6. nap: Chania, balosi lagúna, Falassarna

Eredetileg mára a balosi lagúnát terveztem, és mivel eleinte a hajókirándulásos verziót fontolgattam, más programot nem gondoltam mellé. Most viszont már inkább arra hajlok, hogy a szörnyű földútról szóló beszámolók ellenére mégis inkább kocsival menjünk Balosra, végül is az elmúlt napokban már vezettünk mindenféle szakadékos földúton, annál sokkal rosszabb már csak nem lehet! Ráadásul az emberekkel telezsúfolt óriási hajó képe még mindig itt lebeg lelki szemeim előtt, Chaniát is szeretném látni, úgyhogy a döntés könnyű: irány Chania, és délután pedig Balos - kocsival!
Chania, piac

Chaniában először irány a piac! Az útikönyv szerint az itt működő kifőzdék, tavernák bármelyikében bátran lehet enni, mert minden nap frissen főznek, finomat és olcsón. Ráadásul itt olyan ételeket is kapni, amelyek a szokásos tavernakínálatban nincsenek benne, bár őszintén szólva némelyik olyan bizarrul néz ki, hogy képtelen lennék a számba venni - sokról azt sem tudom kitalálni, hogy melyik állatnak milyen testrésze lehet. :) Mindenesetre kiválasztunk egy szimpatikusnak tűnő kockásterítős helyet, és nagy bátran beülünk.
Chania, piac
Egy széles mosolyú görög jön, aki a görögön kívül pár szót tud csak angolul, de szerencsére az "eat" közte van. Kézzel-lábbal invitál a pulthoz, mi pedig hasonlóképpen elmutogatjuk, hogy mit szeretnénk: egy nagy tálat, amelyen a sokféle ételből egy-egy kis adag kóstoló szerepel. Megcsinálja nekünk, jó hatalmas adag lesz belőle. Van rajta többféle hús, töltött paradicsom, paprika, óriásbab, krumpli és egyéb zöldségek stb.
Chania, Régészeti Múzeum
A piac után megkeressük a Régészeti Múzeumot, amit nemcsak a kiállítás, hanem az épület miatt is érdemes megnézni: egy XVI. századi velencei Szent Ferenc templomról van szó, a kedves kis udvaron pedig egy török szökőkút áll.
Chania, Régészeti Múzeum Chania, Régészeti Múzeum
A múzeum után elsétálunk a kikötőbe,
Chania, Régészeti Múzeum Chania, Régészeti Múzeum
megnézzük a Kücsük Hasszán mecsetet,
Chania
a világítótornyot,
Chania
kerülünk egyet a török negyed felé,
Chania
és nem hagyjuk ki az ősi Küdónia területén folyó ásatást sem, ahol most is éppen dolgozik egy régész.
Chania Chania
Ezután már visszasétálunk a kocsihoz, és Gramvoussa felé vesszük az irányt.

A Balosra vezető rettegett földút tényleg nem leányálom, de az előző napok legdurvább útszakaszainál azért nem rosszabb, ilyeneken bőven jártunk már előtte is, csak akkor nem ijesztgetett senki, szóval én inkább megnyugszom, amikor meglátom, hogy miről van szó. Átlagos vezető odafigyelve, óvatosan simán meg tudja csinálni, nem kell tőle félni. Igazából csak odafelé rossz egy kissé, amikor szembejön valaki és éppen nagyon szűk az út, mert akkor mi vagyunk a szakadék felőli oldalon. ;) De aki szembejön, az ilyenkor látja, hogy mi a helyzet, és igyekszik minél jobban rámászni a sziklafalra, vagy visszatolatni, szóval segítenek egymásnak az emberek. És nem kell hozzá terepjáró sem, bár sokan azzal vannak, de úgyis mindenki csak evickél, sem a rázós út, sem a szakadékok, sem a szűk út miatt nem lehet gyorsabban menni. Ráadásul minél kisebb az autó, annál jobban elfér.
A Balosra vezető út
De végül csak eléri az ember a parkolót, elkezd lefelé gyalogolni, és feltáruló látvány megéri, tényleg csodálatos onnan fentről lenézni a lagúnára! Mesés táj, mesés színekkel!
Balosi lagúna Balosi lagúna
Lemegyünk a köves gyalogösvényen, közben végig lehet gyönyörködni.
Balos, gyalogösvény
Itt is sokan vannak, az utasokkal teli hajók is ott horgonyoznak, de ilyen magasról nézve ez nem zavaró, a táj szépségét nem tudja elrontani. Lent a homok tele van azzal a fehér, hullámos fajta kagylóhéjakkal, sokat össze lehet szedni. Úszkál a víz alatt néhány halacska is. És itt is van néhány helyen rózsaszín homok, de ki tudja miért van az, hogy ezt a jelenséget csak Elafonissivel köti össze a köztudat, és ezzel a hellyel kapcsolatban meg sem szokták említeni. (Pedig logikusnak tűnik, hogy ahol kagyló van, ott kagylótörmelék is, és az ilyen sekély vízű, világos homokos partokon jól látszik az elütő színárnyalat.)

Estefelé szedelőzködünk, azért a visszafelé vezető utat nem szeretném sötétben megtenni... Bár vannak, akik még most jönnek - igaz, közülök néhányan már csak fentről nézik meg a kilátást, és aztán vissza is fordulnak; de olyanok is vannak jópáran, akiknek a csomagjából látszik, hogy ott fogják tölteni az éjszakát.

Amikor visszatérünk a rendes útra, még mindig nem ment le a nap, így arra gondolunk, hogy a közeli Falassarna híresen szép naplementéjét be kellene még iktatni a mai programba. Elindulunk arrafelé. Megnézem a térképet, és úgy találom, hogy van hagyományosnál egy rövidebb út az Azogiras nevű falu felé - igaz, hogy ugyanolyan jelöléssel, mint a balosi földút, de csak egy rövid szakaszon, és különben is, ha már megjártuk Balost, akkor ettől a kb. egy-két km-től csak nem riadunk vissza! Nahát ez volt a két hét alatt az egyik legnagyobb baklövésem! Ami utána jött, az egy rémálom: ez volt a legborzasztóbb krétai útszakasz az egész nyaralás alatt - a balosi út ehhez képest négysávos sztráda! Ha előre tudom, akkor nincs az a pénz, amivel rá lehetett volna venni, hogy végigmenjünk rajta, de akkor még gyanútlanul kezdünk döcögni a földúton, ami kis idő múlva egyre vacakabb lesz, tele egyre nagyobb gödrökkel; egyre inkább csak terepjáróknak való úttá válik.

Már rég megbántam az egészet, néhol nagyon óvatosan kell menni, de most már mindegy, itt nem lehet sehol visszafordulni, túl szűk az út, tehát megyünk tovább, már talán nem lehet sok hátra. Aztán egyszer elérünk egy olyan ponthoz, ahol kicsit elsápadok, kiszállunk a kocsiból, és nézzük, hogy most mitévők legyünk. Állunk egy földúton egy jobbkanyar előtt, jobb oldalra, a hegy felőli oldalhoz húzódva jöttünk idáig, az út bal oldalán szakadék (nem olyan nagy, hogy félelmetes legyen, de azért leesni nem lenne kedvünk...), jobbra a hegy, az úton előttünk középen pedig egy akkora hepehupás, járhatatlan gödör, amin nincs autó, ami el ne akadna. Jó széles és mély, az alján két keréknyomnyi hely nagyjából ki van rakva néhány odahordott kővel, amiknek a segítségével egy terepjáró át tud menni a gödrön, de egy szimpla kocsi már elég rizikós, hogy így is elakad. Megfordulni nem lehet, ilyen úton annyit, amennyit jöttünk, visszatolatni már elég őrültségnek tűnik, úgy tűnik, nincs más hátra, mint előre...

Mindeközben a híres naplemente már lassan elkezdődik, úgyhogy igyekszem nem arra gondolni, hogyha nem találom ki ez a hülye útrövidítést, akkor már rég lent lennék Falassarnán, és a parton heverészve bámulnánk a tengert és a feléje igyekvő napot. :S
Falassarna

Miután egy kis próbálkozás után minden egyéb lehetőséget kilőttünk, nem marad más hátra, mint átjönni a gödrön. A következő perceket nem kívánom senkinek, majdnem csodával határos, hogy sem a kocsi nem akadt el (mondjuk azért az alja elég durva hangokat adott...), sem a szakadékba nem zuhant bele az autó, de mindenesetre sikerült megtenni baj nélkül azt a pár keserves métert...
Falassarna

Közben a nap mindjárt leér a tengerbe, mi viszont még mindig itt vagyunk valahol fent, és sötétben már a kátyúkat sem lehet majd látni, úgyhogy kihirdetem a "Ki ér le hamarabb?" szlogen alatt futó versenyt a nap és köztünk, és a lehetőségekhez mérten rohanunk lefelé (úgy kb. 10-20-szal :)). Mivel szerencsére több extra útakadály nem kerül elénk, most már azért viszonylag hamar leérünk, és magabiztosan leszünk befutók a nap előtt néhány perccel... :)
Falassarna

Kis kalandunk után elhatározzuk, hogy egy nagy vacsorázást fogunk csapni, úgyhogy Platanosban meg is állunk a kanyarban a tavernánál, ahol én bedőlök valami helyi specialitás húsfélének, aminek nagy részét végül nem eszem meg, mert olyan zsíros. Itt fogadom meg először, hogy legközelebb csak olyat fogok rendelni, amiben biztos vagyok, hogy meg is eszem... :)