13. nap: Matala, Komos beach, Lentas, Dytiko (240 km)

Ma reggel a pár km-rel arrébb lévő barlangos sziklafaláról híres Matala felé indulunk el. Amikor odaérünk, elég korán van, még csak kezdődik az élet, a tavernák előtt söprik a homokot a járdáról, egy öreg hippi kezdi kipakolni a portékáját egy kisasztalra, egy srác szemeteszsákba szedegeti a strandon a homokból az előző nap szétdobált csikkeket( :( )…
Matala Matala Matala
A barlangok el vannak ugyan kerítve, de a kapu nyitva van, és a mellette lévő bódéban sem ül senki, úgyhogy bemegyünk, mászkálunk egy kicsit, be-bekukkantunk egyik-másikba. Eredetileg ezek az I. században vájt lyukak római sírok voltak, aztán később sokáig laktak bennük. Pár évtizeddel ezelőtt meg a hippik vették birtokba őket újra. Kíváncsi vagyok, hogy a felső barlangokba vajon hogy másztak fel, de aztán találok a homokkő falba vájt lépcsőket is, úgyhogy én is felmegyek.

A nézgelődés után lemegyünk a partra. A víz alatt nagy sziklák vannak, sok hal van köztük. Ha nem néz le az ember, hanem csak békésen fürdőzik, akkor talán nem is sejti, hogy milyen élővilág van ott lent a lába alatt.
Matala

Mikor itt kipancsolom magam, az eggyel arrébb lévő Komos beachre tesszük át a telephelyünket. Ez is egy nagyon szimpatikus hely: jó nagy, homokos partszakasz, lazán elszórtan elhelyezkedő népekkel, pompás vízzel. A vízbemenetelnél két opció közül lehet választani: a strand nagyobb részén a tegnapi Kalamakihoz hasonló lapos köveken lehet bemenni, utána újra sima homokos a talaj; a másik lehetőséget később dél felé a sziklák irányába sétálva fedezem fel: itt látok nem homokos, hanem kavicsos részeket, ahol már nincsenek a víz alatt ilyen kövek.
Komos beach Komos beach Komos beach

Következő úticélunk Lentas. Itt sikerül a második számú baklövésemet elkövetni, ami miatt utólag mérges voltam, mert kár volt az időpocsékolásért. Úgy gondoltam, hogy menjük le Kali Limenesig a tengerhez, és onnan a part menti úton guruljunk el Lentasig, az talán nem lesz olyan kanyargós. Át is megyünk Kali Limenesig, a már megszokott hegyi utakon, és ott a part mentén egészen Platia Peramatáig.
Kali Limenes Kali Limenes
Ez a part menti út egyébként nagyon tetszik nekem, itt nincs más, csak sziklák, tenger, vad partok... Platia Peramatánál viszont realizálom, hogy a térkép (még itthon vettem szimplán egy bevásárlóközpontban, és ezen az egy szakaszon kívül teljesen korrektül használható volt) most először átvert: innentől a kiírás szerint 7 km-en keresztül földút visz tovább Lentas felé... Méregetjük egy darabig, de nem volt túl bizalomgerjesztő, úgyhogy emlékezve a falassarnai kalandra úgy döntünk, hogy inkább nem vágunk bele, hanem a másik, aszfaltozott úton megyünk tovább, bárhová is vezet... Hát ez rávezet minket az Agii Deka – Lentas között lévő útra, szóval egy nagy kerülővel jutunk ismét Lentas közelébe. Akkor már tudjuk, hogy elsőre is rögtön ezt kellett volna választani...

De sokáig nem érünk rá ezen problémázni, mert közben már nagyon ideje lenne tankolni. Már régóta jelzi a kocsi, csakhogy jó ideje nem láttunk már benzinkutat; a kisebb falvakban, amiken keresztüljöttünk, nem volt; illetve egy helyen volt, de zárva... Megérkezvén Lentasba alig szállunk ki a kocsiból, egy nő rögtön ránk köszön, és vizet kínál, meg szállást éjszakára. Mondom neki, hogy inkább benzinkútra lenne szükségünk, de csak mosolyogva csóválja a fejét, hogy az bizony errefelé nincsen, a legközelebbi úgy 25 km-re van. Hát nem örülünk a hírnek, de most már úgyis mindegy, úgyhogy lekószálunk a partra.
Lentas
Lentas egy egészen pici település eléggé elzártan a világtól (még benzinkút sincs a környéken sem ugyebár…:) ), egy kis öbölben a sziklák között, pár ház, egy picike strand, néhány taverna... tetszik a hely, ha több időnk lenne, akkor biztos maradnánk éjszakára, de így továbbmegyünk, a mellette kb. 1 km-re lévő Dytiko felé, és közben reménykedem, hogy a benzinünk kitart még a legközelebbi benzinkútig, és nem pont ez a plusz 2 km fog számítani… (merthogy Dytiko az ellenkező irányban van, mint amerre majd mennünk kell visszafelé, úgyhogy oda-vissza meg kell járnunk az utat). Dytikóban sokan sátoroznak a parton, amolyan világtól elvonuló vadkempingezők paradicsomának tűnik a hely, minket nem nagyon fog meg.
Dytiko
Azért én fürdök egyet, aztán tovább is megyünk, egyre inkább aggódva az üzemanyagszint miatt. Innentől már csak azon drukkolunk, hogy minél hamarabb találjunk nyitva lévő benzinkutat. végül az egyik helyen szerencsénk lesz, és nagy megkönnyebbülésünkben gondolkodás nélkül tele kérjük – így végül félig tele hagytuk ott a kocsit a reptéren két nappal később.

Ezután már egyenesen "hazafelé", Koutsounari irányába tartunk. Minden odafigyelésem ellenére a Protoria-Charakas-Pirgos Bermuda-háromszögben megint elkeveredünk, de ismét hamar visszatalálunk a jó útra. Útközben már nagyon éhesek vagyunk, úgyhogy Marthában megállunk egy-egy dakosra és narancslére. Többet nem eszünk, mert nem akarunk túl későn hazaérni, meg úgy tervezzük, hogy ma is az öregnél vacsorázunk. Így is lesz, ő a szokásos módon fogad minket. Birkahúst, egy kockákra vágott spenótos tésztafélét (olyan, mint a mi almás piténk, csak spenót van benne :) ) és muszakát eszünk. A raki meg a sütemény mellé most már a bort is ráadásként kapjuk, úgyhogy nagyon jó hangulatban búcsúzunk az öregtől.