével. :P

Nemeáig is jó időt futunk, szerencsére jók az utak, lehet gyorsan menni. Itt két részből áll a terület, a stadion külön van a többi maradványtól. Ez volt a nemeai játékok helyszíne, amit a mítoszok szerint a kígyók által megölt Opheltész emlékére alapított a hét Thébai ellen induló hadvezér, akiknek az útbaigazítása miatt a dajka magára hagyta a gyereket. De Héraklész is itt ölte meg a nemeai oroszlánt, amivel teljesítette első munkáját, van olyan változat is, amely szerint erre emlékeztek a játékokkal. Először a stadionnál parkolunk le. Az atléták útja egy kis szentélyen - amelynek oszlopai ma is látszanak –

és egy alagúton át vezetett a stadionhoz. Az alagútban vannak korabeli graffitik, amiket állítólag a készülődő versenyzők véstek a falba. :)

Maga a stadion a modern koriakhoz képest nagyon kicsi, de nekem tetszik az egyszerűsége.

Átmegyünk a másik részre, ahol a kis múzeumot ezúttal az idő rövidségére való tekintettel csak felületesen nézzük meg, és inkább az ásatáson sétálva töltjük el az időt. Tetszik ez a hely, átlátható és egyértelmű, a térképen könnyen követhető, hogy mi micsoda és éppen hol vagyunk. A versenyekhez szükséges különféle épületek után, amelyek között láthatjuk pl. az atléták korabeli mosdóit :),

az út egy Zeusz-templomhoz

és ahhoz a ciprusligethez vezet, ahol a monda szerint Opheltészt megölték a kígyók.

A stadionhoz való érkezéstől számított háromnegyed óra múlva, zárás előtt tíz perccel indulunk kifelé, de nem kell magunkat nagyon összetörni a sietségben, mert van, aki csak nemrég érkezett, úgyhogy nem mi vagyunk az utolsók. Visszafelé már sietség nélkül autózunk. Útközben egy szakaszon torlódás keletkezik, mert az út egyik sávját egy szabályszerűen közlekedő kecskenyáj foglalja el. :) Nem tudom, honnan tudják, hogy a felezővonalon túl nem szabad jönniük, de nem jönnek. :)

Mükénét nagyon nehéz lenne nem megtalálni, óriási táblák mutatják felé az utat. Kis barátságos falu, akár éjszakázni is jó lenne itt. De ezt majd még meglátjuk, a mai szálláshelyünk attól függ, hogy innen mikor indulunk majd el. Először a múzeumot nézzük meg. Sok olyan lelet van itt, aminek az eredetijét még Athénban láttuk, itt csak másolatok vannak. A múzeum után elindulunk felfelé a dombon álló több évszázadon át épült és alakított ókori várhoz, amit a tirünszihez hasonló falú erődítmény vesz körül.

Megyünk a többi ember után, kezemben a könyv és a térkép. Az oroszlános kapu és az utána következő romok még egyértelműek,

a magtár, az A sírkör

és az utána lévő épületek könnyen beazonosíthatóak, de aztán valahogy elvesztem a fonalat. Romok mindenfelé, a térkép meg sehogysem illik a látottakhoz. Ráadásul nagyon nehéz lapozgatni, mert olyan erős szél fúj, hogy alig lehet kinyitni a könyvet. Próbálkozom még egy kicsit, mérgelődök, de aztán arra gondolok, hogy ugyan már, ennyit nem ér az egész. Mükéné akkor is Mükéné marad, ha nem tudom meg minden egyes kődarabról, hogy ez most éppen a vendégszoba vagy az udvar része volt-e, úgyhogy ha nem hagyja magát könnyen megfejteni a hely, inkább becsukom a könyvet, megnézem az út mentén a magyarázó táblákat, és a részletek helyett koncentrálok inkább az egészre.

Azon tűnődöm, hogy én vajon hová tenném Mükénét. Szabó Magda a Zeusz küszöbén c. könyvében olyan hátborzongatónak írta le ezt a nyomasztó helyet, ahol minden látogatót valami néma szorongás tölt el; mintha ezen a véráztatta földön tartózkodókra kiterjedne a rég meghaltak valami bosszúszomjas átka. A fórumokon pedig sokaktól olvastam olyan véleményt, hogy Mükéné nem nagy szám, vagy hogy csalódás volt. Az én igazságom valahol e kettő között van, nem érzem a félelmet, az üldöző Erinnüszöket, de nem is tudom közömbösen nézni az évezredes köveket.

Az oroszlános kapun kifelé menet azért újból előveszem a könyvet, és megnézzük a városfalon kívül eső romokat, többek között a B sírkört és Klütaimnésztra sírját.

Utána még visszagurulunk a kocsival az Atreusz kincsesházának nevezett másik sírhoz is, ami gyakorlatilag ugyanolyan, mint ez előző volt, majd összesen kb. két és fél óra Mükénében töltött idő után elkezdünk azon tanakodni, hogy hol aludjunk ma. Holnap reggel Korinthosszal szeretnénk kezdeni, tehát jó lenne a közelében valahol. Ma pedig még jól esne fürdeni egyet, úgyhogy tengerparti helyet kellene választani.

Nézegetem a térképet, de Korinthoszba nem akarunk menni, nem akarunk várost, csak valami kisebb falut. Megnézem a térképet, a korinthoszi csatorna alatt a Szaróni-öböl partján több szállásjelzés is sorakozik. Ezek biztos tengerparti üdülőhelyek egymás mellett, valamelyik helyen biztos találunk alkalmas szállást, menjünk errefelé.

Hilimodiig sima az út. Itt tankolunk, aztán megyünk tovább. Ezen a szakaszon kicsit tévelygünk, amíg végül Solomoson és Examilián keresztül eljutunk a tengerpartig. Az első település Loutro Elenis. Nem túl szép hely, de az út mindkét oldalán van egy csomó hotel, úgyhogy itt biztos lesz szállás. Lemegyünk a partra körülnézni. A tavernák fölött itt is úgy tűnik, mintha szobák lennének, igaz, sehol nincs kiírva, hogy kiadó. Bemegyek azért az egyik helyre érdeklődni, ahol azt mondják, hogy itt csak hotelben fogunk szállást találni. Kár, itt a strand mellett olyan jó lett volna akármelyik szoba, de úgy látszik, hogy ezek magánlakások vagy inkább –nyaralók.

Gyerünk akkor egy hotelbe. Először egy tengerparti szállodában próbálkozom. Ötven euró az ajánlat egy oldalról tengerre néző szobáért, reggelivel, de hűtő nincs a szobában. Hát ez nem túl jó, megköszönjük és továbbmegyünk eggyel. Itt telt ház van, de átirányítanak az út másik oldalára, ami szintén egy hozzájuk tartozó szálloda. Igaz, hogy ennek nincsenek tengerre néző szobái, de azért megkérdezzük. Itt van szabad szoba, hűtő is, és csak harmincöt euró. Ez jól hangzik, akkor ma legalább behozhatjuk a tegnapi drágább szobaárat. Ráadásul a recepciós is kedves. :) Megkérem, hogy egy hátsó fronton lévő szobát mutasson, ne a főútra nézőt. (Ha már tenger nincs, legalább csend legyen.)

A szoba kopottas, régi berendezésű, de tiszta és jó tágas, így maradunk. Elintézem a papírokat, lemegyünk a szálloda melletti pékségbe bevásárolni, majd irány a strand!

Nem túl szép strand, a partja kavicsos-kövecses, de annyi baj legyen - jólesik az egész napi meleg után a hűs tengervíz.