10. nap: Vai, Psili Ammos beach, Chiona beach, Rousolakos, Itanos beach, Sitia (202 km)

Elveim ellenére ma is korán kelünk :), mert hamar szeretnénk odaérni Vaira, a híres pálmafás strandra. Most is csinálunk néhány szendvicset, majd elindulunk. Vegyes érzelmekkel közelítünk, mert hallottunk róla jót is, rosszat is. A parkolási helyzet ugyanaz, mint tegnap Knossosban: a parkoló még jóformán üres és az út mentén is bőven van hely megállni.
Vai
A strand pedig várakozásainkat felülmúlóan kellemes hely! A pálmafák alatt nagyon hangulatos heverészni, és milyen jó hűvös van!
Vai
Utána felfedezőútra indulok. Először felmegyek a kis kilátóba, ahonnan belátni az egész strandot, majd nem fordulok vissza, hanem megyek tovább át a kis sziklás hegyen.
Psili Ammos beach (Vai)
Persze megint a netes kutakodás nyomán feltámadt kíváncsiság hajt: azt olvastam, hogy déli irányban kb. 10 perces sétával elérhető a Psili Ammos beach, ami egy nyugodt, védett kis strand, nagyon finom aranyhomokkal és türkizkék vízzel.
Psili Ammos beach (Vai)
A hegyen túl valóban van egy kis strand, de mivel nem tűnt 10 percnek, hogy odaérjek, nem vagyok benne biztos, hogy ez az a strand-e, amit keresek. Főleg, hogy a körülötte lévő lankás lejtők és a part finomhomokosak ugyan, de közvetlenül a víznél már inkább aprókavicsos rész van. (Igaz, az eddigi leírások és a valóság közötti különbségből kiindulva ez simán belefér.) De nem töprengek tovább azon a kérdésen, hogy vajon hogy hívják a strandot, végülis mindegy, mert ragyogó hely és nincs itt rajtam kívül senki, úgyhogy nem teketóriázok sokat, hanem csobbanok egyet a gyönyörűséges kristálytiszta vízben.
Psili Ammos beach (Vai)
Mikor kijövök, akkorra már érkeznek mások is, akik szintén a pálmafás nagy strandról jöttek át, úgyhogy nem is zavarom őket :), inkább elindulok még egy kicsit dél felé a homokos lejtőn, de elég nehéz menni rajta, jó forró a homok, és fentebb érve nem látom, hogy egyhamar újabb öblök következnének, úgyhogy inkább visszamegyek a főstrandra.

A part itt sima homokos, ez is nagyon jó a strandban, beljebb pedig a sziklák körül meg a kövek között lehet látni halakat. Nem sokkal dél előtt körbejár egy srác a parton, mindenkinek felteszi a kérdést, hogy „How many sunbeds?”, majd beszedi a napágyakért járó pénzt.

Ekkor már kezdenek igen sokan lenni, letelepszik a közelünkbe egy elég hangos társaság is, úgyhogy elhatározzuk, hogy ideje továbbállnunk. Először a kissé távolabb eső Chiona beachre gurulunk át, mert az útikönyv és a netes források is azt állítják, hogy az itt lévő halvendéglők egész Krétán híresek a friss halból készített ételeikről, és már kezdünk megéhezni.
Chiona beach
Ez a strand egyébként egy kicsit csalódás, mert a neten látott képhez viszonyítva a valóság nem olyan festői, úgyhogy itt nem is fürdünk, hanem rögtön célbe vesszük az egyik haltavernát, mégpedig azt, amelyik a parttól kicsit beljebb van. Bemegyünk, leülünk, fiatal fiú jön hozzánk és kérdezi, hogy mit szeretnénk enni, halat vagy esetleg disznóhúst. Rávágjuk, hogy természetesen halat, erre bevisz minket hátra a konyharészre, ahol egy idősebb férfi nagy fiókos, jéggel teli hűtőládákat nyitogat, és mondja, hogy válasszunk a halak közül. Persze tanácstalanok vagyunk, de ő gyakorlottan rákérdez, hogy fish soupot vagy grillezett halat szeretnénk-e enni. Mivel mindent szeretünk kipróbálni, először itt is bepróbálkozunk azzal a módszerrel, amit ilyen esetben szoktunk, hogy mindkettőből egy-egy adagot (vagy többfajta étel esetén vegyestálat kérünk – mindenből egy kicsit), de azt mondja, hogy fish soupot csak minimum két főre tudnak csinálni. Mivel így választani kell, a fish soup mellett döntünk, mert olvasmányaim emléke szerint nem szabad elmulasztani a helyi „kakavia” vagy „bouillabesse” néven futó hallevest, és amúgyis kíváncsiak vagyunk, hogy az általunk ismert magyaros halászléhez képest ez vajon milyen lesz. Ezután a férfi kiválaszt nekünk két halat, egy piros meg egy szürke színűt, rádobja a mérlegre, majd berakja egy tálba és egy kisfiú már szalad is ki vele az udvarra egy másik férfihoz, aki ott kint mepucolja a halainkat. A taverna szemmel láthatóan családi vállalkozásban működik, a nagyobb gyerekek pincérkednek, a kisfiúk szaladnak ki-be a halakkal, a felnőttek pedig a konyhán vannak, illetve kint az udvaron a halat pucolják és grillezik. Az teljesen biztos, hogy minden extra friss, az étel gyakorlatilag a szemünk láttára készül el.

És hogy milyen ez a híres fish soup? Hát a magyar halpaprikáshoz szokott gyomornak elsőre több, mint szokatlan ízű: egy fehéres-sárgás színű, citromos-lime-os ízesítésű levest kapunk, majd hozzák mellé külön tányéron a benne megfőtt halat is néhány szem krumplival körbevéve. Az első óvatos kóstolgatások után rákapunk az ízére és eltüntetjük az utolsó falatig, de azért a legkedvencebb ételeink közé nem tudja belopni magát. Főleg, amikor a végén kihozzák a számlát is: mindennel együtt 50 EUR-t fizetünk, ez a két hét alatt a legdrágább ebédünk. Viszont az igaz, hogy eddig bárhol jártunk, az étlapokon szereplő friss hal mindenhol a legdrágább tétel volt, úgyhogy nincs min csodálkozni.
Chiona beach

A halebéd után elindulunk vissza Vai felé, közben megkeressük a térképen a strandtól nem messze jelzett Rousolakos nevű ásatási helyre vivő leágazást, és a földúton elmegyünk a jelzett irányba. Meg is érkezünk a tengerparton lévő romokhoz, majd miután végigsétálunk köztük, rájövünk, hogy ugyanoda sikerült visszajutnunk, ahonnan elindultunk: a régészeti lelőhely a Chiona beach déli végében van, amíg a halaink főttek, nyugodtan megnézhettük volna őket, ráadásul teljesen fölösleges volt ezen a földúton visszaporoszkálnunk. Így visszafelé már újból a rendes úton megyünk, és célbavesszük a Vaitól kb. 3 km-re lévő Itanost, ahol szintén egymás mellett van egy ásatási helyszín és néhány jó kis strand. Egészen pontosan három strand, az északi, a középső és a déli, a déli mellett pedig van egy kis domb az ókori minószi romokkal, és egy másik egy bizánci bazilika romjaival.
Itanos, southern beach
A minószi köveknél sétálunk egy kicsit, de a másik dombra már nem megyünk fel, pedig állítólag a kilátás miatt is megéri, de én már nagyon szeretnék inkább a vízben lenni, úgyhogy megcélozzuk az északi strandot, amiről azt írták, hogy úszáshoz az a legjobb a három közül. Ehhez egy kisebb dombon kell átsétálni, és már fel is tárul előttünk a remek kis homokos part, a déli oldalán néhány festői sziklával.
Itanos, northern beach
Üresnek éppen nem mondható, de azért a létszám még teljesen korrekt.
Itanos, northern beach Itanos, northern beach Itanos, northern beach

Ma esti célpontunk Sitia, amely hazafelé úgyis útbaesik; reménykedem benne, hogy ez jobban tetszik majd, mint Agios Nikolaos.
Sitia
Reményeim meghallgatásra találnak: Sitia helyes kisváros, nyugodtabb, emberléptékűbb, kevesebb turistával és több göröggel, összességében jóval kevesebb emberrel; bár a parti sétányon kívül más helyre nem megyünk a városban, de ha itt nincs egymást taposó embertömeg, akkor máshol valószínűleg még ennyire sem.
Sitia Sitia Sitia
Végigbandukolunk a kikötőig, aztán elindulunk visszafelé, közben nézegetjük a tavernákat, hogy melyikben vacsorázzunk. Valami édességre vágyom, mert amióta itt vagyunk Krétán, nem nagyon ettem ilyesmit (pedig itthon nagyon édesszájú vagyok), és most valahogy nagyon kívánom, főleg az utóbbi napok falusi tavernái után, ahol tényleg meg lehet kóstolni a finom helyi ételeket, de a desszert fogalma gyakorlatilag nem létezik, max. egy kis görögdinnyét lehet kikönyörögni. Úgyhogy a mai estén bojkottálom a krétai konyhát, és csak olyan helyre vagyok hajlandó beülni, ahol rendes választék van édességekből. :) A kikötő az erre pont megfelelő hely, úgyhogy az egyik helyet ki is választjuk, ahol citromos nyulat, görög salátát - és csokis palacsintát fogyasztunk. :)
Sitia
Körülöttünk sok a görög család, akik esti kiruccanásképpen jöttek vacsorázni, mindenki szépen öltözve, a nőket parfümillat lengi körül, amolyan igazi vacsorázóhelyhez illő hangulat van, körbevesznek a sötét tenger és a kikötői fények – idilli.
Sitia