5. nap: Érkezés Parosra (Naoussa; Aliki)

A reggeli után Sophia megérdeklődi a komphelyzetet. Szerencsére kedvező választ kap, úgyhogy levisz újra a kikötőbe. Lent az iroda, ahol a kompjegyeket árulják, még zárva van. Pedig már rég nyitva kellene, hogy legyen aszerint, amit tegnap mondtak... Sophia sem érti a dolgot, de aztán körülnéz, és már messziről megismeri a férfit, aki idetartozik, és éppen idefelé siet, tehát így megnyugodva elbúcsúzik újra.

Ő elmegy, a férfi pedig nemsokára tényleg kinyit, és akkor kiderül, hogy mi volt már eddig is a gond: áramszünet volt. Most már áram ugyan van, de internet még mindig nincs. Anélkül pedig nem működik a kompfoglaló rendszer sem... A pultot meg egy rakás jegyre áhítozó ember állja körül... Az egyikőjük nagyon ideges, Santorinire szeretne eljutni és legalább háromszor megkérdezi, hogy hogyan juthat el oda és folyton visszakérdez, hogy biztosan az irdatlan hosszú parosi várakozásos és átszállásos megoldás a legrövidebb út? Az egyik pultos lány végül már türelmét vesztve szótagolva magyarázza el neki, hogy nemhogy a legrövidebb, hanem momentán az egyetlen lehetséges megoldás, de csak akkor, ha végre megjavul a rendszer... Az azonban egyelőre nem akar, úgyhogy bősz telefonálgatásba kezdenek valami központtal. Én meg arra gondolok, hogy miért is hagytam magam lebeszélni tegnap arról, hogy előre megvegyem a ma reggeli jegyet...

Szerencsére még éppen időben csak lesz internet, úgyhogy elkezdik kiadni a jegyeket. Ezután már nem sokkal megérkezik a gyorshajó, és hál'Istennek senki nem mondja, hogy nem fog továbbindulni, úgyhogy elkezdünk felsorakozni a beszálláshoz. A kiszállókat engedik ki először, majd pedig mi szállhatunk be a nagy, zárt hajótestbe. A bőröndöket eleinte ott kell hagyni az előtérben, mutatják, hogy csak tegyük le, majd amikor már tele van minden csomagokkal, akkor a később beszállóknak már csak intenek, hogy vigyék magukkal befelé.

Az út eseménytelen, csak a nagy hullámok csapkodják folyamatosan az ide-oda dülöngélő hajó ablakait. Ettől a dülöngéléstől egyre kevésbé érzem magam jól, úgyhogy lassan kezdem megérteni, hogy induláskor miért osztogattak zacskókat az utasoknak. Még szerencse, hogy csak egy közeli szigetre megyünk, és egy órába sem telik az út, többet lehet, hogy ki sem bírnék... így is megfogadom, hogy soha többé nem utazom gyorshajóval sehová! Végül azért szerencsésen megérkezünk a parosi kikötőhöz, ahol már alig várom, hogy szilárd talaj legyen a lábam alatt.

A főváros, Parikia kikötőjében köt ki a hajó. Itt is sorfalat állnak a szállástulajdonosok és az autókölcsönzők képviselői. Én is olvasgatom a tábláikat, mert ide kértem az autót. De nem találok sehol ismerős feliratot, úgyhogy végül kénytelen vagyok telefonálni. A hangzavarban alig hallom, hogy mit mond a vonal túlsó felén beszélő férfi, de aztán csak megértem, hogy az irodájuk itt van a kikötőben és oda kellene menni... Ez nem is olyan egyszerű, mert óriási a nyüzsgés itt. Pont olyan ez a hely, mint ahogy egy zsúfolt, örökké mozgásban lévő forgalmas kikötőt elképzel az ember. Egy szélmalom áll a kikötővel szemben a körforgalom közepén, és körülötte mindenfelé emberek és autók jönnek-mennek, olyan az egész környék, mint egy felbolydult méhkas. A járdán hátizsákos fiatalok ücsörögnek vagy akár alszanak, mindenki más pedig csomaggal igyekszik valahová, hajóhoz vagy hajóról érkezvén, utazási irodába be, onnan ki.

Szerencsére az autókölcsönző nincs messze, és villámgyorsan oda is adják a kocsit. Az átvétel után még elszaladok a nagy tér túloldalára átvenni a további utazásokhoz szükséges előre megrendelt kompjegyeket is. Ilyen módon mindennel felszerelkezve fellélegezve hagyjuk magunk mögött a zsúfolt kikötőt és robogunk a sziget északi oldalán fekvő Naoussa felé, ahol szállást foglaltam. Athina, a tulajdonos e-mailje alapján könnyen megtalálható a ház, amit rögtön felismerek a neten látott képek alapján. Nemsokára előkerül Athina maga is, aki épp olyan kedves, mint amilyennek már a levelei alapján is tűnt, és megmutatja a szobát.

Az erkélyről nagyon szép a kilátás Naoussára:

Az egyetlen zavaró tényező megint csak a szél, mert az erkélyen lévő napernyő folyton felborul, az asztalon meg semmit sem lehet őrizetlenül hagyni. Pedig ma nincs is akkora szél, mint tegnap volt...

Délután Naoussa felfedezése következik. A házak közül a partra érve rögtön egy strand van, ez lehet a városi strand, a Piperi beach, amelyről Athina azt írta e-mailjében, hogy pár percre van a háztól. Ahhoz képest, hogy a városi strandok nem szoktak túl vonzók lenni, ez nem is néz ki rosszul, ha a közelség lenne a fő szempont, egy gyors csobbanásra bármikor megfelelne.

Most azonban inkább irány a kikötő! Nagyon sok városkáról írják azt, hogy csendes kis halászfaluból fejlődött úgy turistaparadicsommá, hogy közben sikerült megőriznie az eredeti báját, de ez többnyre nem igaz. Naoussa esetében azonban talán egy nagyon kicsit igen - vagy legalábbis turizmus ide vagy oda, nekem tetszik.

A rövidke parti sétány mentén egyik oldalon a hajók mellett, másik oldalon a tavernákban kiaggatva száradnak a polipok és egyéb jövendőbeli tengeri étkek.

A széles út végén egy kis fehérre meszelt templomba lehet betérni,

és onnan kijőve pedig a város talán legtöbbet fényképezett kikötőrészletét látjuk. Nem más ez, mint egy kis öböl, három oldalról kikládi házakkal és az előttük ringatózó kishajókkal körbevéve. Na és persze sűrűn sorakoznak egymás mellett a tavernák és bárok asztalai és székei, amelyek azért jelzik, hogy este már korántsem ez a csendes, nyugodt hangulat uralkodik errefelé. De most a hajnalig tartó éjszakai életnek még nyoma sincs, alig pár turista lézeng csak az egész városban.


(Kattints a panorámaképre, ha nagyban szeretnéd látni.)

Hullámok csapdosta móló vezet ki egy kis velencei erőd maradványához, de ennek a belülről való megtekintéséről inkább lemondok, mert nem szeretnék tetőtől-talpig csuromvizes lenni.

A part mentén újabb, képekről már ismerős részleteket fedezek fel, és nem győzök örülni neki, hogy most már a valóságban láthatom mindezt, ami a netet böngészve annyira megtetszett. :)

Újabb öböl következik, itt már nincs kövekből kirakott és közte gondosan fehérre festett járda, hanem csak úgy, a kavicsos tengerparton várják az asztalok-székek a majdani vendégeket.

Van néhány elhanyagolt ház is, biztos gazdátlanok.

A szűk kis utcák labirintusszerű rengetegében csak fokozódik az eddigi ujjongásom. Olyan ez a város, mint egy kis Mykonos, csak itt sokkal kevesebb az ember! :) Viszont megvan minden jellegzetes gyönyörűség, a bougainvilleák, a házak, a fehérközű, kövezett járdák, a kék erkélyek, a virágok, a templomok!

Naoussa után autóba ülünk, és a sziget nyugati oldalán lévő Punta felé vesszük az irányt. Innen indul a komp Antiparosra, amelynek tanulmányozom a menetrendjét - már a holnapi napra gondolva. Kora reggeltől egészen hajnalig nagyon gyakran jár a komp, így efelől meg is nyugszom.

Innen a még délebbre lévő Aliki felé megyünk tovább az úton. Ez egy nyugodt kis település, ahol tulajdonképpen semmi különös nincsen - és pont ez a jó benne. Kellemes üdülőhely - a szó legjobb értelmében. A vízpartra kibukkanva egy nagyjából derékszögű öböl sarkában találjuk magunkat. Elindulhatunk a part mentén előre egyenesen, dél felé, ahol egy-kétemeletes fehér házak sorakoznak, előttük néhány tavernával; vagy pedig jobbra, nyugat felé, ahol egy keskeny homoksávos kis városi jellegű strand kezdődik.

A házak-tavernák mentén a vízen sok-sok színes kishajó és csónak ringatózik. Valahogy minden olyan békés itt, nyugalmat és egyszerűséget áraszt a hely.

Az öböl végén túl, kelet felé, egy fákkal körbevett nagyobb köves-kavicsos strand kezdődik.

Visszafelé már látszik messziről, hogy a kis partszakaszon túl egy sokkal hosszabb, nagyobb strand fekszik. Ez Aliki „hivatalos” strandja, amely a legtöbb fotón szerepelni szokott. A keleti oldalán fákkal körbevett, egyébként kiépítetlen, napernyő nélküli, nem túl széles, de elég hosszú partja finom, puha homokos, rajta elszórt nagy kövekkel; de az a nagyon jó benne, hogy a víz közelében ill. a bent a vízben már egyáltalán nincsenek ilyen kövek, csak mindenhol sima homokon lépked az ember. Nagyon tetszik ez így, sokkal jobb, mint ahol fordítva van: vannak helyek, ahol a part finomhomokos, a víz alatt pedig alattomosan hevernek a kövek. Szerencsére itt szó sincs erről, odafigyelés nélkül biztonságosan lehet mászkálni a vízben. Nyilván ez a környék legjobb strandja, vannak is itt jópáran, de persze azért tömegről nincs szó.

Estefelé Naoussa előtt még teszünk egy kitérőt a Kolibithres beach felé. Sokan mondják Paros legjobbjának ezt a különleges sziklaformációiról híres strandot. A sziklák tényleg nagyon érdekesek és látványosak, a víz és a part is jól néz ki, szóval tényleg nem rossz hely - holnap ez lesz az első meglátogatott strand, ez már biztos!

A szállás erkélyéről ezúttal ugyan nem látszik a naplemente, mint ahogy Mykonoson látszott, mert a szemben lévő hegyek eltakarják, de az ég narancssárgás rózsaszínje is nagyon szép, és ahogy alant sorban kigyulladnak a város fényei, bőven van miben gyönyörködni.