11. nap: Ierapetra, Chrissi (22 km)

Ma újra ráérősen kelünk útra Ierapetra felé. A libanonicédrus-ligetéről és fehérhomokos partjáról híres Chrissi szigetére szeretnénk menni, amely Ierapetrától 8 km-re van, de csak a fél egykor induló járattal, addig még van bőven időnk. Ahogy a kikötőhöz közeledünk, már az autó ablakán behajol egy ember jegyeket kínálgatva, de egyébként sem kell nagy keresésbe fogni, mert az egész város hatalmas „Chrissi tickets” feliratú transzparensekkel van tele.

A parton, ahol a hajóra fel kell szállni, van egy információs bódé, de ott nem lehet jegyet kapni, csak ezeknél az ügynökségeknél. (Néhol láttam kiírva „best prices” feliratokat is, de ezt nem tudtam mire vélni, mert egységár van, ami a kikötőben ki is van írva, úgyhogy feltételezhetően mindenki egy áron adja a jegyeket.) De ha valakinek mégsincs kedve, akkor nem muszáj még az előreváltott jegy sem, a hajón beszálláskor is meg lehet venni - igaz, hogy akinek már van jegye, az előbb szállhat be.

Miután a jegy ilyen módon hamar megvan, elsétálunk a tavernasor másik végén lévő pici 1212-ben épült erődhöz (Kales), bemegyünk, az egyik helyiségben egy íróasztal mögött ül egy hölgy, de csak int, hogy nem kell fizetni, nincs belépődíj. Érdekes, hogy akkor vajon minek ül ott, mert az üres falak között sok őriznivaló nincsen. Látnivaló sem igazán, az erődökre jellemző „csipkés” falak adnak hangulatot az épületnek.
Kales, Ierapetra Kales, Ierapetra
Sétálás közben látjuk a napóleoni tartózkodásról nevezetes ház felé invitáló táblát, de nem kerülünk arra. (Ezzel nagyjából fel is soroltam Ierapetra nevezetességeit. Van még ezenkívül egy-két templomocska, és természetesen régészeti gyűjtemény is, de nagyjából egyet kell értenem az útikönyvvel, amely „gazdagsága ellenére is jellegtelen városnak” titulálja a délkeleti partok falvai közt gazdasági-infrastrukturális központként álló települést.
Ierapetra Ierapetra Ierapetra Ierapetra

Visszamegyünk a kocsihoz, magunkhoz vesszük a holminkat, és beülünk a hajó indulási pontjához legközelebbi vendéglátó egységbe meginni egy narancslevet, amíg meg nem látjuk a közeledő hajót. (Sokszor ittunk „fresh orange” névre hallgató frissen facsart narancslevet, a nagy melegben általában ez esett a legjobban, igaz, nem a legolcsóbb üdítő, és ahol alacsonyabb volt az ára, ott előfordult, hogy vagy kisebb adagot adtak vagy vizezték…)
Chrissiről érkező hajó
Mivel hamar sikerül beszállnunk, még le tudunk ülni a hátsó nyitott fedélzeten, ahol székek és asztalok vannak. A beszállás kicsit sokáig tart, de aztán nemsokára elindulunk a sziget felé. Útközben csak a tengernyi :) sötétkék vizet látni, teljesen más a színe, mint a partközeli sekély részeken. Kiszállásnál megvárjuk, míg a tömeg nagy része elstartol, addig nézgelődünk a hajóról, majd utána mi is kászálódunk.
Chrissi
Ahol a hajó kiköt, rögtön van egy taverna, páran be is iktatják első állomásnak, de a többség megy tovább a táblákkal jelzett ösvényen a sziget túloldala felé. Ahogy az út végefelé meglátjuk a felbukkanó türkizkék vizet, elkezdjük érezni a hely varázsát és rögtön tudjuk, hogy jól döntöttünk, amikor bevettük az útitervünkbe ezt a csodálatos szigetet, ami egyébként elvileg egy érintetlen természetvédelmi terület.
Chrissi Chrissi Chrissi
Azért csak elvileg, mert a tiltó táblákon ugyan sok minden ki van írva, hogy mit nem szabad csinálni, de azért mégis rengeteg sátorozót látni mindenfelé, és a „Golden beach”-re érve sem azt várná az ember egy „érintetlen természet” szlogennel futó helyen, hogy a gyönyörű parton egy zenétől hangos bár fogadja... Elmegyünk a csendesebb végek felé. Szerencsére a part elég nagy (meg a sziget is, a hajókirándulás ideje csak egy kis ízelítőre elég belőle, úgyhogy azért megértem én az itt sátorozókat is - jó lehet, amikor már a hajók elmennek a népekkel, és övék marad az egész hely ;).

Oolvastam előzetesen arról, hogy a bejutás a vízbe a csúszós, lapos kövek miatt nehézkes, így nem lepődöm meg túlzottan, amikor kicsit botladozósan tudunk csak befelé haladni. Sajnos ez a hely negatívuma, hogy pont azon a keskeny sávon, ahol a víz bokáig-térdig ér, vannak ezek a fránya kövek. De ha ezen a szakaszon túljutunk, akkor beljebb már sima homokos a talaj újra, a víz pedig csodálatos. Beljebb úszva a mélyebb vízben vannak köves-növényes részek, ahol lehet látni néhány halacskát. Később - már a szárazföldön - felfedezőútra indulok.
Chrissi

Tőlünk jobbra már nincs senki a parton, itt egy kövesebb-sziklásabb rész kezdődik, ami már nem alkalmas strandolásra, erre veszem az irányt. Ezen a szakaszon nyugalom van, csak a tenger hullámzik, nem tudok betelni a szépségével. Lépkedek a köveken, a kövek között, a mélyedésekben látom összegyűlve a tengeri sót. Sok helyen látni azt is, hogyan lesz a partravetett nagy kagylóhéjakból kő: "kőben a megkövesült csigaház..." – mormolom magamban és elmosolyodok, most valahogy nagyon jól érzem magam itt és így…
Chrissi
Megpróbálok olyan kagylót keresni, ami még annyira nem vált kővé, jópofa lenne még az eggyel korábbi stádiumban látni, gondolom, csak van valami átmenet a partravetett és a kővé dermedt állapot között. Nem találok ilyet, de sebaj, megyek tovább a parton. Itt nemcsak homokos, hanem kavicsos részek is vannak már, aztán a kavics világos gyöngyházszínűre változik, és akkor lenézek, és közelebbről látom, hogy nem kavicson, hanem apró kis kagyló- és csigahéjakon taposok! :) Nahát, más helyeken az ember a kavicsok közül bogarássza ki a kagylókat, itt meg pont fordítva van: a kagylók között látni elvétve egy-egy kavicsszemet! :) Nagyon tetszik a felfedezés! :)
Chrissi
Még jobban fellelkesülök, amikor találok egy nagyobb lila színű csigaházat is. (Később, talán már itthon olvastam a sziget gazdag élővilágáról és természeti kincseiről, ahol ezeket a dolgokat mind megemlítik, de akkor és ott nagyon jó volt, hogy mintegy „meglepetésként” kaptam mindezt a fehér homok, a türkizkék víz, a zöld cédrusok mellé.) A parti bogarászás után továbbmegyek a homokban az ösvényen, és egyszercsak az út mellett ott áll egy tavernaszerűség(?), ahol szemmel láthatóan a szigeten sátorozók töltik az időt. Továbbmegyek fel egy kisebb dombra, bokrok és kövek között, a lábam elől mindenhol gyíkok futkároznak szét. Fentről körülnézek, nagyon messzire nem látni el, mert nem túl magas a domb, de kicsit körbe lehet bámészkodni, hogy milyen is a szigetnek ez a része, és lehet nézni megint csak a tengert és a szemben lévő távoli hegyeket.
Chrissi Chrissi Chrissi

Ötkor az első turnus utasai elmennek, a lélekszám hirtelen megcsappan (ők mintha egy nagyobb hajóval lettek volna, de ebben nem vagyok biztos). A napernyők is felszabadulnak, már csak egy-egy ember fekszik elvétve alattuk. Előkerül néhány nudista is, akik az üresen maradt ágyak-ernyők közül párat birtokba vesznek, szemmel láthatóan nem nagyon zavartatják magukat amiatt, hogy azért még maradtunk jópáran az „egynapos” turisták közül. De már nekünk sem sok időnk van, úgyhogy még egy utolsó nagy úszással kezdünk búcsúzkodni a szigettől.

Ezután már hazamegyünk, és úgy döntünk, hogy ma este megint az öregnél vacsorázunk, akinél első nap. Ő már megismer minket, messziről széles mosollyal üdvözül, aztán indul is be a konyhába, mi a nyomában. Az asszony ma sajtos tekercset, valami lencseleves-szerűséget „from my garden” :) és muszakát főzött. Ezután az ételsor után pedig kadaifi az ajándék sütemény. :)