7. nap: Paros II. (Lefkes; Prodromos; Marmara; Marpissa; Drios; Parikia) és utazás Naxosra

A sziget belsejében lévő falvak közül elsőként Lefkest keressük fel, amely a középkorban a főváros volt - most pedig egy igazán vonzó, sétálnivaló hely. Ez Paros legmagasabban fekvő települése. Ahogy szétnézünk, a környező hegyek-dombok közül soknak a tetején egy-egy régi szélmalmot fedezünk fel. Itt sem teng túl a növényzet, de azért kevésbé kopár a táj, mint Mykonoson volt, mert elszórtan azért vannak fák és bokrok.

Lefkesben is minden az annyira látványos kikládi stílusban épült és feledhetetlen látványt nyújt egy-egy kapu, kék-fehér utcarészlet vagy burjánzó bougainvillea. Az egyik utcán éppen a kövek közét festi fehérre egy férfi szorgosan. A főbb részeken van néhány turistákra szakosodott bolt és taverna.

Kintebb vannak elhanyagoltabb házak kis, de nem rontják az összképet, valahogy így jó minden, ahogy van. Nyugodt és hangulatos település, egyelőre még turistából is kevés kószál errefelé, jobbára ugyanazokkal az arcokkal találkozunk többször is mászkálás közben. Nem nehéz rátalálni a város legfontosabb templomára, a fehér márványból bizánci stílusban épült Agia Triadára, amit kívül-belül érdemes megnézni.

Indul a városból egy bizánci út, amely a szomszédos Prodromos falucskába vezet. Az útikönyv szerint néhol még az eredeti burkolata van meg.

Autóval mindössze pár perc az út a két település között. A Prodromos tábla után bekanyarodva egy nagy tér van, amely egyben parkoló is. A kapun túlra csak gyalogosan lehet bejutni, és itt egy másik világ kezdődik.

A jellegzetes kikládi építészet itt falusi köntösben jelenik meg. Itt minden kisebb, egyszerűbb, mint az eddigi városokban. Nincsenek turistaboltok, sőt, egyáltalán turisták sincsenek, az utcák üresek. A szebbnél szebb utcák néhol kis terekbe torkollnak, amelyekről természetesen sosem hiányozhat egy-egy templomocska.

Marmara a főútról lekanyarodva a másik irányba fekszik. Ez egy újabb kikládi stílusú falu, ugyanolyan néptelen utcákkal, mint az előbbi Prodromos. A tűző napon senki sem sétálgat, olyan meleg van, hogy még a macskák sem jönnek elő. :)

Marpissa megint egy nagyobb kikládi település - az előző kettőhöz képest legalábbis; de ugyanolyan csendes, mozdulatlan, mint azok voltak – és nagyon hangulatos. :) Azt írják, hogy legmagasabb pontján, a Kefalos dombon egy velencei erőd és a Moni Agios Antonios található, és nagyon szép innen a kilátás a sziget keleti oldalára.

Innét a sziget keleti partján dél felé indulunk el. Útbaesik Drios, egy kis halászfalu. Ez igazán csak egy kis település: pár ház és egy icipici kikötő, mellette egy kavicsos stranddal és néhány tavernával.

A tavernák a strand feletti úton néhány nagy fa alá tettek ki pár asztalt, olyan jó lenne ott letelepedni az árnyékban, miközben lehetne nézni a vizet... Szép színű itt a tenger, a part közelében egészen világoszöld színe van. Meg valahogy nagyon hangulatos az egész hely, pont ilyenre vágynék... Csak az a baj, hogy az a pár asztal mind foglalt.

Így kénytelen-kelletlen irány újra az autó. A kocsiban megnézem a térképet, és kitalálom, hogy ha már így esett, akkor Aliki lesz a következő állomás, ami tegnapelőtt úgy tetszett. Így is történik. Itt akár válogatni is lehet a vízparti asztalok között. :) A legelső tavernába ülünk be, amelyik mellett egy kicsi malom áll. Hatalmas adag apró sült halat hoznak, és görög salátát, képtelenség megenni az összeset!

Később indulunk a sziget északnyugati oldalán fekvő Parikia felé. Útközben elmegyünk a Pillangók völgyébe vezető útelágazás mellett (a rodoszihoz hasonló helyről van szó), de sajnos ennek most ki kell maradnia. Talán ha az eredetileg tervezett komppal tudtunk volna átjönni a szigetre, akkor belefért volna az időbe. (Meg még talán az a régi temető, az Aszklépion és egyéb templomromok is, amelyekre Parikiánál azok a jellegzetes barna táblák hívják fel a figyelmet.)

De így most már csak Parikiára van idő, mert ma este már tovább kell állni a terv szerint Naxosra. A Régészeti Múzeumot jelző tábla közelében nyílik a főútról egy parkoló, itt lehet hagyni az autót, és odasétálni a múzeumhoz. Persze már zárva van, ami nem csoda ilyen késő délutáni időpontban (nem is reméltem igazán, hogy nyitva lesz); így továbbmegyünk a közelben lévő IV. századi Panagia Ekatondapiliani (Százkapus Miasszonyunk) templomhoz, amely a Kikládok egyik legszebb és legfontosabb bizánci építménye. A külső kapun belépve az udvarából nyílik egy kis Bizánci Múzeum is, ahol főként ikonok és egyéb vallási tárgyú emlékek láthatók.

A mai napon bőven kijut a kikládi építészetből! :) Ez a város is remek példája ennek a stílusnak. A főutcán sok a bolt és sokan is vannak, ami nem csoda, hiszen ez a sziget fővárosa és kikötője is egyben. A mellékutcák többsége viszont majdnem teljesen üres. Kis séta után nem nehéz kijutni a kikötő melletti tengerpartra, ahol kávézók és tavernák sokasága várja a vendégeket.

Sétálgatás közben a házak között keresem a frank Kastrót. Többször nekifutok ennek a Kastro-dolognak, mert annak ellenére, hogy a térképen egyértelműen be van jelölve, hogy merre található, a valóságban valahogy mégsem sikerül észrevenni. Pedig azt hinné az ember, hogy egy várfélét nem olyan nehéz megtalálni... Nem is, ha abból nem csak egyetlen darabka fal maradt volna meg, ezzel viszont ez a helyzet! :) Mikor végre rálelek, akkor már persze könnyű: ha a fő utcán maradtunk volna, akkor könnyedén észrevehető lett volna a táblával is jelölt épületmaradvány. Érdekes fal egyébként, kőtömbökből és oszloptalapzatokból van összehordva.

Közeledik az idő, amikor le kell adni az autót. A kölcsönző épülete a kikötői útra néz, ahová nem engedik be az autóforgalmat; de kiderül, hogy ez a visszahozott autókra nem érvényes, azzal mégis be lehet hajtani, így igazán gyorsan le lehet adni a kocsit.

A kompindulásig viszont még sok idő van, így a csomagokkal együtt betelepszünk az egyik tengerparti kávézóba. Nem olcsó hely, egy-egy frappéért, majd egy-egy frissen facsart gyümölcsléért majdnem annyit kérnek el, mint máshol egy komplett vacsoráért, de sokkal kényelmesebb és hangulatosabb itt tölteni az időt, mint a kikötőben várakozni. Most nem is szándékozom hamar odamenni. A múltkor még első alkalommal nem tudtam, hogy pontosan hogy megy a beszállás, de akkor láttam, hogy felesleges a hajó indulása előtt egy-két órával odamenni. Igaz, hogy az gyorskomp volt, de nyilván a lassúnál sincs ez másképp; egyébként pedig amikor átvettem a jegyeket érkezéskor, ott is azt mondták, hogy bőven elég félórával hamarabb megérkezni. Így hát kényelmesen végignézhetünk egy szép parosi naplementét. :)

Közben egyre többen lesznek a környező asztaloknál is, a partmenti út pedig esti korzóvá alakul át. Lassan felkerekedünk és átmegyünk a kikötőbe. Még így is túl hamar érkezünk, mert rajtunk kívül egyetlen társaság van még csak itt! Ők viszont nagyon megörülnek nekünk, mert nem tudják mire vélni, hogy ennyire kihalt itt minden, már aggódtak is, hogy talán nem is jön komp? :) Mi is csodálkozunk a nagy ürességen, mert Mykonoson már egy órával az indulás előtt is sokan várakoztak, most meg a menetrend szerint kb. 25 perc múlva mennünk kellene, és még sehol senki.

Beszélgetni kezdünk a két nővel, akik egy kislánnyal utaznak, és kiderül róluk, hogy olasz tanárnők és évek óta járják a görög szigeteket. Most Schinoussára készülnek, a végállomás pedig Amorgos lesz. Egy hasonló utazás terve engem is régóta izgat már, így van miről beszélni. :)

A hajó persze késik, de az indulási időpont környékén már kezdenek gyülekezni az emberek. Végül kb. félórával a menetrendszerinti idő után érkezik a hatalmas Blue Star komp. A felső két nyitott fedélzeten sok-sok ember áll a korlátnál és néz lefelé. Alattuk egy nagy táblán fényfelirat fut, amely a következő kompállomások neveit ismétli. Ezenkívül be is mondják a különböző szigetek neveit. Egymás után gurulnak le az autók, buszok, és özönlenek kifelé az emberek. Majd kinyitják a mi kapunkat is, és elindul a tömeg befelé. Sodródunk velük. Oldalt, egy személyforgalomnak fenntartott külön kis ajtón megyünk be, ahonnan mozgólépcső vezet fel a hatodik szintre. Olvastam róla, hogy a csomagokat le lehet tenni valahol, de mindenkit terelnek a mozgólépcsőre és mindenki viszi magával a holmijait, úgyhogy nekünk sincs más választásunk. A mozgólépcső után egy ajtón kilépve fedett térben találjuk magunkat, ahol önkiszolgáló éttermek működnek. Egy gyorsétteremszerű helyiségen keresztül jutunk ki a nyitott fedélzetre, ahol asztalok és székek vannak.

Én mások leírásai alapján valami csili-vili, szépséges hajóra számítottam, de a valóság elég kiábrándító. Ez a fedélzet olyan lehangolóan néz ki, hogy örülök neki, hogy csak a következő Naxos szigetéig megyünk, nem pedig tovább. Olyan, mintha egy hatalmas buli után lennénk, miután a tömeg már levonult, a helyszínen hagyva egy rakás eldobált szemetet, üres üveget, papírokat. A padló ragacsos a mindenféle kiömlött folyadékoktól.

Ahogy elhagyjuk a kikötőt, lassan minden a sötétségbe vész, az emberek elvonulnak a korlátoktól, már nincs semmi látnivaló. Elmegyek egy kicsit körülnézni. A hátsó, nyitott fedélzet utáni fedett részen éttermek, boltok, bárok vannak, aztán jönnek a termek az ülésekkel, és elöl vannak a kabinok, oldalt pedig van egy-egy nyitott fedélzeti rész, elöl pedig egy zárt. A hetedik szint hasonló ehhez, a nyolcadik szint a napozóterasz nevet viseli, az alsó öt pedig ilyenkor az utasok számára nem látogatható. Legalábbis a belső lépcsőházban a csak személyzet belépését engedélyező ajtók erre utalnak, tovább pedig nem nyomoztam. :)

Hamar eltelik az a kb. háromnegyed óra, amíg megérkezünk a sziget nyugati oldalán fekvő Naxos város kikötőjébe, és már lehet is kiszállni. A mozgólépcső körül gyülekezünk a csomagokkal. Várni kell, amíg megindul a mozgólépcső és vele együtt a tömeg, de aztán hamar kijutunk. Elindulunk lassan, közben pásztázom a táblákat tartó embereket (itt is többen ajánlgatnak szállást az érkezőknek), keresve Nikost, aki a Naxoson foglalt szálláshely nevét mutatja fel. Hamar meg is találjuk, és miután mindenki megérkezik, aki nála foglalt szállást, egy kisbusszal elindulunk a naxosi éjszakába.

Az első benyomásom így az autóból kikandikálva a Choráról az, hogy az eddigi szigetek fővárosaihoz képest ez egy igazi nagyváros emeletes házakkal, rendes városi utcákkal, autóforgalommal stb. Itt valami más fogad, nem az eddigi kikládi stílus. Persze ezt tudtam és nem is baj, azzal az elmúlt napokban maximálisan sikerült telítődni, most igazán jó lesz egy kis változatosság!

Már éppen kezdenék csodálkozni, hogy milyen sokáig megyünk, mikor pedig a kikötő és a Grotta városrészben lévő szállásunk között nincs nagy távolság, de aztán éppen megérkezünk. Nikos megmutatja a szobát. Az erkélyről a kilátás gyönyörű, mondja is (és később látjuk is), hogy ez a legjobb szoba ebből a szempontból. A Grotta beachen túl rögtön Naxos jelképére, a kis Palatia szigeten álló Portarára esik a tekintet, amely egy hajdanvolt félkész templom romjai közül kimagasló kapu maradványa.