9. nap: Knossos, Malia, Lato, Agia Fotia (268 km)

A nyaralás alatt ma fordul elő először, hogy nem magunktól ébredünk fel, hanem az előző este beállított telefon hangjára. (Nem szeretek ilyenkor minden nap hajnalban kelni csak azért, hogy még egy programot be tudjunk préselni a napba – a nyaralás alatt szeretem kipihenni magam, az alváshiányt az év többi napján amúgy is bőven fel szoktam halmozni… :S) Knossosba megyünk, ami nem itt van a szomszédban, és jó lenne korán odaérni, még a várhatóan nagy tömeg előtt.

Csinálok néhány szendvicset, és útnak indulunk. Fél órával a nyitás után érkezünk, megnyugodva tapasztaljuk, hogy még nincsenek sokan. Közvetlenül a bejáratnál parkolunk – ami feltételezem, hogy napközben már nem ilyen könnyű, mert idefelé jövet láttunk pár nagy parkolót, gondolom, később mind megtelik kocsikkal meg buszokkal. Mielőtt bemegyünk, megeszünk egy-egy szendvicset, aztán itt megint elkövetjük azt a hibát, hogy vizet nem viszünk magunkkal.
Knossos
Mire bejárjuk a mintegy 3700 évvel ezelőtt épült minószi palota romjainak minden zegét-zugát, észrevétlenül eltelik vagy két óra. Jók a magyarázó táblák, az embernek van némi elképzelése arról, hogy mit is lát, bár azt sosem felejtik el megjegyezni, hogy ezt csak a feltárást végző régész, Sir Arthur Evans gondolta így vagy úgy. A sokat szidott rekonstruált palotarészek is sok esetben az ő képzeletének szüleményei, de mégis adnak valami támpontot arra vonatkozóan a népeknek, hogy a maga idejében hogy nézhetett ki az épület, viszont azt elhiszem, hogy a régészek körében abszolút nem népszerű ez a kevéssé tudományos megoldás. A falak romjain kívül láthatjuk az itt talált freskók másolatait, és sok óriás pithoszt, amelyek a folyékony és szemes élelmiszerek tárolására használt hatalmas kerámiakorsók.
Knossos

A terv szerint eredetileg Knossos után Heraklionba mentünk volna, de aztán megbeszéltük, hogy Herakliont az utolsó napra hagyjuk, a repülő úgyis csak este indul, addig bőven lesz időnk mászkálni a fővárosban, ahol amúgy is úgy hírlik, hogy nincs túl sok látnivaló. Most inkább a tegnap kimaradt ókori Lato érdekel, amiről már tudjuk, hogy csak délután háromig van nyitva, úgyhogy elindulunk a New Roadon visszafelé Agios Nikolaos irányába.
Pithosz Maliában
Az időbe még az is belefér, hogy megálljunk Maliánál, és megnézzük az ottani feltárást is. Ez egy jóval kisebb minószi palotamaradvány, itt is van néhány pithosz, valamint egy titokzatos kernosz nevű tárgy, ami egy kőkorong, 34 pici lyukkal. Igazából nem tudják, hogy mire való, az eddigi legvalószínűbb tipp szerint talán áldozati ajándékokat helyeztek a lyukakba.
Kernosz Maliában

Most már egyenesen Lato felé vesszük az irányt, ami az eddigiektől eltérően nem minószi, hanem dór ásatási helyszín. A legfeltűnőbb különbség, hogy itt már szabályos téglalap alakú kövekből történt az építkezés.
Lato
Itt meg kell mászni egy nagyon kis emelkedőt, de bőven megéri nemcsak az ókori város romjai miatt, hanem azért is, mert odafentről nagyon szép a kilátás a környező hegyekre és a messzeségben lévő Mirabello-öbölre.
Lato Lato

Az egész napos romok közötti sétálás után már éhesek és fáradtak vagyunk, úgyhogy visszafelé megállunk Mardatiban a tegnapi tavernánál, hogy most kipróbáljuk azokat a bizonyos hagyományos recept szerint főzött ételeket. A tegnapi fiú megismer minket, mosolyogva üdvözöl, mondjuk neki, hogy na most hozhatja azt az étlapot, mert most ennénk valamit. Kicsit meglepődünk, mikor elmondja, hogy a mai specialitás a babos kecske... úgy látszik, tegnap nem fogyott el...

Én mindenesetre az étlapról választom ki a jól hangzó „kiddling with wild herbs” nevű fogást, mire a pincér gyorsan felvilágosít, hogy ez úgy működik náluk, hogy minden nap egy másik fajta specialitást főznek, és akkor aznap azt lehet kérni; amit én választottam, azt majd egy másik napon lesz. Hát jó, akkor maradok a babos kecskénél. De végül is nem járok rosszul: ez végre finom, a kecskehús sovány és ízletes. Befejezésül úgy gondoljuk, hogy a tegnapról maradt kecske után jólesne a tegnapi gyümölcsöknek is a maradéka, úgyhogy kérünk még egy nagy gyümölcstálat is, amivel most már nem keltünk akkora megbotránkozást.

Evés után hazafelé indulunk: mára már nem tervezünk semmi különös programot, csak egy kis strandolást, mert az valahogy háttérbe szorult az utóbbi napokban és már nagyon hiányzik. A pár faluval Koutsounari mellett lévő Agia Fotia strandját választjuk, ebben is az tetszik, hogy lent a völgyben van egy védett kis öbölben. A partja ennek is kavicsos, mint a környéken a többi strandnak is; a víz alatt pedig fel-feltünedezik néhány kishal.
Agia Fotia
Sötétedéskor elindulunk vissza Koutsounari felé, és ott is lemegyünk még a strandra, de itt már csak néhány szép követ szedek össze a naplementében. Ez is jó még egyébként ezeken a partokon: nagyon szép színű és mintázatú kavicsokat és köveket lehet találni.