10. nap: Naxos III. (Chalki; Apiranthos; Mikra Vigla, Alyko, Pyrgaki és Psili Ammos beach)

Mivel a mai napra főként strandolást terveztem, így nem lep meg, hogy a meltemi újult erővel tombol... :( Emiatt megint kénytelenek vagyunk lemondani az erkélyen való reggeliről is, mint ahogy ez már többször előfordult az előző szigeteken is, ilyenkor ugyanis képtelenség kint megmaradni a széltől. :( De azért nem csüggedünk, először úgyis a tegnap elmaradt falvakat szeretnénk bepótolni, aztán majd meglátjuk. Mindenesetre a jövő évtől kezdve mindig alaposan megnézem majd az időjárás-előrejelzést is, és azt is figyelembe véve fogom eldönteni, hogy melyik nap mi lesz a program!

A mai első célpont Chalki, az a település, amelyik mellett tegnap észrevétlenül elhajtottunk. Most viszont figyelünk, így nem megyünk túl rajta, és a parkolást is könnyen megoldjuk, mert a Lonely Planet tippjére hallgatva a főút melletti iskola udvarára állunk be. Innen bemegyünk az egyik utcán a falu kis központi terére, amely a reggeli időpontra való tekintettel még teljesen üres. Egyetlen pékség van még csak nyitva, ahová be is térünk vásárolni a finomságokból.

A Valindras nevű kitronfőzde épületét is csak kívülről tudjuk megnézni, pedig a leírás szerint nyitvatartási időben be is lehet menni, kaphatunk kóstolót és vásárlásra is van lehetőség.

A könyv által felsorolt többi üzlet is mind ezen a kis téren található. Egymás mellett, egymással szemben áll a L'Olivier keramikusműhely és galéria, a Citron Café stb. Sétálunk még egy kicsit a környéken, majd elindulunk az Agios Georgios Diasoritis nevű kis bizánci templom felé, ahová táblával jelzett út vezet a faluból. Kis gyaloglás után érkezünk meg az épülethez, ami nem meglepő módon még szintén zárva van, így belülről nem tudjuk megnézni a XI. századi freskóit, csak kívülről gyönyörködhetünk benne.

Nemsokára továbbindulunk Filoti felé. Már ismerős az út, hiszen tegnap is jártunk errefelé. Gyönyörű itt a táj. A kanyargós úton túl már a sziget legmagasabbjának, az 1004 m-es Zas- vagy másképpen Zeusz-hegynek a vonulatait lehet látni. Filotit elhagyva az út mellett építettek egy kiállót, ahonnan gyönyörű kilátás esik a falura és a környékre.

Apiranthos a következő falu, ahol megállunk. A kocsit a település elejénél, az út szélén hagyjuk a helyiek autói között, és egy meredek, lépcsős utcán gyaloglunk fel a faluba. (Később majd kiderül, hogy a központnál van parkoló, és onnét még lépcsőzni sem kell, a főtérig kényelmesen be lehet sétálni.) De egyáltalán nem bánom meg utólag sem, hogy nem a könnyebbik utat választottuk, mert így a külső részek felől kezdjük el felfedezni ezt az elbűvölő helyet, amely a sziget falvai közül a kedvencem lett.

"Itt ma is elevenen él az ókori Görögország mesterkéletlen szelleme. Ilyen helyekről olvashatunk Kazantzakisz regényeiben."- írja a Lonely Planet; és a boltíves sikátorokat, márványköves utcákat róva hamarosan magunk is meggyőződünk arról, hogy mennyire találó ez a megjegyzés. (Annyi fenntartással, hogy az "ókori" azért szerintem félrefordítás lehet...). Valószínűleg szerencsések is vagyunk, hogy pont jó időben csöppentünk ide; azokban a reggeli órákban, amikor még a turistacsapatok nem érkeztek meg, a helyiek viszont éppen kifelé jönnek a templomból élénk beszélgetések közepette.

Ahogy nézelődünk, az egyik utcán egy csoport fekete ruhás asszony jön velünk szemben, az egyikük kettétöri a nála lévő kenyeret és a felét a kezembe nyomja. Én csak nézek meglepődve, mire nevetve elmagyarázza, hogy ma valamilyen szentnek az ünnepe van. :) (Mondja a nevét is a szentnek, de már abban a pillanatban rögtön el is felejtem. :)) Később egy másik utcában egy bácsi cukrokkal teli tálból kínál – úgy látszik, egy adakozó kedvű szentről lehet szó. :) Kis idő múlva újra elnéptelenednek az utcák, mindenki hazatér. Mi pedig lassan elkeveredünk a hangulatos pici főtérre, ahol a kávézó előtti két asztal közül az egyiknél három öreg ücsörög ráérősen. Az egész teret beárnyékolja egy hatalmas platánfa.

Még csönd van és nyugalom, de szemben már nyitva van a turistákat váró ajándékbolt, mellette pedig a sarokban megbúvó csöppnyi kis néprajzi múzeum. Az utóbbiba be is megyünk. A jegy, amit kapunk, nem csak ide, hanem további másik két-három múzeumocskába is érvényes.

De előtte még a helyi régészeti múzeumot szeretnénk felkeresni, így megkérdezzük az utcán, hogy azt merre találjuk. A férfi, akit megszólítottunk, készségesen elmutogatja, és még mond valami mást is, amit nem értünk, majd leint két gyereket, akik rögtön oda is kísérnek minket a közeli épülethez - majd elszaladnak. :) Ott aztán kiderül, hogy mi volt, amit az előbb nem értettünk: a múzeum ma - hétfő lévén - zárva van. Sebaj, sétálunk tovább, és most érünk el ahhoz az utcához, amely már tavernákkal és néhány turistabolttal szegélyezve kivezet a parkolóhoz. Ide érkeznek éppen a mai első turisták (vagyis pontosabban már csak másodikak ;)).

Itt megtalálunk másik két helyet, ahová még bemehetünk a jegyünkkel: a Földtani és a Természettudományi Múzeumot. Persze nem hatalmas épületeket kell elképzelni számos teremmel , hanem egy-egy üzletnyi helyen állították ki a kis gyűjteményeket. Érdemes némi időt szánni a megnézésükre. Láthatunk pl. többek között korundot is, amelynek helyi jelentősége van, ugyanis a szemcsés fajtájából a világon a legjobbat és a legtöbbet a közeli bányából lehet kinyerni. Régebben nagy volt a kereslet iránta, mert keménysége miatt kitűnő csiszolóanyag - a gyémánt után a legkeményebb ásvány. Ma már mesterségesen is elő lehet állítani, így a bányászatnak már nincs nagy jelentősége. (Már nem Naxoshoz kapcsolódik, de további érdekesség, hogy a korund egy másik fajtája drágakő: ha szennyeződések hatására vörösre színeződik, akkor rubinnak hívják, ha pedig kékre, akkor zafírnak... :))

Lassan búcsúzunk Apiranthostól, és visszafelé indulunk a hegyek között a nyugati oldal tengerpartjaihoz. A tegnapelőtt felkeresett Plakától délre haladva a második a Mikri Vigla beach, amelynek a neve „kis kilátót” jelent, utalással a vízbenyúló sziklás kis hegyre, amely tulajdonképpen két partszakaszra osztja fel a strandot.

Az északi oldalit Parthenosnak (azaz szűznek) hívják. Mi a déli részen maradunk, ahol egy szép türkizkék vízű homokos partot találunk, amely a távolban még sokáig folytatódik. Azon a részen, ahol kb. derékig érő a víz, kövek és vízinövények látszanak. Sokan fürdenek itt, a kis hegy talán felfog valamit a szélből. Lehet napernyőt is bérelni.

A következő hely, ahol megállunk, Aliko. Itt teljesen más színű a víz, mint az előbbi Mikri Viglánál. Az ottani türkizkék helyett itt zöld és sötétkék színben játszanak a hullámok, amelyek már messziről is látszanak, ahogy a cserjés homokdűnék között gázolunk a part felé.

Ez már egy elhagyatottabb hely, nincsenek napernyők, csak a part maga kínál pihenőhelyet. Dél és észak felé is van egy-egy öböl. A déli kisebb, néhány nudista napozik és fürdik lent.

Az északi nagyobb, és főleg szörfösök foglalják el - nekik kedvez az itteni nagy szél. Mindkét helyen sima, homokos a talaj, bár a vízben néhol látszanak nagyobb kövek; és hátulról magas partfal veszi körbe az öblöket.

Az út Aliko után a sziget déli oldalára kanyarodik, s itt rögtön elérjük Pyrgakit, ahol nagy, hívogató öblök következnek. Kisétálunk az elsőnek az elhagyatott, homokos-kavicsos-köves partjára, de ez annyira nem tetszik meg, így megnézzük a másikat is.

Ez viszont már öböl a javából! :) A széles, tágas, majdnem néptelen part puha, finom homokjában sehol egy kavics, a víz pedig olyan hívogatóan kéklik, hogy nem tudunk ellenállni neki; nincs benne sem növény, sem kő, csak egyenletesen homokos a talaj a víz alatt is. Rögtön eldöntjük, hogy itt maradunk, az eddig megnézett strandok közül egyértelműen ez a legjobb.

Szélcsendes időben talán többen is vannak itt, most valószínűleg a meltemi elüldözte a többi fürdőzőt, csak néhány elszánt ember próbál a homokdűnék védelmet keltő illúziójában bízva meghúzódni a parton. :) Rajtuk kívül szörfösök vannak még itt, akik viszont épphogy élvezik ezt a szeles időt. :)

Később felkerekedünk, és átautózunk a sziget keleti oldalára. Közben újra végigmegyünk a sziget belsejében a már ismerős hegyi utakon, ahol megintcsak lehet gyönyörködni; és ezt nem kell abbahagynunk akkor sem, amikor Apiranthosnál elkezdünk a hegyekből a szerpentinen leereszkedni a túloldali tengerpartra. Jól látszik innen fentről az a tengerbenyúló félsziget, amely az Azalas és a Moutsouna öblöt választja el egymástól.

Leérve a víz mellett halad tovább az út. A Psili Ammos beachez tartunk. Amikor meglátjuk a strandot jelző táblát, leparkolunk az út mentén, és egy kis gyalogúton lesétálunk a parthoz. Először még fentről, az útról látjuk meg a messzeségben sötéten kéklő vízet, ami máris ígéretesnek néz ki, a háttérben a Kis-Kikládok egyik tagjának, Koufonissának a körvonalaival.

Leérve sem kell csalódnunk. Remek ez a strand! Hibátlan homokos partja van, a szélén nagyon sekély, utána is lassan mélyülő, kristálytiszta vízzel. A nagy öblöt körben magasabb fás-bokros homokdűnék szegélyezik. És alig van valaki ezen a gyönyörű helyen - bár lehet, hogy ez a már viszonylag késői időpont miatt látszik így. De azért nem hinném, hogy napközben túlzsúfolt lenne a hely, a szigetnek ez a fele sokkal kevésbé látogatott, mint a nyugati oldal.

Visszafelé kicsit izgulunk, hogy még időben elérjük az első benzinkutat, mert már fogytán van az üzemanyagunk, a szigetnek ezen az oldalán viszont nincs töltőállomás; a legközelebbi a sziget közepén, Chalki környékén lesz. Szerencsére baj nélkül elérünk odáig, úgyhogy onnan már megkönnyebbülten megyünk tovább a Chora felé.