1. nap: Érkezés Mykonosra

A Kikládokra vágytam, a képeslapokról ismerős kék-fehér templomokra és kockaházakra. Egész ősszel és télen információkat gyűjtöttem és útvonalakat állítottam össze, számba vettem a legnépszerűbbektől kezdve a legkevésbé ismertekig az összes szigetet. Közben igazi gyöngyszemekre bukkantam és a legszívesebben mindenhol eltöltöttem volna pár napot, de korlátlan lehetőségek híján persze muszáj volt maximum négy szigetre redukálni a tervet. A több lehetséges variáció közül végül egészen egyszerűen azokat a szigeteket választottam, amelyekhez legelőször jött ki a nyári kompmenetrend, és így a tél végén el lehetett kezdeni a konkrét szervezést (szállás-, autófoglalás stb.). Így ugyan a kisebb, kevésbé látogatott helyeknek sajnos ki kellett maradniuk, de már nem volt türelmem tovább várni, ezért lett az idei nyaralás színhelye Mykonos, Paros, Naxos és Santorini szigete.

Az indulás napján a reptéren kiderül, hogy a gép már Budapestről késve fog felszállni. Ez kissé aggasztó, mert Athénban el kell érni a belföldi repülőjárat csatlakozását, de most még nincs nagy vész, csak ne tologassák majd tovább az indulási időpontot. Szerencsére nem teszik, már csak a beszállás után, a gépen kell várni még egy kicsit az indulásra, majd végül csak elrepülünk Athénba. Később tudtam meg egy otthoni sms-ből, hogy a felszállás után pár órával egy nagy vihar miatt lezárták a repteret, így még nagy szerencse volt, hogy el tudtunk repülni.

Athénban a lerövidült átszállási idő pont eltelik a csomagokkal való bíbelődéssel, ellenőrzésekkel, és a következő indulásra már alig kell várni. Kíváncsi voltam, hogy milyen lesz a belföldi repülőút, de minden ugyanolyan, mint az előzőnél, azzal a különbséggel, hogy sokkal rövidebb, mindössze fél óra múlva landol a gép Mykonos repterén.

A kijáratnál Sophia, a szállásadó várakozik, aki a hotel nevével egy táblát tart a kezében. Megvár még egy másik társaságot is, akik szintén ezzel a géppel érkeztek, és utána két autóval elszállítmányoznak mindannyiunkat a sziget nyugati oldalán fekvő, tengerparti Chora, azaz Mykonos város felé, a szállodába.

Kicsit később a recepción megkérdezem Sophiát a mykonosi autóbérlésről és a Delos szigeti hajókirándulásról. Mindkettőt le lehetne foglalni a hotelben is, de nem teszem, mert vélhetően a városban lesz kedvezőbb árú lehetőség; no meg olyan delosi hajóút, amelyik több időt hagy a szigeten, mert a hotelben csak egy rövidebb, idegenvezetős kirándulásra lehetne befizetni.

Az informálódás uátn kezdődhet a nyaralás: a szálloda medencéjénél Mykonos csodálatos képpel köszönt a város és a tenger felett lemenő nappal:

A városba való lejutásra kíváncsi vagyok, mert a neten a sok jó mellett a hotelről egyetlen negatív véleményt olvastam többektől is, mégpedig azt, hogy messze van a várostól, ráadásul egy hegyen, így a le- és főleg a visszajutás nem olyan könnyű. Ennek ellenére mégis itt foglaltam szobát, mert a szóbajöhető szállások közül ez volt a legolcsóbb (de még így is a duplája a többi szigeten lévő szállásnak – köszönhetően a hírhedt mykonosi drágaságnak). De szerencsére hamar kiderül, hogy a leírások túlzónak bizonyulnak, mert nagyon gyorsan le lehet érni a városba azon a gyalogúton, aminek a kezdetét Sophia mutatja meg a szálloda mellett.

Hamar a képeken már ezerszer látott tipikus fehér kikládi házak és szűk utcák lehet sétálni, és rácsodálkozni a fehér házak színes ablakaira és erkélyeire, az utcakövekre, amiknek a közei fehérrel vannak kifestve, az élénk rózsaszínben burjánzó bougainvilleákra.

A szombat esti Mykonos városban óriási a tömeg. A Mikri Venetiánál (Kis Velence), a vízmosta házfalak között a hullámok magasra felcsapnak, így van, ahol torlódás alakul ki, mert ha az ember nem akar tetőtől talpig vizes lenni, akkor a két hullámcsapás közötti pár másodperc szünetet kihasználva kell továbbszökkennie a falak tövében. Hangulatos a hely, de szinte fojtogató a tömeg, minden talpalatnyi helyet bárok és tavernák asztalai foglalnak el, köztük pedig egyembernyi ösvényen szüntelenül áramlik a sétálók folyama. Nem lehet megállni, bámészkodni, az ember sodródik a sokaságban és közben minduntalan egy pincérbe vagy egy vacsorázó ember könyökébe ütközik.

Időközben besötétedik, és megelevenedik az útikönyv leírása a méregdrága divatszalonokról és ékszerboltokról, az elegáns galériákról és a több ezer fős tömeg divatbemutató-szerű felvonulásáról. A nők többsége bármelyik kifutón megállná a helyét, ízléses vagy feltűnő, de mindenképpen gondosan komponált összeállításokban lejtenek végig az utcákon bódító parfümillat kíséretében. Kezdem magam nagyon toprongyos turistának érezni... :) A fiatalok csapatokva verődve indulnak bulizni. És tényleg lépten-nyomon galériákba botlani az utcákon, könnyű megismerni őket az általában ötletes és elegáns kialakításukról.

A Fabrikára érkezvén egy-két autókölcsönző már bezárt, de az egyik a téren nyitva van, ahol kerül is holnap délutántól (amikor majd szükség lesz rá) egy szabad autó. Visszafelé a kis utcák útvesztőjében nincs kedvem megkeresni a felfelé vezető gyalogutat, úgyhogy inkább a hosszabb autóút kitapasztalása következik. (Közben kiderül, hogy itt az autóút mellett van egy nagyobb autókölcsönző is, ha hamarabb láttam volna, talán itt is lehetett volna bérelni, de most már mindegy.) Kanyarog egy párat az út és hosszabb a gyalogösvényes verziónál, de így sem vészes, csak egy nem túl hosszú sétatávolság.

Az éjszakai levegő borzasztó fülledt és párás, a levegő mozdulatlan. Szél se rezdül, fojtogató a meleg. A kivilágított medence teljesen üres, a hűvös vízre már csak gondolni is rettentő jólesik, hát még a valóságban megmártózni benne lefekvés előtt!