3. nap: Athén II.

Ma reggel elmetrózunk az Omoniára a Régészeti Múzeum felé. Amíg elérünk a múzeumhoz, megállapítom, hogy annyira nem kellett volna tartani ettől a környéktől, itt is lehetett volna szállást foglalni. Legalábbis így nappal semmi egyéb, mint egy forgalmas közlekedési csomópont, teljesen normális kinézetű görögök rohangálnak a dolgukat intézve. A budapesti Moszkva tér sem jobb ennél.

A múzeum fantasztikus. Az útikönyvek három-négy órát, fél napot írnak arra, hogy a főbb dolgokat meg lehessen nézni. Teljesen igaz: több, mint öt órát töltünk bent azzal, hogy csak a legfontosabbakat megnézzük, és ez az idő észrevétlenül suhan el. Kezemben a könyv teremről teremre részletezi, hogy mik a főbb látnivalók. Azóta már kissé átrendezték a termeket, de plusz/mínusz egy teremben meg lehet találni minden említett tárgyat. A teljesség igénye nélkül itt találhatók a legszebb leletek Mükénéből, Tirünszből, a Kikládokról, Epidauroszból. Kuroszok és kórék, istenek és istennők szobrai különböző korszakokból, és az emeleten pedig a Santoriniről származó freskók, edények mellett a lenyűgöző vázagyűjtemény.

Kora délután éhesen és már most némileg fáradtan átmetrózunk a Monastirakihoz, és ezúttal a Quick Pittát látogatjuk meg. Háromféle húsból készült gyrost hoznak egy nagy tálcán tzadzikivel, pitával, sült krumplival. Alig bírjuk megenni és ez is nagyon finom, tényleg bármelyik hely kitűnő, akár ez, akár az előző napi kettő.

Evés után elsétálunk a Mitropolis és a kis Mitropolis templomok felé. A kicsi egy nagyon kedves kis templom, amihez rengeteg antik építmény elemét használták fel.

Tovább bolyongunk a Plakán. A kütyüárus utcák nem nyűgöznek le, úgyhogy elég hamar keresztülmegyünk rajtuk. Inkább a kis bizánci templokra vadászunk, így jutunk el az Ayia Ekaterini templom közelében lévő Lüszikratész-emlékműhöz is, ahol egy árnyékos sarkon elolvasom a könyvből a tudnivalókat. Mai ésszel szokatlan, hogy a gazdagokat kötelezték arra, hogy finanszírozzák a drámaversenyeket, de akkor bizonyára nem vették rossz néven, mert a győztes csapat támogatójának nagy dicsőség jutott. Ez ilyen győzelem alkalmából épült ez az emlékmű is.

Fentebb, a festői kis csendes utcákon, ahol alig lézeng egy-két turista, már érezni lehet a Plaka varázsát. Templomkeresés ürügyén csatangolunk a sziesztaidőt idéző napsütötte, virágos utcákon. Közben sikerül egy-két templomot is megtalálni (Ayiou Nikolaou to Rangava,

Agios Ioannis Theologos), de némelyik annyira be van építve, hogy alig látni belőle valamit. Athénnak ez a része a fölöttünk pár lépésre lévő Anafiotikával együtt, ahol tegnap voltunk, igazi idilli, sétálnivaló hely.

Lassanként lekanyarodunk a Hadrianus-kapu felé, amelynek két oldalán felirat jelzi, hogy meddig tartott Thészeusz és meddig Hadrianus Athénja.

Bemegyünk az Olümpeionhoz, hogy megnézzük a hatalmas Zeusz-templom oszlopait közelebbről is. Hihetetlenül nagyok, és ezek csak az oszlopok, mennyire rettentően hatalmas lehetett az egész épület…? A könyv szerint a szárazföldi Görögország legnagyobb kultuszépülete volt. Hát az biztos, hogy rendkívül jól érzékeltette az ember porszem mivoltát Zeuszhoz képest. Még ez a néhány óriási oszlop is döbbenetet kelt az emberben. Az oszlopokon kívül van még az egyik oldalon néhány régi épületmaradvány, fürdő, templom stb., de elég kevés maradt belőlük ahhoz, hogy sokáig lehessen nézelődni.

A közelben lévő márványstadion egy kicsit csalódás, mert még csak be sem lehet menni, éppen valami rendezvényre pakolnak befelé.

Visszasétálunk a XIX. század végén épült Zappeion palotához, de gyorsan továbbmegyünk, mert harsogó zene mellett itt is valamilyen rendezvényre készülődnek.

A szép Nemzeti parkon át a Parlament felé tartunk, de már nem kóborlunk itt a kertben, hanem a legrövidebb utat választjuk.

A Parlament előtt az út közepén lévő járdaszigeten egy olasz csoport tüntet valamiért, úgyhogy ebben a háttérzajban vetünk egy pillantást a dór oszlopos épületre, az Ismeretlen Katona sírjára és az előtte silbakoló evzonikra, akik éppen pár szertartásos lépés keretében mozgolódnak egy kicsit. A helyváltoztatásnak semmi értelme nincs, inkább olybá tűnik, hogy a koreográfiát csak azért találták ki nekik, hogy enyhítsenek az egy helyben állás nehézségein. ;)

Gyorsan továbbállunk, azért is, mert idegesítő galambhad vesz körül minket; ráadásul néhányan azzal szórakoznak, hogy műanyag pohárból eleséget szórnak a turisták közé, a galambok erre rárontanak, a turisták meg menekülnek... Nagyon vicces... :S

A Syntagmától hazametrózunk, de közben megnézzük itt is a metróállomást.

A szállodában nemsokára (háromnegyed órával a megbeszéltnél korábban) kopogtatnak a szobaajtón, hogy meghozták a bérelt autót. Az átvételi tranzakció villámgyorsan lezajlik. Azt is csak már búcsúzáskor futtában veti oda a kölcsönzős, hogy majd a reptéren a Europcarnál kell leadni a járművet. Még jó, hogy eszébe jutott szólni, hogy ennél a nemzetközi cégnél hagyjuk a kocsit, és ne keressük az ő kis helyi irodájuknak a pultját (ami nincs is), mert különben egy hét múlva állhattunk volna ott tanácstalanul, hogy mégis hová tegyük.