13. nap: Santorini II. (Oia; Fira; Firostefani; Imerovigli; Skaros; Megalochori)

Egy új nap kezdete az oiai erkélyen. Reggeli közben a tengert nézve azon tűnődöm, hogy itt olyan különös sötétkék a víz, mint amilyet sehol máshol nem láttam eddig. Biztos a kaldera lehet az oka, hiszen az „üst” nyilván nagyon mély, talán ettől olyan Santorini-kék errefelé a tenger. :)

Bár már két éjszakát töltöttünk a szigeten, és eddig (a vulkántúrát leszámítva) csak Oiában voltunk, mégsem tudok ellenállni a csábításnak, hogy – tőlünk szokatlan módon – ne egy másik hely felfedezésére induljunk, hanem ma is egy oiai sétával indítsunk. :)

Olyan gyönyörű ez a város, és a reggeli nap bizonyára más részeit teszi hangsúlyosabbá, mint az esti. Nem bánjuk meg ezt a döntést. Az üres utcákon járva most kényelmesen lehet nézelődni és elkészíteni a Santorini-rajongók által már unalomig ismert képeket. :)

De hát nekünk ez mind új, és még akkor is, ha én magam is minimum többszázszor láttam már ilyen fotókat, teljesen más, amikor meglátom ugyanazt a valóságban.

Hirtelen összeáll a kép, ahogy az ember nem csak egy 640x480-as téglalapba kiragadott részletet lát, hanem az egész csodát a maga valóságában.

Aminek aztán persze nem tud ellenállni, hogy ő maga is megörökítse, így készülnek el nekünk is a tipikus kalderás-teraszos, kék-fehér templomos, házzuhatagos, harangtornyos és még ki tudja milyen képeink. :)

Amíg bolyongunk a meredek kalderaoldalban, lassan kezd a város megtelni élettel, megérkeznek a többi városból ideutazók és az egynapos kirándulók csoportjai, akik színes matricákkal a ruhájukon hirdetik, hogy melyik társasághoz tartoznak.

Így mire a sziget végéhez közeledünk, már nem egyedül rójuk az utcákat – de azért még mindig nincsenek olyan sokan, mint esténként.

Az erődben pl. most kényelmesen el lehet férni és a szélmalom körüli naplementenéző éttermek és bárok is üresek. :)

Oia csodái után autóba ülünk, és Firába utazunk. A város déli végén, az út mentén parkolunk egy nagy szupermarket közelében, ahol hazafelé be is vásárolunk majd – de az még messze van. Most egyelőre elindulunk a Történelem Előtti Théra Múzeumába, ahol egy kis bepillantást nyerhetünk az ősi Akrotiri világába – ha már az ásatást nem láthatjuk. Lenyűgözőek és tagadhatatlanul a minószi Kréta hatását tükrözik a kiállított freskók. Az utolsó tárgy, a tárlat „sztárja”, egy kb. 3700 éves pici kikládi arany kecskeszobor.

Innen kisétálunk a szakadékparti utcára, ahol az Oiában kezdődő ámulatunk csak tovább fokozódik. Jobbra az előtérben ezúttal Fira házait látjuk a meredek sziklafalak tetején, mögötte a Skaros kiugró tömbjét, majd végül a háttérben az oiai „hótakaróval” borított szigetcsücsök látszik.

Előttünk pedig tökéletes a rálátás a sötétszürke-fekete Nea Kamenira, ahol tegnap voltunk a vulkántúrán. Mindehhez társul a sok sürgölődő vagy csak horgonyzó kisebb-nagyobb fehér hajó a sötétkék tengeren.

Elálldogálunk egy ideig, amíg sikerül befogadni valamennyire a látványt és további felfedezőútra indulunk a városban. Ennek folyamán megtalálunk sok olyan helyet, ami a különböző fórumokról és képekről már ismerős. Betérünk többek között az egyik nagyhírű Zotos cukrászdába is, ahol a lenyűgöző süteményköltemények láttán eldöntjük, hogy visszafelé majd veszünk egy kis kóstolót – nem is felejtük majd el! :)

Nem hagyjuk ki a Régészeti Múzeumot sem, ahol a vegyes gyűjteményben többek között az ősi Thérából és Akrotiriből származó leletek és kis kikladikus szobrocskák találhatók. Innen már közel van a drótkötélpálya (cable car) végállomása, amely a lenti kis kikötőből hozza fel az utasokat. Alternatívaként itt is lehet választani a szamaragolást – vagy vállalkozó kedvűek gyalog is megtehetik az utat.

Innét megint a szakadékparton megyünk tovább. Lassan elhagyjuk Firát és Firostefaniba érünk, bár az ember ezt inkább csak tudja, mint érzékeli, észrevehető határ ugyanis ezen a sétálóutcán nincsen a két egybeépült település között. Mivel azonban visszanézve már teljes rálátásunk van Firára, ahol az előbb még sétálgattunk, teljesen biztosak vagyunk benne, hogy már a következő helységben járunk. :)

A kilátás itt sem kevésbé lenyűgöző. Firából és aztán Firostefaniból is már egész közelinek tűnik a sziget déli része, amerre többek között Aktotiri és a híres Red beach is található.

De mi most a másik irányba folytatjuk utunkat, ahol az előttünk lévő meredek falak és az egyre közelebb lévő Skaros látványát sem lehet szó nélkül hagyni.

Nemsokára újabb minden errejáró által lefotózott részletekre bukkanunk. A kovácsoltvas ajtajú kapu

és aztán az egyik háztetőn heverő ladik már legalább százmillió képen szerepel – ez azonban nem tántorít el attól, hogy mi is elkészítsük a saját fotóinkat. :)

Továbbmenve már Firostefani házai bukkannak fel

a Skaros és a magasabban fekvő Imerovigli hátterében, ahová kis séta után meg is érkezünk, szintén olyan észrevétlenül, ahogy az előbb Firából Firostefaniba értünk.

Talán innen Imerovigliből a leggyönyörűbb a kilátás, mert nem csak a kaldera egésze, hanem visszatekintve az eddigi útra a sziklafalak tetején az egymás fölé épült házak sokasága is közelről látszik.

Átutazóban biztos jövünk még Santorinire, akkor majd talán itt fogunk szállást keresni, abban az esetben úgyis csak egy-egy éjszakáról lesz szó, annyi időre pedig még az itteni borsos árakkal is könnyebben békül ki az ember. De persze Firából vagy Firostefaniból sem volt rossz a kilátás, mert onnan meg a Skaros nézett ki jól. Szóval nem is tudom, azt hiszem, a leghelyesebb, ha mindenhol hagyunk elég időt magunknak a csodálkozásra, és arra, hogy az útbaeső templomokat és gondosan kialakított részleteket alaposan szemügyre vehessük. :)

Végül elérünk a Skaros sziklához, ahol a középkorban szintén egy velencei erőd állt, de egy XIX. századi földrengés romba döntötte az itteni települést és mára már alig látszanak az egykori élet nyomai. Imerovigliből lehet kisétálni a Skarosra úgy, hogy először számos lépcsőfokon leereszkedünk, aztán a kis ösvényen pedig újra felkapaszkodunk a sziklára. A lefelé vezető út mellett először egy fényűző hotel medencéje mellett haladunk el. A benne hűsölő vendégnek biztos nem lehet panasza a körülményekre... :)

Továbbmenve felbukkan a festői kis Agios Georgios kápolna, amelynek a pöttöm udvaráról valószínűleg csodás naplementét lehet végignézni - bár ezt mi nem próbáltuk ki. :) A lépcsőnek erről a szakaszáról már látszik a sziget északi nyúlványa is a tetején fehérlő Oiával.

Skarosi kirándulásunkhoz testőrt is kapunk egy kutya képében, aki ettől a kis templomtól kezdve hűségesen végigkísér minket a sziklán. Mindenhová jön velünk. Amikor megállunk nézelődni, lefekszik egy árnyékos helyre, amikor pedig újra elindulunk, akkor rögtön felkel és megintcsak mellénk szegődik. Önként vállalt szolgálata pontosan a kápolnától kezdődik és addig is tart, mert visszafelé ugyanitt marad le tőlünk – talán azért, hogy majd az utánunk jövő turistáknak is védelmet nyújtson a kísérteties sziklán.

Halott város – mondja T., és nem tudom, hogy ettől-e, de egy kicsit tényleg olyan fura érzés fog el, valami szomorúsággal vegyes borzongás . Erre még az is ráerősít, ahogy a kutya kísér minket, mintha ő tudná, hogy itt tényleg leselkedhetnek veszélyek a gyanútlan turistákra. :)

De aztán elhessegetem a buta gondolatokat, és elmerülök a kilátásban való gyönyörködésben. Egy kicsit olyan, mintha besétáltunk volna az „üstbe”, és most innen néznénk körbe. A Skaros legnyugatibb végéből belátni az egész kalderát. A keleti oldaláról pedig felnézhetünk a sziklafalak peremén egyensúlyozó házakra és látni végig az egész szigetvonulatot. Balra Oia, pontosan szemben velünk pedig Imerovigli fehérlik a hegytetőn. Jobbra valamivel alacsonyabban Firostefani, majd messzebb és még egy szinttel alacsonyabban pedig Fira látszik. Csodás hely ez is, igazán megéri kijönni ide.


(Kattints a panorámaképre, ha nagyban szeretnéd látni.)

Innen már nem megyünk tovább, bár akár egészen Oiáig el lehetne gyalogolni a part mentén. :) De mi most inkább visszafordulunk, és ugyanazon a gyönyörű úton, amelyiken idáig jöttünk, visszasétálunk Firáig, ahol az autónkat hagytuk. Közben kezdünk meglehetősen éhesek lenni, de valahogy a sétálóutca mentén nem ülünk be egyik étterembe sem. Pedig választék lenne, de most valami másra vágyunk, nem egy panorámaétteremre, ahol vélhetően amúgyis minden nagyon drága. Most nem a látványra vagyunk éhesek, hiszen egész nap a kaldera oldalában sétálgattunk. :)

Így hát felkerekedünk és továbbautózunk a szigeten dél felé, az Athinios kikötőjén túl fekvő Megalochori faluba. Gyanútlanul behajtunk, ameddig tudunk, aztán az utcák hirtelen olyan szűkké válnak, hogy gyorsan megbánjuk meggondolatlanságunkat és már csak azt nézzük, hogy merrefelé is tudnánk minél hamarabb kijutni innen. :) Mire ez sikerül, megjárjuk a főteret is, de szerencsére utána találunk a település szélén egy parkolót, ahol otthagyhatjuk a kocsit és visszasétálunk a tér irányába, ahol már az autóból láttunk néhány tavernát. Mindegyik tökéletesen üres, ugyanis Firával ellentétben itt nincs nyüzsgés, csak áldott nyugalom mindenfelé. Néhány helyi járókelőn kívül nem is találkoztunk eddig mással.

Találomra beülünk a Raki nevezetű helyre, ahol hamarosan vegyes élmények érnek minket. Egyrészt adott egy mogorva pincér, aki úgy vágja elénk a tányért, hogy önkéntelenül is megkérdezem T.-től, hogy ennek meg vajon mi baja van velünk… Másrészt viszont életem legfinomabb kagylóját sikerül itt megkóstolni. Lehet, hogy ez annak is betudható, hogy ritkán hódolok ennek az élvezetnek és eddig nem jó helyeket választottam :), de mindenesetre tényleg soha nem ettem még ilyen finom fehérboros-erőspaprikás ízesítésű kagylót. Egyszerűen tökéletes. Az egyetlen szépséghibája csak az, hogy nem én kértem, hanem T., így nincs képem felenni előle az egészet. :) Amit én kértem, az egy akkor és ott még ismeretlen nevű hal (az étlapon anchovy, azaz szardella, mint utólag kiderült), de feleennyire sem szimpatikus. Így jár az, aki mindig kísérletezik, amikor csak lehet – ez nem sülhet el mindig jól. :)

Apropó, kísérletezés: itt próbáljuk ki a favát is, amely szintén jellegzetes görög étel, ám Santorinin különlegesen finomnak mondják egy itt termő speciális sárgaborsófajtának köszönhetően. (Nem elírás: borsó és nem bab. Bár nagyon nem ástam magam bele a fava történetébe, de úgy rémlik, hogy eredetileg talán tényleg babból készítették. Mostanra azonban már borsóból és lencséből is csinálják. Amit mi ettünk, az biztosan sárgaborsóból volt.) A faván díszítésként lévő kapribogyó termesztése egyébként szintén elterjedt a Kikládokon, főleg Santorini, Sifnos, Tinos, Andros és Syros szigetein.

Miután már a vacsoránknak majd minden eleméről értekeztem :), hadd ejtsek egy szót a Mast nevű italról is, amelyet szintén kíváncsiságból kértünk. Ez ugyan nem Santorinihez kapcsolódik, hanem Chios szigetéhez, ugyanis ott nőnek azok a masztixcserjék, amelyeknek gyantáját felhasználják rágógumi, italok, kozmetikai termékek és egyebek készítésére, de ha már egyszer volt az étlapon, csak nem hagyjuk ki. :) Aki mégis így dönt, azt hiszem, hogy sokat nem veszít vele, mert inkább érdekes, mint finom íze van. :)

A Megalochoriban való sétára már csak tele hassal szakítunk időt. A főtéren, ahol eddig is ücsörögtünk, áll egy nagy harangtornyos templom. Innen indulnak ki az utcák, amelyek fehér és pasztellszínű kikládi házakkal vannak beépítve, sokszor azzal az érdekesen lekerekített fajta falakkal, amikkel majd holnap Pyrgosban is találkozni fogunk.

De ennyire ne szaladjunk előre, mert hátravan még a mai naplemente, amiért még délebbre autózunk a szigeten. Szintén egy ősrégi fórumjegyzet nyomán megyünk el az Akrotiri felé vezető út mentén található „take unique photos” táblával jelzett bárhoz. Ahogy a környékre érünk, több hasonló helyet is találunk, ahol az adott taverna vagy bár vonzereje a naplemente, amire az út szélén lévő „sunset” és hasonló feliratok hívják fel a figyelmet. Maradunk a „unique photosnál”, ahol pont időben ülünk le egy asztalhoz, és egy-egy (persze horror áron mért :P) üdítő mellett nézhetjük végig ezt a megunhatatlan csodát. Gyönyörű vörös, narancs- és rózsaszín fényjátékot látunk végig, miközben a nap eltűnik a tengerben a horizontnál.

Utána nem sokkal a hely is kiürül, ide csak naplementét nézni jönnek az emberek. Mi is szedelőzködünk és elindulunk Fira felé, ahol még sétálunk egyet a kivilágított városban. Most is csodaszép látvány a szakadékparti utcán nézelődni. A magas, feketébe burkolódzott falak tetején megannyi csillogó drágakőként ragyognak a házak egészen a Skaros-fokig és mögötte Oia látszik ugyanígy. Ha ez még nem lenne elég, az alattunk úszó vagy horgonyzó szintén kivilágított hajócsodákban is gyönyörködhetünk.

Ezután a szépségekkel teli nap után hazatérve egy újabb fajta Santorini bort kóstolunk meg az erkélyen való pihenés közben. Most a Nykteri kerül sorra, ami az eddigiektől eltérően egy száraz fehérbor – de ez sem rossz, igazán kellemes ital. (Ez az Assyrtico, Athiri és Aidani szőlőfajtákból készül. Érdekes, hogy majdnem teljesen ugyanazokból a fajtákból állítják elő, mint a Vinsantót, mégis mennyire ég és föld a kétféle végeredmény!)