2. nap: Delos

A mai reggelen kiderül, hogy kényelmes sétatempóban egész pontosan 15 percig tart az út, melynek során a várost keresztülszelve a szálloda kapujától a Delosra menő hajók állomásához lehet megérkezni. Ennek tükrében kissé elképedve gondolok vissza az egyik felháborodott Tripadvisoros véleményre, amelyik arról panaszkodott, hogy a hotel olyan messze van a várostól, hogy az eredeti tervekkel ellentétben végül kénytelenek voltak autót bérelni, hogy tudjanak közlekedni a város és a szálloda között...

A kora reggeli Chorán keresztüljönni teljesen más élmény volt, mint tegnap éjszaka. A tündéri kis utcák egy-két koránkelőt leszámítva majdnem teljesen üresek voltak, az alvó városban csend és nyugalom honolt mindenfelé. Mykonosnak ez az ébredező arca teljesen elvarázsol, a lassan induló, korántsem kapkodós görög reggel itt is megteszi a hatását, az ember akaratlanul is átveszi az álmatagon csordogáló reggel nyugodt tempóját, és lassan kortyolgatva a kávéját csak szemlélődik a kikötőben.

Amott néhány furgonból kipakolva zöldséget, gyümölcsöt és virágokat árulnak a helyiek. A halas pultnál már csak egyetlen ember van, az is éppen összecsomagol. Valószínűleg ahhoz még korábban kellett volna kelni, hogy a hajnali fogás eredményét lehessen szemrevételezni. A parton egy árus pakolja ki a festményeit, aztán ő is betelepszik a törzshelyére kávézni és újságot olvasni. Azért egy-két turista is mozgolódik már - bár az a csapat tini inkább úgy néz ki, mint akik még nem feküdtek le... Ez a város főszezonban valószínűleg semmilyen időpontban nem teljesen kihalt, mert a későn fekvők még találkoznak a koránkelőkkel. :)

A delosi jegyárusító bódé indulás előtt 10-15 perccel nyit ki, akkora már néhány turista várakozik mellette. (A jegyvásárlást pedig persze sokkal célszerűbb és olcsóbb itt és most intézni, mintha a hotelben foglaltam volna.) Nincs nagy tumultus, alig néhány emberrel a fedélzeten fut ki a hajó a tengerre. Először Mykonos partjai mellett hajózunk, jól látszanak a híres szélmalmok, majd végig a kopár dombokon-hegyeken az elszórt kékablakos fehér kockaházak. Kis idő múlva a távolban felsejlik Delos, amely a Kikládok legfontosabb régészeti lelőhelye.

A sziget egyébként lakatlan, csak az óriási romterület található rajta. A ma látható maradványok zöme az i. e. 100 körüli időkből származik, amikor virágzó kereskedőváros állt itt, de ezenkívül sok még régebbi emléket is feltártak. Valójában a sziget sohasem nézett ki úgy, ahogy a mostani látvány alapján lehetne rekonstruálni, mert ezen épületek mindegyike nem létezett egymás mellett egy időben.

Kikötés után jegyet kell venni a bejáratnál, ahol adnak egy térképet is az ajánlott útvonalakkal. Van másfél, három- és ötórás útiterv is, ez utóbbi vezet végig az összes látnivaló mentén.

Irány először a Kynthos-hegy, de persze útközben azért nem maradhat ki egy útbaeső látványosság sem. Abból pedig van bőven, ezen a részen a színháznegyedben a színházon kívül sok vagyonos polgár lakóházának a maradványait lehet látni.

Az útikönyv szerint akkoriban a mozaikok számítottak státuszszimbólumnak, így szinte minden ház oszlopcsarnokkal körülvett udvarán szebbnél szebb mozaikok láthatók.

Később a hegy felé tartva egyszer csak egy kígyó hever az úton... ez elég sokkoló élmény, úgyhogy hirtelen inkább még egy mozaikos házat szeretnék megnézni. :) Ez történetesen épp a Delfinek háza (a házakat többnyire a bennük található mozaikokról nevezték el) és egy nő őrködik benne, aki a kígyóhelyzetre vonatkozó kérdésre teljes lelkinyugalommal válaszolja, hogy igen, vannak viperák a szigeten, de nem kell félni, mert ilyen melegben úgysem jönnek elő...

Szerencsére később a kígyó eltűnik, és további meglepetések nélkül sikerül feljutni a Kynthos tetejére. Innen remekül be lehet látni az egész szigetet, alant terül el az összes felfedezendő rom, a kikötőbe egymás után érkeznek a kisebb-nagyobb hajók, a távolban pedig a szomszédos Rhenia szigete látszik.

Megfordulva a sziget néptelen déli részére van gyönyörű kilátás. A hegycsúcs körül sok egymásra rakott kőböl épült tornyocska őrzi az ittjártak emlékét

Lefelé menet útba esnek a hegyoldalban az idegen istenek szentélyei és a környező egyéb romok. Leérve még mindig rengeteg látnivaló vár: agorák, oszlopcsarnokok, szentélyek, stadion és a híres Oroszlános terasz,

meg a Szent tó, amelynek a közepén áll a pálmafa, amelynél a mitológia szerint Létó szülte Apollónt (és Artemiszt).

A rekkenő hőségben jólesik egy kis pihenő az itt lévő kávézó árnyékos teraszán, majd újult erőre kapva be lehet térni a mellette lévő kis múzeumba. A legszebb leletek persze Athénban vannak, de a naxosiak fogadalmi ajándékaként idekerült eredeti kőoroszlánok itt láthatók (a kintiek csak gipsz másolatok).

Lassan közeledik az utolsó hajó indulásának időpontja. Gyorsan elszállt az itt töltött öt és fél óra, és valóban kellett ennyi ahhoz, hogy mindent meg lehessen nézni. A hajó öt-tízperces késéssel érkezik és újra csak egy maroknyi turista vár már csak rá, nem sokan maradtak eddig, az utolsó járatig. Visszafelé is végig lehet gyönyörködni Mykonos partjaiban és a városhoz közeledve a Chora házainak és kikötőjének látványában.

Megérkezvén a város késő délután megint egy újabb arcát mutatja. A verőfényes napsütésben nézelődő turisták róják ráérősen a kedves kis utcákat.

A délután további része a bérelt autóra való várakozással telik, amit végül csak kb. három órás késéssel hoznak fel a szállodához. A kölcsönzős mentegetőzése szerint hétvégén mindig ilyen bolondokháza van, sok görög jön át ilyenkor a szigetre, és most visszaindulás előtt valahogy nem hozták vissza időben a kocsit... Így a mai program végül a medence melletti pihenéssel zárul.