Miért éppen Kréta?

Először Görögországot választottam, csak így egyszerűen. Ez persze utólag nevetségesnek tűnhet, de hát mit tudtam én még fél évvel ezelőtt, hogy mit jelent az a szó, hogy „Hellasz”. Mindenesetre hamar rá kellett jönnöm, hogy ezzel ugyan egy országra sikerült leszűkíteni a kört, de a nyaralás helyszíne még korántsem választatott ki. Utána hosszú hetekig kerestem azt a helyet, ami a még meg sem fogalmazott vágyaimnak megfelelne. Azt tudtam csak, hogy olyan helyet szeretnék, ahová biztosan nem kell kardigánt vinni, és van szép, homokos tengerpartja, de ezenkívül látnivalókban is bővelkedik. No, és mindemellett ne legyen amolyan „népszerű üdülőhely”, ahol mozdulni sem lehet a főszezoni tömegtől. Bevillantak rögtön a minden utazási irodánál folyamatosan kiplakátolt nevek, mint pl. „Paralia”, „Kos”, „Rodos" - ezeket magamban félretettem. (Furamód Kréta nem került ebbe a fiókba, pedig azóta már tudom, hogy ez is ugyanolyan gyakori a kínálatban.) Elkezdtem inkább a kevésbé ismert helyek után kutatni. Próbáltam megoldást taláni arra az ellentmondásos óhajra, hogy kevéssé látogatott helyen sok látnivaló legyen.

Kréta először mindenféle romantika nélkül azzal hívta fel magára a figyelmemet, hogy ez volt az ország legdélibb szigete, és mint ilyen, minden időszakban a legmelegebb hely. Mivel nemcsak a legmelegebb, hanem a legnagyobb is, és mindenkinek legalább dereng róla valami történelmi emlékképe, biztos lehettem abban is, hogy unatkozni nem lehet. Ezek után kezdtem el részletesebben utánaolvasni. Először kicsit hezitáltam a kopárság miatt, de egyrészt a meleg és a totálisan felhőtlen ég iránti vágyam minden másnál előrébbvaló volt, másrészt pedig a képeket nézve rájöttem, hogy nekem tetszik ez a mediterrán táj. Ahogy egyre jobban körvonalazódott előttem a sziget a képek és a leírások nyomán, úgy vonzott egyre inkább magához. Nem egyetlen képbe vagy helybe szerettem bele, hanem magába Krétába, amely minden keresés után mutatott magából valami újat, egy másik szeletkét, egy addig ismeretlen részt.

Mert Kréta ilyen - ezt most már a hazaérkezés után teljes biztonsággal állíthatom: felfedezni való. De nem adja magát könnyen, nem csábít, nem hívogat pl. fehérre meszelt, kékablakos házikókkal. Sőt, inkább elrejtőzik, védőburkot von maga köré, legendás krétai büszkeséggel őrzi azt, ami érték. Az egyre növekvő turizmus mellett ezt úgy tudja megvalósítani, hogy a repülőtérhez legközelebb eső, könnyen megközelíthető, északi, homokos partokat feláldozza a tengerparti nyaralók özönének. Mit feláldozza - tálcán kínálja! Ez a sziget első arca, a felszíne, a héja: remek tengerparti nyaralóhely felszerelt strandokkal, szállodákkal, apartmanokkal, mindennel, ami egy egy-két hetes tengerparti kikapcsolódáshoz szükséges lehet. Minden utazási iroda szerepelteti fakultatív programjai között a távolabb lévő, népszerű, karibi hangulatot idéző strandokat. A közelben lévő nagyobb városokban kellemes belvárosi sétákat lehet tenni, Knossos híres minószi palotaromja karnyújtásnyira van, így a strandolást meg lehet törni egy-egy kultúrprogrammal. Az északi part eme védvonala ilyen módon egyrészt „felfogja”, „megszűri” az érkező turistaözönt, akik közül már csak kevesebben hatolnak be a sziget belsejébe, másrészt megélhetést biztosít a görögöknek.

Ezt a külső burkot lehámozva az utazó előtt feltárul egy másik - sokak által az „igazi Krétaként” emlegetett - világ. A magas hegyeken túl, a délebbre fekvő tengerpartokon másképp folyik az élet. A megélhetést a nyaralók pénztárcája mellett a mezőgazdaság biztosítja. A turizmus azért persze itt is jelen van, de kisebb mértékben: a falvak kisebbek és nyugodtabbak, a strandok kevésbé zsúfoltak és változatosabbak: a homokostól a kövesig, az eldugottabb, érintetlen kis öblökben lévőktől a kiépítettebb nagyobbakig mindenfélét lehet találni. Ami mindegyikben közös: a kristálytiszta víz.

Ha pedig felmegyünk a hegyek közé a néhol félelmetes, de azért mindenhol járható autóutakon, akkor lélegzetelállító tájak várnak: sziklák, szakadékok, szurdokok, fennsíkok; mediterrán kopárság és olajfaligetek, megművelt földek váltják egymást, az út végén pedig mindig ott a tenger vakító kéksége. A vad tengerpartok néhol csak hajóval vagy gyalogosan közelíthetők meg, de olyan is van, ahol csak a hegyi kecskék boldogulnak. A csendes vidékeken csak a kabócák kórusát vagy a szelek zúgását lehet hallani. A kisebb-nagyobb falvakban sziesztaidőben látszólag kihaltság honol, estefelé azonban mindenhol kint ülnek a házak előtt a padokon, székeken a helyiek, akik először csöndben méregetik az odavetődő idegent, de ha barátságosan közeledünk feléjük, akkor azt vendégszeretően viszonozzák.

Kréta egy kicsit mindig jobban elkülönült az országtól a többi szigetnél. Lakosai közül sokan előbb mondják magukat krétainak, mint görögnek. A „nagy sziget” komoly és öntudatos, amelyet évezredes történelmi emlékei éppúgy táplálnak, mint a múlt századi háborúk hősies ellenállásának gondosan őrzött történetei. Bizonyára ez a büszkeség is hozzájárul ahhoz, hogy Kréta talán sosem lesz teljesen a turistaipar martaléka, noha ehhez minden adottsága megvan: a bőven előforduló régészeti leleteken kívül hangulatos kis falvak, szép kolostorok, változatos, gyönyörű tájak, lélegzetelállító hegyek és kristálytisza vizű tengerpartok várják az ideutazókat.