12. nap: Gortis, Agia Triada, Festos, Kalamaki (150 km)

Ma reggel megint hosszabban készülődünk, mert újabb kétnapos körútra indulunk. Utunk Ierapetra után a hegyekbe vezet fel, majd a Meszarai-síkságon folytatódik. A változatosság kedvéért a táj itt sem csúf... A fennsík felett ragadozómadarak köröznek.
Meszarai-síkság felé
Útközben látunk egy tavernát, ahonnan jó a kilátás, de sajnos zárva van. Protoria falunál valahogy sikerül lekeverednünk a főútról, és Charakasban kötünk ki, de némi korrekció után visszatalálunk a helyes útra. Itt ezen a szakaszon egyébként jól járhatók az utak, mert nem hegyi szerpentinekről van szó, úgyhogy elég jól lehet haladni.

Gortisnál már az út két oldalán vannak különféle romok, de a leginkább érdeklődésre számot tartó dolgokat kicsit előrébb, a bekerített részen lehet látni. Itt nemcsak minószi romok vannak, hanem más korokból származó töredékek is. A római időszakban provinciai székhely volt a település. Híresek az i.e. V. századból származó kőtáblák, amelyekre a különféle jogsértésekre vonatkozó gortüni törvények vannak felvésve, ezek be vannak építve a falba, úgyhogy én először jól el is megyek mellettük, mert ki tudja miért, valami különálló kőtáblákat képzeltem el. :) Még váltakozik rajtuk a balról-jobbra és a jobbról-balra írás, ami egy átmeneti időszakra volt jellemző, mielőtt végleg a balról jobbra írásnál maradtunk.
Gortüni kőtábla
A bejárathoz közelebb áll a VI. századból származó Agios Titos bazilika, amit Kréta első püspökének szenteltek. Ez tényleg áll, mert nemcsak az alaprajza maradt meg, mint a minószi romoknak, hanem a templom egész hátsó része, úgyhogy ez már egész jól megjelenik az ember lelki szemei előtt, hogy milyen lehetett annak idején.
Agios Titos bazilika, Gortis
Miután kijövünk a bekerített részről, átmegyünk a másik oldalra, és csak úgy találomra elkezdünk baktatni a mindenfelé szétszórt kövek között, de ez nem valami nagy élmény, mert az egész eléggé elhanyagolt és tele van kecskebogyóval... Úgyhogy ezt nemsokára megunjuk, és visszajövünk a bejárathoz, ahol beszerzem a nélkülözhetetlen „The most beautiful beaches in Crete” című művet, ami azt ígéri, hogy mindenféle eldugott kis strandokra kalauzolja el az olvasót. Utána visszaülünk az autóba, és visszagurulunk addig a tábláig, ami az Apollón-templomot meg az egyiptomi istenek templomát jelzi az út mentén.

Itt leparkolunk, besétálunk az ösvényen, és megnézzük a II. századból származó templomok romjait és a Praetoriumot, ami az útikönyv szerint a "provincia kormányzójának egykori rezidenciája". Még jó, hogy nálam van a könyv, mert magamtól erre sosem jönnék rá. A könyv egyébként sok helyen jól jön: gyakorlatilag Knossoson - ahol sok magyarázó tábla van - és Festoson meg Agia Triadán kívül - ahol meg a jegy mellé adnak tájékoztatót -, nem viszik túlzásba az információszolgáltatást, hanem csak úgy sétálgat az ember a romok között, és vagy tudja, hogy mit lát, vagy nem. Ha nem lelkes régész, akkor többnyire az utóbbi. :)

Gortis után Agia Triada következik. (Azért előbb ez, és csak utána Festos, mert amíg ez fél ötkor zár, Festos nyitva van fél nyolcig. Ebben egyébként nem látok túl sok logikát, mert Gortis is kb. este hétig van nyitva, így az ember joggal gondolhatja, hogy akkor ennek a harmadiknak is hasonló a nyitvatartása... Valószínűleg azok sem láttak, akik fél öt előtt öt perccel indultak az Agia Triada felé, találkozunk egy pár kocsival visszafelé jövet...) Itt egy kisebb minószi palota található, mellette egy kis településsel és az agórával. Mivel elég fényűző tárgyakat találtak itt, arra következtetnek, hogy királyi rezidencia lehetett.
Séta az agórán (Agia Triada)
A minószi romokon kívül van még itt egy helyes kis kápolna is a XIV. századból.
Agia Triada Agia Triada

Végül visszaindulunk Festos felé. Itt az önkiszolgáló bolt melletti teraszon bárki leülhet, és akár a saját elemózsiáját is elfogyaszthatja. A kilátás innét gyönyörű a környező Meszarai-síkságra és az Ida-hegyre. Bármerre néz az ember itt is, és aztán bent a romok között is, a környező földeket, ligeteket, hegyeket látja.
Festos Festos Festos Festos
Festos egyébként Knossos után a második legfontosabb minószi palotaváros. A palota hasonló alaprajzú a knossosihoz, de itt igen kevés freskót találtak, az útikönyv szerint leginkább fehér gipsz borította a falakat. Itt nincsenek rekonstruált részletek sem.
Festos Festos

Mai szállásunk színhelyéül Kalamakit néztem ki, ez a kis tengerparti falu mindössze 5 km-re van Festostól, úgyhogy hamar odaérünk. Útközben leszállítunk három helyi stoppos srácot is. :) A faluba beérve elgurulunk a parthoz, jó lenne valami tengerközeli szállást találni. Első próbálkozásunk rögtön be is jön: távolabb a tavernás részektől szomszédos épületek nélkül egyedül áll egy hotel a homokos part mellett, ide megyek be érdeklődni. Nagyon-nagyon kedves fiatal lány a recepiós, megnézi, hogy van-e üres szobájuk, kettőt is talál, és nagyon készségesen felvisz és megmutatja mind a kettőt. Mondja közben, hogy nyugodtan gondolkodjunk rajta, az sem baj, ha nem akarjuk kivenni mégsem, de ha aztán meggondoljuk magunkat, akkor később is nyugodtan visszajöhetünk. De nem teketóriázunk sokat, kivesszük az egyik szobát, amihez reggeli is jár. Mikor mondom a lánynak, hogy reggel valószínűleg korán indulunk majd tovább, akkor azt javasolja, hogy ebben az esetben most adjunk 10 euróval kevesebbet, és majd ha esetleg úgy látjuk holnap, hogy mégis kérünk reggelit, akkor befizetjük a különbözetet. (Mert közben rögtön ki is fizetjük a szobát, reggel már nem szeretnék ezzel bíbelődni.) Le vagyunk nyűgözve az egész hozzáállástól, a szobakulcs mellé még egy kis szuvenírt is kapunk (egy kis kerámia díszdobozkát), aztán felhurcolkodunk, majd irány a part!
Kalamaki Kalamaki Kalamaki Kalamaki Kalamaki
A strand több, mint remek! Jó nagy, igazi finomhomokos, a víz fantasztikus. A vízbemenetelnél itt is vannak ugyan nagy, lapos kövek, de szerencsére nem olyanok, mint Chrissin: nem csúszósak, göcsörtösek és élesek, hanem inkább tompa, „matt” felületűek, és úgy nyúlnak be a vízbe, mintha valami kis stégecske lenne, szóval stabilan besétál rajta pár lépést az ember, és már csobbanhat is. És még egy bónusz meglepetés: a naplemente szenzációs!
Kalamaki Kalamaki Kalamaki Kalamaki Kalamaki Kalamaki

Este elmegyünk a tavernasorra vacsorázni. Előtte a recepciós leányzótól kérünk tippet, aki elmondja, hogy a szállodatulajdonos nagybátyjának a tavernáját szokták ajánlani, de sétáljunk el arra, nézzük meg, hogy a hangulata tetszik-e nekünk, és ha mégsem, akkor nyugodtan beülhetünk akármelyik másikba is, mindenhol jól főznek, nem fogunk csalódni. Ez a válasz megint nagyon szimpatikus, javasol is valamit, de mégis ránk bízza a döntést, és nem akar mindenáron az ő érdekeltségükbe tartozó helyre beterelni.

Tényleg végigbandukolunk a parton, az ajánlott helyen jó nagy a nyüzsgés, és egyetlen üres asztal sincsen. Vannak olyan helyek, ahol meg alig vannak egy páran. Lehet, hogy tényleg ennyire jó ez a hely vagy pedig minden vendéget ideirányítanak? :) Mindenesetre amikor visszafelé sétálunk, pont felszabadul egy asztal, amit gyorsan el is foglalunk. Itt kóstolom meg először a dakost, ami az egyik kedvelt (elő)ételem lesz ezután. Ez annyiból áll, hogy az árpából készült kétszersültre olívaolajas, paradicsomos és néhol még fetás feltétet tesznek. Egyszerű, de nagyon ízletes.

Ezek után a vacsora fő része souvlaki és stifado, ami mennyei: hagymás-paradicsomos szószos hús remek fűszerezéssel. (Később veszünk is ilyen fűszerkeveréket, de akkor sem tudom megfejteni, hogy mitől van olyan jó íze, de talán a fahéjtól olyan különleges. (?) Merthogy az összetevői a következők: petrezselyem, hagyma, bors, babérlevél, szegfűbors, fahéj, paradicsom.) Végül kapunk ráadás süteményeket is, úgyhogy degeszre tömött hassal baktatunk vissza a hotelbe. :)