7. nap: Kournas-tó, Moni Arkadiou, Moni Arseniou, Koutsounari (291 km)

A mai nap az átköltözés jegyében telik: a sziget északnyugati részéből a délkeletibe hurcolkodunk át. Persze azért közben szakítunk időt néhány útbaeső látnivaló megtekintésére is. Reggelizni pl. a Kournas-tónál szeretnénk, úgyhogy miután mindent bepakolunk a kocsiba és búcsút mondunk Kalivesnek, elindulunk arrafelé.

Mikor odaérünk, nem le, a tóparthoz megyünk, hanem elindulunk mellette felfelé, a hasonló nevű falu irányába - persze megint egy netes tipp alapján. A tóra néző tavernák közül a legfelső a cseppet sem krétaias „Empire Bar” nevet viseli, úgyhogy ennek alapján biztos, hogy magamtól eszembe sem jutna beülni, viszont a kilátás pazar, nagyon kényelmes fotelek vannak, kellemes halk zene szól, jólesően fúj a szél, úgyhogy minden adott ahhoz, hogy kényelmesen elnyújtózva jó hosszú ideig heverésszünk. Szemmel láthatóan mások is azt teszik, egy-egy frappét szürcsölgetve nézik a gyönyörűséges tavat.
Kournas-tó Kournas-tó
Mi azért eszünk valami komolyabbat is, lévén már ebédidőhöz közeledünk. Cserépedényben hozzák a saganaki-félét, ami húsétel valamiféle paradicsomos szószban.

A táj meseszép, órákig el tudnám nézni. A háttérben hegyek, alattunk a tükörsima tó, amelynek látványosságát többek között az adja, hogy olyan élesen különválik a szélein a sekélyebb vízek világos zöldeskékje a közepén lévő sötétkéktől, a tó mögött pedig egy keskeny földsáv után már látszik a tenger megint másfajta kékje. A tóban amúgy fürdenek, vízibicikliznek, kajakoznak stb., biztos nagyon jó lehet, mert a víze ugyanolyan kristálytiszta, mint a tengeré, csak nem sós, hanem édes.

Moni Arkadiou
A következő kitérőt a Moni Arkadiou felé tesszük. Ez is egy nagyon szép kolostor, vetekszik az első napival, az Akrotiri-félszigeten lévő Agia Triadával. Ugyanaz a hangulat fogad odabent, a különbség csak annyi, hogy ez nagyobb és itt több a látogató.
Moni Arkadiou
Középen a gyönyörű velencei barokk templom, körülette pedig az egyéb helyiségek a sok virággal és más növénnyel, hangulatos boltívekkel, sarkokkal, lustálkodó macskákkal.
Moni Arkadiou
A többi krétai kolostorhoz hasonlóan a történeti visszaemlékezésekben itt is kiemelt szerepet kap a török elleni harc: az itteni szerzetesek és a környékbeli lakosok úgy váltak hősökké, hogy a török túlerőnek nem adták meg magukat, hanem felrobbantották a lőporraktárat, amely támadókat és támadottakat egyaránt elpusztított, az egyetlen túlélő egy kislány volt.
Moni Arkadiou
A New Road felé haladva észreveszünk még egy közeli kolostort (Moni Arseniou) jelző táblát, úgyhogy elkerülünk arra is. Itt nincs belépőjegy, sőt, egyáltalán senki sem, ha nem lennének az udvaron láthatóak egy éppen folyó felújítás jelei, akkor azt hinnénk, hogy lakatlan helyre tévedtünk. Az épület bár nem tűnik újnak, mégis modernebb az eddig látottaknál, nem az a patinás vagy bájos fajta. A templom ajtaja félig nyitva, bemegyünk. Itt lehet néhány belső képet is csinálni, mert nincs kint tiltó tábla és nem is zavarunk vele senkit.
Moni Arseniou
A kolostorok után most már egyenesen Koutsounari felé vesszük az irányt, mert hosszú út áll még előttünk, és szeretnénk még sötétedés előtt megtalálni a szállást. Itt sincs címünk, csak egy e-mailes útbaigazítás és egy kép a bejáratról, amit direkt azért nyomtattam ki, hogy legyen miről felismerni az apartmant.

Már szürkül, amikor megérkezünk a faluba, próbálok az e-mail szerint navigálni, de elsőre itt is kénytelenek vagyunk visszafordulni a falu végét jelző táblánál. Vissza a főútra, kezdjük újra: másodszorra sikerül is megtalálni a fotón lévő kaput. Viszont nem úgy tűnik, mintha nagyon várnának minket, mert egy lélek sincs sehol. Bemegyünk a szomszédba, szerencsére az ottani férfi nagyon kedves, felhívja telefonon a tulajt, majd miután megbeszéli vele a dolgot, átkísér minket, és megmutatja az apartmant. Elsőre nem nagyon vagyok elragadtatva tőle, mert nekem túl „görögös”: mivel földszinti apartman, a terasz gyakorlatilag az utcán van. Nekem azért ennél jóval több privát szférára van szükségem, nem szeretem mindenki szeme láttára az utcán élni az életemet. :)

Mindenesetre behurcolkodunk, és mivel már farkaséhesek vagyunk, átmegyünk a pár házzal arrébb lévő tavernába. Itt egy mosolygós kisöreg jön elő széles vigyorral, és egyből a konyhába invitál minket, ahol a felesége áll a tűzhelynél; elmagyarázza, hogy a felesége főz, és sorba emelgeti a fazekak fedelét, húzkodja ki a tepsiket, és közben mondja, hogy mi micsoda. Kérünk az itt tekercs formában megsütött spenótos pitéből, a zöldséglevesből („from my garden”- mondja az öreg :) ), és még valamilyen sült húst tésztával. Mindehhez helyi bort ajánl, aminek nem állunk ellent, most van először úgy, hogy evés után nem kell hazavezetnünk. A rakit kérés nélkül hozza, úgyhogy azzal kezdünk. Miután degeszre esszük magunkat, hoz még két ajándék csokoládét is. Én még vágynék valami további desszertre, de nem nagyon van ilyesmije, úgyhogy kiegyezünk némi dinnyében és fagyiban. Erős a gyanúm, hogy a családi éléstárat rövidítjük meg ezzel a húzással. :)