5. nap: Gythio, Elafonissos (126 km)

Ébredéskor az az első, hogy kinyitom az ajtót és kimegyek körülnézni. Süt a nap, a tenger sötétkék színű. Nyoma sincs annak az éjszakai zivatarnak, aminek a hangjaira mintha felébredtem volna éjjel, gyönyörű idő van. Búcsút veszünk Mavrovounitól, és átmegyünk Gythióba. Gythio egy hangulatos kis kikötőváros pasztellszínű házakkal és előtte a kis Marathonisi szigetével.

Először ez utóbbinál parkolunk le, és besétálunk a szigetre, aminek a közepén egy XVIII. századi lakótoronyban van berendezve egy kis múzeum a Mániról.

A kis szigeten ezenkívül a tornyon, meg az elején lévő kis templomon kívül sok látnivaló nincs,

sőt elég elhanyagolt benyomást tesz; ha már Paris és Helena idején is így lett volna, akkor biztos nem ezt a helyet választották volna az első együtt töltött éjszakájuk helyszínévé. :P

Kicsit északabbra van a város leghangulatosabb része, ahol a kishajók kikötője van; az út mentén tavernák kockásterítős asztalai hívogatnak, kifeszített köteleken polipcsápok lengedeznek, pont úgy, ahogy Andinál olvastam , és amit azóta is szeretnék látni én is :), mindehhez háttérként a váltakozó színű kék tenger és a hegyoldalra felfutó házak szolgálnak.

Idilli hely, amilyen tökéletes volt Mavrovouni a pihenésre, ugyanolyan tökéletes Gythio kikötővárosnak.

Egy séta után beülünk az egyik kockásterítős tavernába.

Már az italoknál nyelvi nehézségekbe ütközünk, mert az étlapon a fresh orange-nak nincs görög megfelelője, a pincérnő pedig angolul nem érti, hiába mutogatjuk neki a saját étlapját. Bosszant, hogy pont most nem jut eszembe a portokali, ami pedig szerepel a kb. húszszavas görög szókincsemben, de úgy látszik még annyira nem biztos a tudás, hogy „stresszhelyzetben” is előjöjjön. ;) Szerencsére az ételek görögül is szerepelnek az étlapon, úgyhogy a polipot nem kell elmutogatnom... :) Bár tavaly Krétán a polippal való első találkozásom nem hagyott maradandó élményt, de itt megihletnek a mindenfelé kiaggatott polipcsápok, és adok még egy esélyt neki. És milyen jól teszem, most nagyon ízlik, egyáltalán nem bánom meg, hogy ezt kértem!

A szemben lévő ouzeriben néhány kisöreg üldögél és nagyban beszélgetnek,

a mi tavernánk ajtaja előtt egy férfi két nőt szédít,

egy másik asztalnál pedig egy idős bácsi és néni ücsörög. A közelünkben lévő asztalnál két görög beszélgetés közben a vízbe dobálja a sült krumplikat – a halakat etetik, amik minden krumplidarabra százával rontanak rá. Csak ma vagyunk itt, de mégis tudjuk, hogy ha történesen tegnap vagy tegnapelőtt érkeztünk volna, akkor is ugyanezt látnánk.

Jóllakottan indulunk Elafonissos felé, de Gythio után pár méterrel rögtön meg is állunk, mert észreveszem az útról a hajóroncsos strandot, aminek a képét annyit láttam már az interneten. Nagyon jó kis partszakasznak tűnik.

De most nem megyünk le, hanem most már tényleg megállás nélkül hajtunk Elafonissos felé. Egy és háromnegyed óra múlva meg is érkezünk Vinglafiába, ahonnan indul át a komp a szigetre. Már egy-két autó áll szemmel láthatóan a kompra várakozva, úgyhogy beállunk mi is mögéjük. Nem tudjuk, mikor jön a komp, de úgy írták a neten, hogy elég gyakran jár, meg nyilván a többiek is azért állnak itt, mert hamarosan várható. Addig is elmegyek egy kicsit sétálni az itteni homokos partszakaszra. Már itt is nagyon jó a tengerpart, biztos remekül lehetne strandolni, mégsincs itt egy árva lélek sem. Aki idáig eljön, az nyilván nem adja alább Elafonissosnál :), pedig bárhol máshol lenne ez a strand, biztos nagyon népszerű lenne.

Ahogy várakozunk, először egy kishajó jön át, az csak utasokat visz. Tovább várunk, végül kiderül, hogy minden egész órakor megy át a komp a szigetre, és onnan pedig minden fél órakor indul vissza. A megérkezők lejönnek a kompról, utána mehetünk fel mi. Felérve rögtön integetnek, hogy forduljunk meg és úgy tolassunk be egészen a komp hátuljába. Megtesszük, utána kiszállunk, megvesszük a jegyeket (itt nem árulnak a parton), és felmegyünk nézelődni. A túloldalon látszik a kikötő, ahová mindjárt érkezni fogunk. Addig a víz mindenféle színű, a türkiz- és a sötétkék sok árnyalata váltakozik a rövid út alatt, ami nem tart tovább öt-tíz percnél.

Először a már annyi képen látott kis fehér tempomhoz érünk egyre közelebb, amely egy kis templomkertnyi szigetecskén üdvözöl minden érkezőt, és utána már már be is állunk a kikötőbe.

Legurulunk a kompról, gyorsan átnézem az útbaigazító táblákat, és aztán elindulunk a híres Simos beach felé. Bár sejtem, hogy ott a strandnál nem fogunk szállást találni, mert előzetesen utánanéztem, de hátha mégis van valami, ami a neten nem volt látható; meg egyébként sem nagy távolság az a 4,5 km, amit a tábla jelez.

Elmegyünk egészen addig, amíg a strand előtt parkolnak az autók, de tényleg csak azt az egy házat látjuk útközben, amit már otthon is megtaláltam, de ez távolabb van a strandtól, úgyhogy mégiscsak visszamegyünk a kikötőbe szállást vadászni. Végiggurulunk a víz mellett, de sehol sem állunk meg érdeklődni, tartok tőle, hogy ha egy taverna felett töltenénk az éjszakát, akkor nem tudnánk aludni.

Megyünk tovább a part mentén, most már nem a kikötői fronton, hanem a sziget oldalában, egymást érik a hotelek és a kiadó szobák, apartmanok. Az egyik szimpatikus helyre, ahol stúdiók vannak kiírva, bemegyek érdeklődni, de a csak görögül beszélő recepciós lánnyal nem megyek sokra. Átad nekem egy névjegyet, és mutatja, hogy hívjam fel a rajta lévő telefonszámot. Megköszönöm és eljövök, de inkább keresünk tovább, ha nem muszáj, akkor inkább nem telefonálnék.

Bemegyek még itt a környéken egy-két helyre, de annyira sziesztaidő van, hogy sehol nincs egy teremtett lélek sem, a recepció, ha van egyáltalán, teljesen üres, és hiába köszöngetek, hátha előjön valaki, semmi sem mozdul. Végül azért az egyik helyen szerencsém lesz, és előjön egy nő, aki bólogat, hogy van szállás, és gyorsan telefonál egyet. Mire leteszi, már meg is érkezik egy robogós férfi, és kiderül, hogy neki van szobája - a kikötőben... :)

Itt nem szégyellősködnek az árral, rögtön mondják, hogy negyven euró, kell-e annyiért. Kicsit furcsállom a dolgot, még nem is láttam a szobát, és máris kössük meg az üzletet...? Kérdezem, hogy van-e benne hűtő, és hogy a tengerre néz-e. Mindkettőre igen a válasz, így mondom, hogy akkor megnézzük. Követjük a robogót, ami egy perc alatt visszavisz minket a kikötőbe, és közben elmagyarázza emberünk, hogy majd itt a táblánál kint kell hagynunk az autót, de most nyugodtan jöjjünk utána, hogy a csomagokat fel tudjuk vinni, majd csak utána hozzuk ki a kocsit.

A legfelső szobába egy szűk csigalépcső vezet fel, és elég kicsi is, de a két lényeges szempontnak maximálisan megfelel: egy nagyméretű hűtő van benne és két erkélye is van, amelyek közül az egyikből a kilátás... hú, szóval gyönyörű! :) A lábaink előtt hever az egész kis kikötő, szemben pontosan a kis templomos szigetre látunk, mögötte a túlparton pedig Vinglafia strandja. Álmodni sem lehet szebbet. :) Még azt sem bánom, hogy végül is mégis csak a kikötőben van.

Kifizetjük a szobát, és utána irány a Simos beach!


(Kattints a panorámaképre, ha nagyban szeretnéd látni.)

Valóban az ország egyik legszebb és a két öblével különleges strandja ez.

A parti halványkéktől a horizontnál látható erős sötétkékig változik a víz színe, fantasztikus az átmenet.

De sajnos most két dolog is a látvány ellen dolgozik, így a netről ismert fotókon lévő partközeli nyugodt, kristálytiszta és türkizkék vizet nem nagyon látunk: késő délután lévén szembesüt a nap, és irtó erősen fúj a szél, amitől hullámzik a víz. A távolabbi öbölben nincs is senki, a napágyak itt úgy vannak összepakolva, hogy látszik, ma biztos nem használták őket, de az is lehet, hogy az előtte lévő napokban sem. Itt nagyon erős a hullámzás, nyilván ezért is üres a part.

A innenső, védettebb öbölben jóval szelídebb hullámok, inkább csak hullámkák vannak, itt nyugodtan lehet fürdeni. A napernyők körül a legjobb bemenni, mert ott nincsenek kövek a víz alatt, ami a többi részen azért előfordul, itt viszont csak sima homok van mindenfelé.

A víz jó hűs az első percekben, utána pedig kellemesen langyos, sokáig lehet benne pancsolni. A víz alatt nagyon világos van, ahogy süti a nap, gyönyörű zöldeskék színeket produkál. Még egy-két kishal is előkerül.


(Kattints a panorámaképre, ha nagyban szeretnéd látni.)


Amikor a nap már kezd lejjebb menni, átmegyünk a sziget másik oldalán lévő Panagitsa strandra. Szép naplementés képeket láttam onnan, nézzünk meg egy ilyet élőben is.

Ez a strand is nagyon-nagyon jó, de a másik után már nem olyan különleges. A szél persze itt is nagyon fúj, és ahogy a nap egyre lejjebb kerül, kezd hideg lenni, így nemsokára hazamegyünk a kikötőbe.

A szobában az esti készülődés közben folyton kirohangálok az erkélyre, nézem a kilátást, és azt, ahogy a parányi kikötőben zajlik az élet.

Már kipakolták mindenhol a székeket és az asztalokat, az alattunk lévő tavernában is, de szerencsére nincs nagy zsivaly, a szobába gyakorlatilag semmi sem hallatszik be, úgyhogy megnyugszom afelől, hogy nyugodtan fogunk tudni majd aludni.

Lemegyünk sétálni, közben nézegetjük, hogy hová üljünk be vacsorázni. Végigmegyünk a parton, de aztán mégis a mi házunkban lévő taverna mellett döntünk, és egyáltalán nem bánjuk meg. Ez egy kis családi vállalkozás, ahol még étlap sincs, a pincérlány sorolja fel, hogy milyen ételek közül lehet választani. A tavaly, Krétán megszeretett dakos, gyros és görög saláta lesz a menü. Minden nagyon finom. A boruk viszont nem túl jó, de hát minden nem lehet tökéletes... :)

Evés után kisétálunk még a kis szigetre, de ahogy rálépünk a hídra, ott olyan orkánerejű szél fúj, hogy majd megfagyunk, pedig estére már kardigánt is vettem fel. Azért megtesszük még azt a pár lépést a templomig, de mivel olyan hideg van, utána inkább felmegyünk a szobába. Mikor felérünk, akkor látom, hogy mintegy varázsütésre, hirtelen mindenhol elkezdik bepakolni a székeket és az asztalokat, és valahogy eddig fel sem tűnt, de tényleg alig van már ember is a kikötőben. Így aztán tényleg teljesen felesleges volt aggódni az éjszakai tivornyázás zaja miatt! Nyugodtan ki lehet tárni az erkélyajtókat, és a szobában kellemes hűsítő szellővé váló tengerillatú szélben aludni.