9. nap: Naxos II. (Démétér-templom; Bazeos-torony; Damalas; Panagia Drossiani; Kinidharos; fleriói, potamiai és apollonasi kuroszok)

Ma reggel a sziget belseje felé indulunk el. Először a Sangri falu közelében lévő Démétér-templom romjait próbáljuk megtalálni, de az egymásnak néhol ellentmondó kitáblázások és utak miatt csak többedszeri nekifutásra sikerül. De végül csak sikerül megtalálni azt helyet, ahol egy táblánál egy-két bérelt autó már parkol az út mentén, ekkor már tudjuk azt is, amiben addig kissé bizonytalanok voltunk, hogy a „Temple of Demeter” és a „Gyroulas” feliratú táblák ugyanarra a helyre irányítanak...

Megállunk mi is az út szélén, és a kis kövezett gyalogúton elsétálunk az i. e. VI. században márványból épült templom pár évvel ezelőtt helyreállított romjához. Naxos kedvező adottságai és ezért kevésbé kopár volta miatt kiemelkedik a többi Kiklád sziget közül a mezőgazdaságával, így nem csoda, hogy itt szentélyt emeltek a termékenység istennőjének. A kis dombról szép kilátás nyílik a hegyekkel körülvett síkságra.

Az autóhoz tartva elfelejtünk bemenni az ásatáshoz tartozó múzeumba, pedig odafelé úgy terveztük, hogy majd visszafelé betérünk, de így véletlenül elmarad a dolog. Helyette továbbmegyünk a Chalki felé vezető úton a Bazeos-torony felé. Ez az épület eredetileg a XVII. században kolostor volt, de két évszázad múlva megvásárolta a Bazeos család, amelynek késői leszármazottai, akik ma is birtokolják a helyet, szépen felújították.

A belépőjeggyel együtt egy adag hasznos paksamétát is kapunk, amely többek között tartalmaz különféle térképeket, programfüzeteket és egy a szigetet részletesen bemutató kis könyvecskét is. Nagyon örülök ezeknek a remek anyagoknak. Az egyik térképen pl. a sziget kulturális látnivalói vannak bejelölve és fényképes leírást is olvashatunk róluk, a másikon pedig a sziget összes – ehhez hasonló – tornya van feltüntetve, szintén fotókkal és leírásokkal. Innen tudjuk meg, hogy akár 33 tornyot is felkereshetnénk Naxoson - de beérjük ezzel az eggyel. :)

Ezt az épületet ma is használják, pl. itt tartják minden évben a Naxosi Fesztivált (az egyik programfüzet ennek a műsorairól szól), ezenkívül most éppen egy nagyon modern kiállítás látható a falai között, amelynek keretében különféle kortárs képeket, installációkat, filmet stb. nézhetünk meg.

Következő megálló egy kis zsákfalu, Damalas. Ahogy megérkezünk, rögtön le kell tenni az autót az út jobboldalán lévő parkolóhelynek kinevezett üres placcon, és csak gyalog lehet továbbmenni a szűk kis utcák között. De a sok sétától itt biztos nem lehet elfáradni, mert olyan picike a település, hogy szinte pár lépés után mindig kiér az ember a szélére, bármerre is induljon. :)

Azért egy nevezetességgel a mérete ellenére is büszkélkedik, mégpedig egy tradicionális olajpréselővel. Ötven évvel ezelőtt még javában dolgoztak a kis házikóban a most már csak múzeumi tárgyként funkcionáló gépeken. A magyarázó táblákon részletesen le van írva, hogy hány munkást foglalkoztatott a kis üzem, kinek mi volt a feladata és hogy működnek a munkaeszközök.

Damalas után Chalkiba szándékozunk menni, de mivel a főút nem megy keresztül a falun, hanem elkerüli azt, úgy el lehet menni Chalki mellett, hogy az ember már csak utólag veszi észre, hogy régen túl van rajta. De nem baj, ha már így esett, akkor nem fordulunk vissza, hanem továbbmegyünk előre, a Panagia Drossiani felé. Ez Görögország egyik legrégibb temploma és nagyon érdemes megnézni. Parkolóhely nincs a közelben, úgyhogy a tábla környékén óvatosan az út mentén lehet megállni és pár lépést fel kell sétálni. Az útikönyv nagyon találóan írja, hogy a kis bizánci templom „barlangszerű kápolnák” sokaságából áll. A VI. században épült, és a freskók legalsó rétege is ebből az időből származik. A kedves kis templomudvarban kapott helyet a közeli Moni falu temetője.

Belépőjegyet elvileg nem szednek, de kifelé menet én már rettegve készítem elő az összes aprópénz-készletünket :), mert Andi található írásában olvastam a templomban őrködő barátságtalan öregasszonyról, aki szitkozódik, ha nem adakozunk eleget. De úgy látszik, hogy az elmúlt évek során vagy lecserélték egy kedvesebb idős nénire, vagy megszelídült, mert most csak egy többnyelvű adománykérő feliratot mutat fel a távozók előtt, és még az előttünk lévő család után sem szór átkokat, pedig azok egyetlen centet sem hagynak itt; a mi pár eurónkat pedig egyenesen megköszöni, így megkönnyebbülten távozunk. :)

Mivel már kezdünk éhesek lenni, a következő faluban, amely történetesen Kinidharos, megállunk egy ebédre az első lehetőségnél. A főút mentén két taverna áll egymás mellett, az egyik tele van, a másik üres. Először a tömöttbe nézünk be, kiderül, hogy egy turistacsoport eszik itt éppen nagy vigasság közepette, ekkor mégis inkább a másikat választjuk. Először egy idős bácsi jön ki felvenni a rendelést, aztán a nyelvi nehézségek leküzdéséhez segítségül hív egy kislányt, aki valószínűleg az unokája lehet. Így félig szóban, félig mutogatva sikerül elmondani, hogy mit szeretnénk, és végül egyáltalán nem bánjuk meg, hogy itt kötöttünk ki. :)

Már majdnem mindent megettünk, amikor a bácsinak eszébe jut, hogy még kértünk valamit, de elfelejtette kihozni, úgyhogy megkérdezi, hogy szeretnénk-e még egyáltalán. Bólogatunk, hogy persze, mert kíváncsiak vagyunk, hogy mi lehet az, ugyanis a számunkra ismeretlen nevű skordiliáról van szó (amiről egyébként időközben mi is tökéletesen megfeledkeztünk :)). Így történik meg az, hogy most szokatlan módon az előétellel fejezzük be az étkezést, amiről - miután megkóstoljuk -, hamar kiderül, hogy egy igen finom, ámde nagyon intenzív ízű fokhagymakrém. (Aki nincs oda nagyon a fokhagymáért, az inkább kerülje el! :) )

Ebéd után körülnézünk egy kicsit a faluban, és csak utána indulunk tovább. Útközben az egyik kanyarban nem lehet nem észrevenni egy nagy márványbányát. Ez a terület a régi időkben a márványfejtésről volt ismert, amelynek nagy hagyománya van Naxoson, és egyébként a mai napig is használják ezt a nemes anyagot a szigeten, de exportálják Görögország más részeire, sőt Európába és Amerikába is.

Az antik időkből számos emléket találni errefelé, a leglátványosabbak a félkészen heverő kuroszok. A térkép szerint itt a közelben kettő is van, így a táblával jelölt helyen leparkolunk, és gyalog megyünk tovább a jelzett úton. Először a fleriói kuroszhoz érkezünk, amely az i.e. VI. századból származik. Egy 5,5 méter magas ifjút ábrázol elnagyoltan, és nyilvánvalóan azért hagyták itt így, mert szállítás közben letört a lába.

Ugyanis ezeket a hatalmas szobrokat úgy készítették, hogy már a fejtés helyszínén durván megformázták őket, de a végső, finom részleteket csak a rendeltetési helyére való érkezés után mintázták meg, nehogy a szállítás viszontagságai közben megsérüljenek. De balesetek így is történtek, ami nem is csoda, hiszen nem lehetett egyszerű kötelekkel, különböző fa- és egyéb eszközök segítségével lecipelni a hegyek közül ezeket a hatalmas márványalakokat.

Egy ösvényen továbbsétálva eljutunk a helyhez, ahol az előbbihez hasonló korú és nagyságú potamiai (vagy az itteni kiírás szerint a faranghi) kurosz hever, amely szintén a lábainál tört ketté.

Ez kicsit távolabb van, de érdemes eljönni idáig, mert a szobor mellett a környező hegyek szép panorámájában is gyönyörködhetünk.


(Kattints a panorámaképre, ha nagyban szeretnéd látni.)

Visszagyalogolva a parkoló felé még nem megyünk rögtön az autóhoz, mert egy újabb tábla hívja fel a figyelmünket egy közeli szentély romjaira. Ez az építmény ugyanabból az időből származik, mint a kuroszok, és valószínűleg az itt dolgozó bányászok voltak a fő látogatói.

A legnagyobb kuroszhoz a sziget északi csücskébe kell elmennünk. Útközben még lennének olyan falvak, amelyeket szeretnénk megnézni, de már látjuk, hogy ma nem fognak beleférni az időbe, úgyhogy holnapra halasztjuk őket, és megállás nélkül autózunk Apollonas felé. Ez egy nagyon szép, hegyek között kanyargó út, néhol egy-egy lejtőre épült fehérházas faluval, mint pl. Koronos

vagy Koronida.

Az apollonasi kuroszt sem nehéz észrevenni, az út mellett tábla jelzi. Ez a félkész szobor is ugyanabból az időből származik, mint a másik kettő, de még hatalmasabb azoknál: 10,5 m magas. Ez azért maradt befejezetlen, mert elrepedt. Egyes régészek szerint Dionüszoszt ábrázolja.

Innen is szép a kilátás, ezúttal Apollonas látványában lehet gyönyörködni.

A sziget nyugati partja mentén haladó úton térünk vissza a Chorába. Útközben látunk még egy tornyot, az Agios nevűt, és végig menet közben a lenti parvonalat. Felmerül, hogy esetleg lemenjünk-e valamelyik itteni strandhoz fürdeni egyet, de aztán elvetjük az ötletet és inkább elmegyünk a Portarához, hogy ezúttal ott nézzük meg a naplementét. Ugyanúgy, mint minden este, most is sokan jönnek ide ugyanebből a célból. Nem csak a lemenő nap gyönyörű, hanem még előtte az aranyló napfényben úszó Portara és a város látványa is.

Utána pedig, mikor sötétedni kezd, mindenki szedelőzködik, és a kis sziget lassan kiürül.