8. nap: Mirtos, Kalamafka, Kritsa, Agios Nikolaos (202 km)

Elég későn ébredünk, így a mai napra egy olyan programot választunk ki a papírjaimból, amihez nem kellene már rég úton lennünk. Az első megcélzott falu Mirtos, amiről a fórumon ;) sok jót és szépet hallottam, mint bájos kis halászfalu. Tényleg nem rossz hely, egy keskeny kavicsos tengerparti stranddal és tavernasorral, eggyel feljebb pedig a boltokkal teli főutcával, még feljebb pedig további házakkal. Chora Sfakionhoz hasonlít.
Mirtos Mirtos Mirtos Mirtos Mirtos
Sétálunk kicsit, majd beülünk az egyik tavernába, ahol úgy gondolom, hogy itt az ideje, hogy megkóstoljam a kardhalat. Kicsit tartok tőle, hogy nehogy véletlenül kiderüljön, hogy az első napi rossz ízű halról van szó, de amikor kihozzák, akkor látom, hogy szerencsére nem. Mindazonáltal túl nagy hatást ez sem tesz rám, elég száraz a húsa, engem leginkább a csirkemellre emlékeztet.
Mirtos
Később elindulunk a hegyek felé, Kalamafka irányába. Itt először egy víztározó felett állunk meg, ami nem hangzik túl vadregényesen :), de mégis jól néz ki a pompás tájban a hegyek között a zöld víz.
Víztározó Kalamafka előtt :)
Közeledünk Kalamafkához, az útszélen egy öreg bácsi gyalogol, beinvitáljuk a kocsiba, elfogadja. Nagyon fáradt lehet, nem is tudom, mióta jöhetett már a tűző napon. Nincs beszélgetős kedvében, Kalamafkába érve szólal csak meg, amikor ki akar szállni; kitesszük, és megyünk tovább. A nagyobbfajta hegyi faluban van jópár taverna, sok-sok asztallal, de valószínűleg a sziesztaidő miatt vendég sehol, az utcán sincs senki, minden kihaltnak tűnik. Nem időzünk itt sokáig, megyünk tovább a hegyi úton.

A táj itt sem semmi, kicsit más jellegű, mint a nyugati oldalon volt, de itt is van mit nézni. Egy helyen útmenti tábla hívja fel a figyelmet egy kilátóra, ahonnan egyszerre látható a Krétai- és a Líbiai-tenger is. És tényleg! A sziget legkeskenyebb részén vagyunk, az északi és a déli part közöt a távolság kb. 15-20 km lehet. Fantasztikus panoráma minden irányban, ameddig a szem ellát.
Kalamafka körül a hegyekben

Következő állomásunk, Kritsa felé indulunk. Az előtte lévő faluban, Mardatiban megállunk egy út melletti tavernánál, mert már eléggé kitikkadtunk. Egy görög fiú hozza az étlapot, amelyben családi fotókkal illusztrálva olvashatjuk, hogy a tulajdonos régi, hagyományos receptek ízeit eleveníti fel és kínálja a vendégeknek. Szóban hozzáteszi még azt is, hogy a mai specialitásuk egy babbal készült kecskés étel. Nem hangzik rosszul, de a nagy hőségben nem kívánunk ilyesmit, úgyhogy csak valami gyümölcsöt és joghurtot kérünk. Ezen görögünk kissé meglepődik, de azért nemsokára egy csodálatos gyümölcstálat prezentál.

Ezek után teszünk egy kitérőt az ókori Lato felé, ha már itt vagyunk. De a kitérő tényleg csak kitérő marad, mert a romoknál zárt kapuk fogadnak minket, csak háromig volt nyitva.
Kritsa

Visszamegyünk Kritsába. A nagyon pozitív fórumos vélemények ellenére is kicsit gyanakodva közeledünk, mert az útikönyv megemlíti, hogy hemzseg a buszszámra érkező turistáktól. De igazán kellemeset csalódunk, a falu valóban megérdemli a bájos jelzőt.
Kritsa
Talán azért, mert már estefelé jár az idő, de mindenesetre egyetlen buszt sem látunk, sőt, egyáltalán nincsenek sokan, alig pár turista kószál a kis utcákban. A szőtteseket és egyéb ajándéktárgyakat áruló boltok eladói mosolyogva próbálnak beinvitálni, de nem engedünk a nem túl erős csábításnak, és inkább elindulunk a templom irányába. Még lentről láttuk ugyanis a templomot, és szeretnénk közelebbről is megnézni.
Kritsa
Bolyongunk a szűk utcák között, gyönyörködünk a hangulatos részletekben, van belőlük bőven. A helyiek mindenhol kint ülnek az ajtók előtt, és ahogy elhaladunk előttük, jól megnéznek. Néhányan mosolyognak, de a többség nem, inkább mintha figyelnének. Érdekes az ellentét a szuvenírboltosok mindenáron való kedvességével szemben...
Kritsa Kritsa
A fotóra való utcarészleteken kívül vannak azért nagy szegénységet árasztó helyek is a faluban, gondolom, akik ott laknak, nem szőtteseket árulnak…
Kritsa

Agios Nikolaos olyan közel van, hogy elhatározzuk, beugrunk legalább egy belvárosi sétára. Tudom, hogy van egy belső tava, a Vuliszmeni-tó, úgy gondolom, hogy annak a környékére lenne érdemes menni. Követjük a „Lake” meg „Port” feliratú táblákat, eljutunk a vízpartra a kikötőhöz, leparkolunk. Van itt egy strand, kikötői tavernák, tavat ugyan nem látunk, de elindulunk ezek mentén. Megyünk már egy ideje, megkerülünk egy stadiont, majd egy temető következik, egyre külvárosiasabb a terep...

Nyilván nem jó helyen járunk. Visszabaktatunk a kocsihoz, majd nekivágunk csak úgy találomra a városnak – ezúttal autóval. Így is tévelygünk egy darabig, amíg végül csak sikerül meglátni a tavat. Most már csak parkolóhelyet kellene valahol találni... Persze a belvárosban ez nem könnyű, végül egy építkezésen tudunk megállni egy kisebb vagyonért, a pénzszedő kislány beterel minket a készülő ház földszintjére...
Agios Nikolaos
Lesétálunk a tóhoz, de valahogy nem az igazi. Eleve bosszús vagyok a hosszú tévelygés miatt, de a hely sem olyan, mint amilyenre vágynék. A tó egyik oldalát a gördeszkások uralják, innen arrébbmenekülünk a másik oldalra, ahol a pincérek kb. minden második helyen invitálnak befelé, pedig mindegyik helyen jó sokan vannak már, tele van turistával az egész placc. A tó másik oldalán, hátul van egy kis barátságos rész fákkal és egy picike templomszerűséggel, néhány paddal, ez hangulatos, de túl pici annyi kettesben sétáló párnak, mint amennyien ott vannak, úgyhogy nem időzünk itt sem sokáig. Elindulunk inkább vissza a kocsihoz, útközben veszünk egy cukrászdában fagyit, ami nagyon finom és jó sok, úgyhogy azt azért nem mondhatjuk, hogy keserű szájízzel távozunk. :)
Agios Nikolaos